Just My Type (Bradley Simpson FF.)

1.

-Naomi az 5.-ös asztalnál fizetnének.- kiabálta a kolléganőm a pult mögül. Válasz nélkül siettem az említett asztalhoz, majd vettem el a pénzt és mosolyogva fogadtam a borravalót. Köszönés után én is visszaálltam a pult mögé és a sorban állókat kezdtem kiszolgálni.
-Egy feketét légyszi.- mosolygott rám egy korombeli barna hajú göndörke. Aranyosan mosolygott így visszamosolyogtam. Elkészítettem neki az említett italt, majd elé léptem és a pultra raktam.
- 2 font.- mosolyogtam továbbra is. A srác elémtolt 4 fontot, majd egy köszönöm után elhagyta az üzletet.

Nem sokkal később én is elköszöntem a kollégáimtól, majd kimentem a kávézóból és a közelgő busz felé siettem. Egyszerre értünk a megállóba, majd a jegyet kifizetve helyet foglaltam az emeleten. Szerettem az emeleten ülni és London nyüzsgő utcáit nézni. Fél órára lakok a kávézótól egy két háló és fürdőszobás tágas lakásban a Temze mellett a barátommal. Iannel már három év egy párt alkotunk, tavaly döntöttünk az összeköltözés mellett miután a nagyanyám, aki az egyetemet és a lakásomat és fizette meghalt. Bár rengetek pénzt hagyott a családomra, a szüleim úgy döntöttek ezt majd csak akkor láthatom ha úgy vélik elég érett vagyok hozzá. Félreértés ne essék, nagyon jó kapcsolatot ápolok a szüleimmel, csak ők is tudják, hogy amíg otthon laktam bármit megvettem ami a kezem ügyébe került. Habár erről már az egyetem kezdete óta leszoktam, mivel saját magamnak kerestem a pénzt némi segítséggel. Amióta Londonban élek ebben a kávézóban dolgozom. Idén fejeztem be az egyetemet, és hivatalosan is menedzser lettem, csak jelenleg ügyfelek nélkül.

Mielőtt felmentem volna a lakásba gyorsan vettem néhány dolgot a vacsihoz és már halál éhesen siettem fel. Ian a kanapén elterülve nézett valami sorozatot.
-Szia Kicsim.- jött oda azonnal segíteni. Miután lerakta a cuccokat a konyhapultra egy hosszú csókban részesített. Imádtam, hogy három év után is ugyanúgy boldoggá tett akár egy kézfogással. Ian barna hajú és szinte már kopasz, ami eleinte nem volt a kedvencem, de nem a kinézetébe szerettem bele. A szemei olyan zöldek voltak mint egy vérfarkasnak, szinte már ijesztő mégis vonzó. Ő volt az egyetem leghelyesebb pasija. Nem egy szakra jártunk, de ilyen az mikor az ember eltéved az első napján. Ian akkor volt végzős hallgató, így 8 év van köztünk,de ez egyikünket sem érdekli.

Elkészítettük együtt a vacsorát, majd a tv elé leülve elfogyasztottuk. Elpakoltam a mosogatóba és elmentem zuhanyozni aztán lefeküdtünk aludni. Jól esett egy hosszú nap után. Azzal tudattal pedig, hogy holnap szabadnapos vagyok és addig alszok ameddig tudok.

Reggel egyedül ébredtem, Ian az apja cégénél ügyvéd. Biztos megint valami ügy.
Mikor felébredtem és elindultam volna egy kis vásárlásra, hogy felfrissítsem a ruhatáram, mikor ráeszméltem, hogy a kávézóban hagytam a pénztárcám. Egy kis pénzt kivéve a félretett pénzemből elindultam a munkahelyemre. Ahogy beléptem a kávézóba eszembe jutott, hogy tegnap a buszon azzal fizettem, szóval egyetlen lehetőség, hogy a buszon felejtettem.
Szomorúan a fejemet a kezemmel megtámasztva ültem le az egyik szabad asztalhoz, mikor valaki mellém lépett.

