Just My Type (Bradley Simpson FF.)

19.

-Érdemes volt eljönni.- karolta áz a derekam Brad, mikor már a reptéren álltunk.
-Azt mondod?- karoltam át a nyakát.
-Akkor mostmár nem kell a vendégszobában laknod.- húzott közelebb.
-Hát nem is tudom.- húztam az agyát.
-Nem mintha eddig olyan sokat aludtál volna ott.- húzta fel a szemöldökét arra utalva, hogy eddig vagy máshol aludtunk, vagy a kanapén aludtunk, vagy az ő szobájában.
Nem válaszoltam, csak néztem, hogy mosolyog. Kisfiús mosolya volt, talán ez is tetszett annyira minden lánynak, köztük nekem is.

-Srácok. Elfelejtettem mondani, holnap műsor. Igen vagy nem. Tudjátok. Nem jut eszembe a címe.- magyaráztam, mire nevettek az értetlenkedésemen. De mindannyian tudták miről beszélek.
-Hánykor?- kérdezte James.
-Reggel 7.- válaszoltam Bradet elengedve, mivel bemondták, hogy indul a repülőnk. Az egész csapatnak egy saját gépet béreltünk, mivel a cuccok és a sok emberrel így olcsóbban jött ki, mintha fizettünk volna +kilónként.

-Ahh végre hazaértünk.- nyitottam ki az ajtót otthon.
-Közösen.- lépett be mögöttem Brad.- a közös lakásunkba.
Brad felé fordultam aki elkezdte énekelni nekem a Risk it all-t.
-Ezt is nekem írtad?- sóhajtottam.
-Az összeset, amit az elmúlt másfél hónapban. Sőt van még egy.- húzott a nappali felé és kihozta a szobájából, vagyis szobánkból a gitárt.
Elkezdte énekelni a dalt, majd egy részénél abbahagyta.
-Ide kéne valami még a két refrén közé.- mosolygott rám.- Szóval ez még befejezetlen.
-Kezd el újra.- vágtam rá.
-Miért?- nézett rám, majd újra kezdte a dalt, ahol pedig elakart én elkezdtem énekelni, egy általam gondolt szöveget.
-Ezt honnan találtad így ki?- kérdezte, miután elénekeltük a refrén végét.
-Így gondoltam végig, gondoltam beleillett a dalba.- válaszoltam.
-Dalszerző is lehetnél.- kacsintott, majd felvettük a dalt, hogy ne felejtsük el.
-Ezt Iannél írtad?- pillantottam rá.
-Még aznap mikor Ian elküldött a kávézóból.- sóhajtott, miközben letette a gitárt és átkarolt.
-Tessék?- ültem fel ezzel rápillantva.
-Aznap. Mikor felmondtál. Emlékszel?- bólintottam.- Ian azt mondta menjek el, hagyjalak békén és soha többé nem akar a közeledben látni.
-Te jó ég.- sóhajtottam nagyot.
-Aznap este ezért volt rossz kedvem. Magányos voltam, és az egyetlen ember aki egy kicsit törődött velem annak még csak a közelébe sem mehettem elméletileg.- mosolygott, de láttam, hogy nem jó emlék számára.
-De attól én foglalkoztam veled.- nyomtam egy puszit az arcára.
-Nem is tudod mennyire hálás vagyok ezért.- húzott közel magához.- Nem tudom mennyire lennék lecsúszott alkoholista most.
-Ne legyen "mi lett volna ha". Már nem kell azon agyalnunk.- válaszoltam, mire csak bólintott.
-De őszintén. Voltam Ian aki 28, vagyis 6 évvel idősebb tőled, aztán egy 30 éves? Ugyan mi nem jött be az én bébipofimon?- húzta végig a kezét az arcán.
-Mindvégig bejött a bébipofid.- simítottam én is meg. - Csak nem akartam beismerni magamnak. Ha tudnád hány ember mondta, hogy veled kell legyek.
-Na kik?- húzott az ölébe úgy, hogy vele szembe üljek.
-Kezdjük a családommal. Apán kívűl mindenkitől megkaptam, hogy szakítanom kéne Iannel. Aztán emlékszel a kiadónál mikor Iannel találkoztunk?- pillantottam rá, mire csak bólintott.- Na ő is mondta, aztán Connor egy komoly beszédet mondott rólad és, hogy a kulcs a szívedhez vezet, nem a kulcsemberséget jelenti, aztán Alexander is azt mondta.
-Várj.- szállított le magáról, majd ismét a szobába távozott.
-Mi ez?- pillantottam, miközben a kezembe adott egy kulcstartót, aminek szív alakja volt. Egy ugyanolyan kő volt benne, mint a nyakláncomban csak babakék. Felkapta a konyhapultról a kulcsát és hozzám sétált.
-Add ide a nyakláncod.- nyújtotta a kezét miután rárakta a kulcsára a szívet. Levettem a nyakláncot a nyakamból.- Ez nem egy egyszerű kulcs.
-Hanem?- néztem rá, miee bedugta a nyakláncomon lévő kulcs medált a kulcstartóba ami ezáltal kinyílt.
-Connor nem poénból mondta, hogy kulcs a szívemhez. Ezt egyben vettem, hátha majd egyszer veled nyithatom ki.- zárta be a szivet és visszakasztotta a nyakamba a láncot.
-Ez nagyon aranyos.- csókoltam meg, mire felkapott és elindult a hálószoba felé.

