I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

40. I'm a squeaky man

Taehyung idegesen rivallt anyjára, mikor meglátta bejönni. Meg akarta tudni, hogy mit keres itt ilyenkor, de közben el akarta küldeni, hogy hagyja békén. Az a nyugodtnak nem nevezhető lélekállapot, amiben eddig lebegett egy szempillantás alatt tört darabjaira, mikor a nő belépett.

- Megmondtam. Könyörögni fogsz. - mosolyodott el. Leült a fia elé, majd letette az asztalra a kezében tartott mappát, és kinyitotta. Apró képeket szedett elő, amit Taehyung nem értett, ezért kíváncsian fürkészni kezdte. - Ezek pár könnyen megszerezhető gyilkosság képei. Azokhoz a betegeimhez kaptam, akiket ezzel kellett meggyőznöm arról, hogy amit tesznek, az rossz. - Taehyung elcsodálkozott. Nem hitte volna, hogy az anyja tényleg orvos. Azt gondolta, hogy csak azért vette fel ezt a címet, és hitette el a könnyen beetethető, ostoba emberekkel, hogy őt kínozza. - Nézd csak meg jól.

A képeken egy halott lányt látott, vérbe fagyva, egy téli napon. Biztos volt benne, elvégre a hópelyheket tökéletesen rögzítette a kamera. Mintha nem is a vörös bűnnel áztatott vérre, hanem a fehér, tiszta jelenségre fókuszálna.

Az anyja tovább rakosgatta elé a képeket. Egy összetört autó, egy bilincsbe vert ember. Az autó elejét vér borította, a férfi pedig rabruhában volt. Megszökött volna? Taehyung nem tudta. Várta az anyja magyarázatát. Aki nem sokkal később, elkezdte.

- Tudod, vannak olyan drogok, amik módosítják az elmét. Olyanokat látsz, ami nincs is ott. De ezt szerintem nem neked kell előadnom. - mosolyodott el. Tudta, mi lett a fiából, és miért fogták el. De volt benne valami kétség. Nem hitte, hogy Taehyung valaha is kipróbálta volna a szereket. Épp ezt akarta kihasználni. - A gyógyszer és a méreg között igen keskeny vonal van. Van az a méreg, ami nem öl meg, de a földre taszít. - elővett egy injekciós tűt, majd levette a steril kupakot, és felállva Taehyung mellé lépkedett. - Ezt én fejlesztettem ki. Minden tudásom benne van, így remélem nem fog elárulni. - Taehyung lehunyta a szemét, mikor megérezte a vékony tű apró szúrását. Igen, már emlékezett. Az anyja régen vegyész is volt, aki szeretett titokban kísérletezni újabb gyógyszereken.

- Mit akarsz ezekkel? - bökött fejével a képek felé.

- Kíváncsi vagyok, mikor fog hatni. - ült vissza a székbe. Folyamatosan a tűt bámulta, mintha a fia itt se lenne. Taehyung mérgelődni kezdett, de érezte, hogy a teste azonnal reagál. Izmai megfeszültek, majd egy hirtelen melegség öntötte el a testét, és nem érzett semmit. ,,Megvannak még a végtagjaim?" - kérdezte saját magától. Anyjára pillantva, mintha egy tévéműsort nézne, a ő képe rezegni kezdett, aztán szertefoszlott.

Taehyung egy autóban ébredt. Mi ez? Álmodtam volna? Nem tudott visszaemlékezni semmire. Hogy jutott ki az épületből? Vagy soha nem is volt bent? Csak elaludt az autópálya szélén, úton Patty felé, és ilyeneket álmodott? Elég érdekes lenne.

De nem volt igaz. Nem aludt el, hiszen jelenleg a kijelző azt mutatta, hogy Taehyung százzal repeszt az egyik bekötő úton. Nem tudta hol van. Csak az aszfaltot, és a fákat látta. Semmi mást. A sötétség mindent elfedett előle, és mintha az autó többi része is homályos lett volna.

Nem vette észre, merre tart. A kezeit nem ő irányította. Nem tudott kanyarodni, mikor kellett volna, a teste magától mozgott. Még a gázpedálról sem tudott lelépni. Pedig volt előtte valaki. Pontosan látta a női testet, ami úgy mendegélt az út közepén, mint egy részeg. Ő mégis gyorsított. Hirtelen elöntötte az a gondolat, hogy ismeri ezt a nőt. Elméjét düh vette körül, és meg akarta ölni. Ezért neki ment.

A hangos koppanás, és a szélvédő, ami megrepedt nem tudta megijeszteni Taehyungot. Kiszállt, elővette a kését, és végighúzta ujját a pengén, ellenőrizve, mennyire éles. A nő zihált, miközben legurult a kocsi elejéről. Nem kapott rendesen levegőt, egyik keze az oldalát, másik a fejét fogta. Nagy fájdalmai voltak. Taehyungot mégse érdekelte.