-Szia! Minden rendben?- kérdezte én pedig felkaptam a fejem a hang irányába. Az aranyos barna, göndörke állt előttem egy kávéspohárral.
-Elhagytam a pénztárcám. Benne az összes iratommal.- szomorkodtam.
-Naa.. majd csináltatsz újat.- simította meg a vállamat ami kedves volt hiszen egy teljesen idegenről beszélünk. Csak ez nem ilyen könnyű.
-Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ha a pénz nem is lesz benne nem bánom, csak az irataim.- fogtam a kezem közé az arcom.
-Miért ilyen fontosak az irataid?- ült le a mellettem lévő székre én pedig ösztönösen felé fordultam.
-Nem angol vagyok, apukám olasz, anyukám magyar, így ott is élünk. Na de ugye már négy éve itt élek. Minden papírt újra összeszedni. Borzalom lenne azt megint végig csinálni.- néztem rá, mire egy bíztató mosolyt kaptam és beletúrt a hajába.
- Figyelj ha nekem sikerült felfuttatni a bandám, te is kibírod.- kacsintott én pedig nevettem a hasonlaton.
-Van bandád?- kérdeztem felcsillanó szemekkel.
-Van ám. Szóval te nem ismersz minket?- mosolygott kedvesen, mire csak megráztam a fejem.
- Az egyetem mellett nem igazán volt időm figyelni a felfutó sztárokat, pedig rám fért volna, ha már menedzsernek tanultam.- húztam el a számat.
-Bradley Simpson.- nyújtotta a kezét.- A The Vamps énekese és éppen egy új menedzsert keresünk.
-Naomi De Luca. Kezdő menedzser eddig ügyfelek nélkül.- ráztam meg a kezét egy határozott mozdulattal.
-Szóval ha lenne kedved bemutatnálak a banda többi tagjának aztán megmutathatnád mit tudsz.- tette keresztbe a kezét a mellkasa előtt, mire én kihúztam magam és bólintottam egyet.
-Legyen.- pattantam fel a székről és a kijárat felé indultam.Bradley pedig csak nevetve követett.

Kint álltam és vártam, majd egy gyönyörű sötétkék Jaguar felé intett a fejével. A kocsi magasabb volt nálam amit nem is csodálok a 160 centimmel. Aranyos kistermetre nőttem de ezt nem bántam mivel így akármikor húzhattam magassarkút. Brad elmesélte hogy 2011-ben kezdődött a Vamps története, de csak pár évre rá lettek négyen és indították el az egészet.
-És miért ment el az előző menedzseretek?- tettem fel a kérdést ami már a kávézó óta érdekel.
-A menedzserünk Connor, az egyik bandatag barátnője volt, azonban a lány megcsalta, így lassan egy hónapja menedzser nélkül tengődünk a nagyvilágban. Szünetet hirdetve a rajongóinknak.- magyarázta néha rám pillantva, néha az utat figyelve.
-Na ezért nem kell a munkát a szerelemmel keverni.- mosolyogtam a fiúra aki bekanyarodott egy utcába ami a Temze mellett húzódott. Elhaladtunk a lakásunk előtt, majd végig a Temze mentén autóztunk már vagy fél órája, mikor megérkeztünk és Brad leparkolt.

-Idehívtam a fiúkat hozzám. Itt lakom.- mutatott az emeletre, habár ettől nem tudtam meg hol.
-Sziasztok.- intettem nekik akik mosolyogva visszaköszöntek, majd sorban bemutatkoztak és lepacsiztak Braddel.
A fiúk Bradet, mint házigazdát, majd engem mint lányt előre engedtek. Követtem a göndör hajú fiút a lifthez, majd mind az öten beszálltunk és szó nélkül mentünk a 10.re.

Ahogy a lakásba léptünk egyből megértettem Brad miért lakik itt. A mi lakásunkból is szép a kilátás, de innen lehetett látni a Big Ben-t, a London Eyet. Sok mindent ami Londonban híres. Csodálatos volt a kilátás, a nappali teljes része ablakokból állt, kint pedig egy terasz volt.
-Ez nagyon szép lakás.- simítottam végig a kanapén, miközben a kilátást figyeltem, majd helyet foglaltam a kanapén ahogy azt előttem a többi fiú is tette.

-Szóval. Először bemutatkoznék ha nem bánjàtok.- húztam ki magam és keresztbe tettem a làbam.
- A nevem Naomi De Luca. 22 éves vagyok, félig olasz, félig magyar. Így három nyelven is folyékonyan beszélek. Mindenem a divat, imádok öltözködni és intézkedni. Az egyetemet júniusban fejeztem be, pár hete volt a diplomaosztóm. Hivatásos menedzser vagyok, de még senkinek nem dolgoztam. Szeretek gitározni, amit a bátyámtól tanultam, akusztikus gitáron. Szóval azt hiszem ennyi ami fontos.

A fiúk tágra nyílt szemekkel néztek rám, majd egymásra.
-Fel vagy véve. - dőlt hátra a banda egyik tagja a többiek pedig egyszerűen csak bólintottak és ők is hátra dőltek.