Just My Type (Bradley Simpson FF.)

20.

Rengeteg kérdést tettek fel nekik, amiket egy tábla segítségével válaszolhattak meg.
-Voltatok már szerelmesek?- jött a következő kérdés mire az összes fiú felmutatta az igen táblát.
-És most szerelmesek vagytok?- jött azonnal a következő kérdés, mire ismét az igen táblákat mutatták.
-Bradleeey.- hangzott a műsorvezető hangja és a közönségben pedig sikítozás hangja hallatszott. Brad csak mosolyogva lehajtotta a fejét, majd a műsorvezető felé fordult.
-Ez az igazság.- tárta szét a karjait mosolyogva.
-És tudhatjuk ki az illető?- kérdezte miee Brad oldalra, vagyis felém fordult. Csak mosolyogva vártam a válaszát. Tudtam, hogyha nem vállal fel akkor azért, mert korainak tartja.
-Igazság szerint már mindenki láthatta, hiszen nagyon sok időt töltök vele, de az újságok előbb lehozták, hogy együtt vagyunk, mint ahogyan ez tényleg megtörtént.- válaszolta.- De majd idővel minden kiderül.
A műsorvezető észrevehette, hogy Brad nem óhajt többet mondani a kapcsolatunkról és inkább feltette a következő kérdést.

-Van mára valami más progi?- kérdezte Tristan a hajába túrva.
-Nem tudom ti mit csináltok, de mi elmegyünk bevásárolni, aztán átugrom hozzátok egy kávéra.- támaszkodtam meg Braden a monológ közben.
-Hozzánk?- mutatott magára Tris.
-Anastasiaval beszéltük, hogy átmehetnék.- válaszoltam miközben elővettem a csörgő telefonom. A kijelzőn Ian neve villogott, amit Brad is észrevett, így rögtön összenéztünk.
Nem regagálva semmit arrébb sétáltam és felvettem a telefont.
-Szia.- indultam meg kifelé, miközben intettem a fiúknak, hogy ők is elindulhatnának kifelé.
-Naomi. Szia. Csak azt akartam, hogy tudd itt hagytál egy képet a nagyanyádról.- hallottam a hangján, hogy ideges vagy talán zavarban van.
-Oh. Köszönöm, hogy szólsz, ma beugrom érte, ha neked úgy jó.- válaszoltam kiérve az épületből.
-Délután otthon leszek.- vágta rá szinte azonnal.
-Rendben akkor olyan 1 körül megyek.- válaszoltam és kinyomtam a telefont.
-Mit akart?- lépett mellém Brad.
-Ott hagytam egy képet a nagyiról.- válaszoltam biztatóan rámosolyogva.
-Értem.- válaszolta, majd elindult a kocsi felé. Elköszöntem a fiúktól és utána mentem.
-Vezetsz?- kérdeztem a kocsi felé igyekezve, mire bólintott én pedig odadobtam neki a kulcsot. Beszállt a volán mögé, én pedig átsétáltam a másik oldalra.
-Tényleg átmész hozzá?- kérdezte miközben elindult.
-Nem egyedül, veled fogok.- vágtam rá, miközben levettem a kabátom és a hátsó ülésre dobtam és erre a mondatra végre elmosolyodott.
-Hova menjünk vásárolni?- álltunk a piros lámpánál.
-Sainsbury's?- kérdeztem, mivel az nem egy volt Londonban.

-Mi kell?- kérdezte miközben felvett egy kosarat, majd a kezembe nyomta.
-Hát mondjuk mostantól nem a gyorséttermeken fogsz élni, hanem csinálok kaját, szóval úgy minden kéne.- válaszoltam, mivel a konyhája talán tejből és kávéból állt.
-Nem rossz ötlet.- válaszolta, majd elindultunk végigjárni az összes sort, hogy mindent megvegyünk ami egy konyhába szükséges.
-Átjössz Trisékhez?- pakoltam a kocsiba a szatyrokat.
-Ahha. Úgyis egyedül lennék otthon.- válaszolta és ezúttal én ültem be a kormány mögé.