- Kérem.. Hívjon mentőt. - ekkor Taehyung megállt. Keze remegni kezdett, el akarta dobni a kést, de a marka erősen szorította. Nem, ez nem ő! Nem teheti ezt. Ő nem akarja megölni. Akkor mégis miért mozog a teste magától? - Kérem. - a hangja túl ismerős volt. hallotta már.

És ahogy szépen lassan haladt a nő felé, felismerte.

Patty volt az. Gyönyörű fekete haja kócos volt, vére elkezdte beteríteni az aszfaltot, miközben a ruháiba beleivódott a vörös folyadék. Hogy kerül ide? Miért nem ismerte meg? Mi folyik itt? Taehyung nem értett semmit, és senki se volt, aki válaszokat adhatna neki.

Egyedül attól tartott, hogy Patty miatta hal meg. És mégis miért nem tudja eldobni azt a mocskos kést? Hisz nem akarja bántani. Tenyerében a telefonjának kellene lennie, miközben tárcsázza a mentőket, akik majd megmentik a szerelmét.

Mégis.. Határozottan leguggolt elé, végigsimított nő kíntól eltorzult arcán, majd megszúrta. Nem egyszer. Többször egymás után, miközben könnyeivel küszködött, és idegesen kiáltozott.

- Patty! Ne! Én ezt nem akarom. Hagyd abba!

Taehyung anyjának arcára széles mosoly ült. Elégedett volt magával, ugyanis a szer, amit beadott, hatásos volt. A fia egyenesen a szemébe nézve kiáltozott, hogy ő ezt nem akarja, és, hogy ez nem a valóság. Tényleg nem volt az. A gyógyszer, amit már méregnek is lehetne nevezni, egy nagyon erős tudatmódosító keverék, ami a teljes elmére kihat.

Azért mutatott neki képeket, hogy majd ha beadja neki az injekciót, az elméje alkosson egy ilyen történetet, ahol ő a főgonosz, és megöli, a számára legkedvesebb személyt. Taehyung ezért szenved attól, hogy Patty-t halottnak látja. Ő ölte meg.

Az anyja, már a kezdetektől fogva ezt akarta. Ma csak tesztelni jött, hogy holnap kínozhassa vele. Egyik nap elektrosokk terápia, persze a lebukás veszélye elkerülése érdekében csak szakszerűen, aztán a tudata megtörése. Látni akarja, ahogy a fia könyörög. Nem az előtte fantomként megjelenő képnek, hanem neki. Személyesen neki. ,,Anya, hagyd abba! Könyörgök!". Ez volt minden vágya. És ezért a vágyért, nagyon messze elmenne. És el is fog.

Mindig is elszánt nő volt. Aki a rossz időkben csak egy pillanatra rendül meg, majd újra összeszedve a darabkáit ismét talpra áll. Egyetlen egy dolgot nem tudott megtanulni. Szeretni a fiát. És talán Taehyung története itt kezdődött. Itt, ahol egy anya megtagadja a gyermekétől azta szeretetet, ami éltetné a fiút. Taehyung labilis elméje most nem lenne ilyen mérvadó, ha kiskorában megkapja a szeretetet, és a törődést.

Szüksége lenne Patty-ra, ki mindezt helyettesíteni tudja, egy jobbal. A család tagjait soha nem lehet úgy szeretni, mint a barátaidat, vagy a szerelmedet. Éppen ezért tartják úgy, hogy három féle szeretet létezik. Amivel Taehyung először találkozott, az a barátságé volt. De amit Patty adott neki a szerelmével, az sokkal jobb volt.

Leírhatatlan, tartalmas, mély.. Amit Taehyung eddig fel sem tudott fogni. Még csak el sem tudta képzelni. Egy kis időre megízlelhette, de máris elvették tőle. Az ő kedvesét. Aki mindig is várta haza, átölelte, és próbált bízni benne, miközben ő egy labilis személy, aki bármikor bármit csinálhat a tudta nélkül. Ezért is volt Patty különleges. Ő elfogadta. Olyannak, amilyen.

És Taehyung megtalálta benne a mási felét. Azt mondta régebben, hogy egy nő sem ér annyit, hogy ő megváltozzon. Hogy eldobja magától azt a beteg személyt, amilyen ő valójában. Tévedett. Patty olyan volt számára. Érte szedne gyógyszereket, még egy gyereket is bevállalna, csak a lány boldog legyen. De most... Messze van tőle, és senki se boldog. Taehyung anyján kívül.