-Sziasztok.- köszöntem Trisnek.
-Jajj de jó, hogy végre itt vagytok.- húzott beljebb Tris.
-Minden rendben?- kérdeztem, mert eléggé idegesnek tűnt.
-Nem.- rázta meg a fejét.- Fél órája bezárkózott és nem hajlandó kijönni.
-A fürdőbe?- mutattam az ajtó felé, mire bólintott.
-Ana.- szaladtam az ajtóhoz, mire kinyitotta és be is rántott, majd bezárta az ajtót.- Mi a baj?
Csapzott volt és a szemei kisírtak. Nem válaszolt, csak a kád mellé kuporodva sírt. A csaphoz sétáltam, aminek a szélén megláttam egy terhességi tesztet ami pozitív volt.
-Két hónapja késik.- sóhajtott a könnyeivel küzdve.
-De ez remek.- ültem le vele szembe.
-De mi van ha Tris még nem akarja? Most indultok lassan a turnéra.- ölelt át sírva.
-Ugyan miért ne akarná.- simogattam a hátát, de ha gondolod most azonnal elmegyünk orvoshoz.- álltam fel a kezemet nyújtva.
-Oké.- állt fel, majd mondta, hogy menjek előre ő pedig kiszalad. Kimentem, kivettem Brad kezéből a kocsikulcsot és kinyitottam az ajtót. Anastasia kirohant a fürdőből és Tristant megkerülve a lakásból is.
-Majd jövünk.- csuktam be az ajtót.

Habár ilyen nincs, hogy bármikor fogadjon az orvos, valaki éppen lemondta az időpontját, így Ana bemehetett.
-9 hetes.- lépett ki az ajtón mosolyogva, de láttam a szemén, hogy nem olyan boldog.
-Ez remek.- szaladtam hozzá, majd újból sírni kezdett.
-Megkérhetlek, hogy ezt te mondd el Trisnek?- kérdezte a vállamba sírva.
-Ezt neked kéne.- válaszoltam, majd kiskutya szemekkel nézett rám.
-Van egy sokkal jobb ötletem.- fogtam meg a kezém és húzni kezdtem.
-Mi?- kérdezte én pedig a telefonomba kezdtem pötyögni, hogy hol lehet bababoltot találni. Szerencsére a kórháztól egy utcára volt, így nem is kellett kocsiba szállnunk.
-Ez jó lesz?- mutattam fel egy sárha rugdalózót.
-Tökéletes.- fogta meg tágra nyílt szemekkel. Kifizettük a babaruhát, majd visszamentünk a kórház előtt parkoló kocsihoz.
-Köszönöm, hogy eljöttél velem.- sóhajtott mikor már a kocsiban ültünk.
-Semmiség. Szívesen segítek bármikor.- mosolyogtam rá.
-Tudod örülök, hogy valakivel vagyok olyan kapcsolatban a lányok közül, hogy ilyen programokat is tudjak csinálni. A többiek barátnőit is nagyon szeretem, de ők sokkal visszahúzódóbbak.- mosolygott rám, és végre őszintén mosolygott.
-Őszintén. Nekem pedig nem igazán vannak itt barátaim, eddig csak az exem volt és a főnököm, de neki nemrég született meg a kisbabája, szóval ő el van havazva.- válaszoltam én, és ezúttal az én szemem telt meg könnyel.

A lakás előtt nagyot sóhajtottuk mindketten, majd Ana kinyitotta az ajtót.
-Na végre.- szaladt hozzá Tris, én pedig. A kanapén ücsörgő Bradhez sétáltam és helyet foglaltam mellette, ő pedig átkarolta a derekam és egy puszit nyomott az arcomra. Egymás mellől figyeltük az ajtóban áldogáló párt.
-Ülj le.- húzta Ana Trist a kanapéhoz és leültette. Rám nézett, majd elővette a zsebéből a babaruhát.
-Leszel az apukám?- olvasta fel hangosan Tris. Majd az első útja nem Anahoz vezetett, hanem Bradhez, aki azonnal felpattant és együtt kezdtek ugrálni, mint két 10 éves.
-Ez csodálatos.- ölelte meg Anat szorosan.- jajj ne túl szorosan, nehogy a babának valami baja legyen.
-Szóval örülsz neki?- sírta el magát Ana ismét.
-Miért ne örülnék?- húzta közel magához a barátnőjét.
-Hát a turné?- pillantott fel rá a lány.
-Ugyan már. Itthon is maradok ha kell, de akár velünk is jöhetsz.- szorította újra meg. Brad mögém lépett, és hátulról átkarolva figyeltük, hogy a barátaink milyen boldogok. Ezzel együtt tudatosult bennem, hogy kezdünk felnőni. Már nem arról beszélünk mik leszünk, ha nagyok leszünk. Már elkezdhetjük az esküvőket, családot alapíthatunk. De ahogy ezen gondolkoztam teljesen izgatott lettem és várni kezdtem, hogy milyen is lesz az én kis családom.