-Jó végre nem egyedül ébredni ebben az ágyban, és nem úgy, hogy csak egy egyéjszakás kaland. Aztán reménykedni, hogy másnap is velem alszol.- karolt át korán reggel Brad.
-Na igen, az úgy teljesen más.- bújtam szorosabban hozzá, majd megszólalt az ébresztő.
-Nincs kedveem.- fordult el tőlem és a szemét kezdte dörzsölni.
-Felkelni rocksztár, vár a munka.- nyomtam egy puszit az orrára és a fürdőbe mentem.
-Menedzser asszony parancsol.- jött utánam, majd amíg én fogat mostam ő zuhanyzott egyet.
-Mit húzzak?- kiabált ki a zuhanyzó alól.
-Hát részemről én egész nap eltudnálak nézegetni így.- válaszoltam, mire csak nevetett.- De maradjon meg ez inkább nekem.
-Sokat segítettél.- nevetett, mire én is csak nevettem, majd nekiálltam a sminkemnek. Mikor végeztem, Brad addigra fejezte be a fürdést.
-Húzz valami bőrdzsekit. Azt szeretem rajtad.- pusziltam meg és ott hagytam.
Bementem a vendégszobába és ott a gardróbomba. Felhúztam egy hosszú ujjú, térdig érő bézs kötött szoknyát, mellé pedig egy magassarkú bokacsizmát.
-Te hogy a fenébe vagy mindig ilyen stílusos?- nézett rajtam végig, mire bepózoltam neki.
-Bradley.- néztem végig rajta, miközben még csak egy szál farmerban állt előttem.- 5 perc múlva el kell indulnunk.
Átszaladt a saját gardróbjába, majd visszajött úgy, hogy a póló a fején volt, ezzel elérve, hogy neki menjen az ajtófélfának. Elkezdtem a hasamat fogva nevetni, ő pedig a kezét fájlalta.
-Jól van. Ne nevess induljunk.- ragadta meg a kezem, én pedig a táskámat felkapva követtem.
-Vezetsz te?- kérdezte, én pedig előkerestem a kocsikulcsom és indultunk is.
-Hosszú volt az éjszaka, hogy 10 perccel kezdés előtt sikerült ideérnetek?- kérdezte Connor egy félreérthető mosoly kíséretében.
-Brad neki ment az ajtónak.- vágtam rá rögtön mire a többiekből is kitört a nevetés.
-Naomi.- szólt rám kicsit mérgesen, de azért mosolygott.
-De rég hívtál így.- mosolyogtam rá, majd elindultam befelé.- Ma gyerünk már csak 9 perc.
-Főnökasszony visszatért.- hallottam Tristan hangját.
-Brad ezentúl az már nem kanlakás többé, nem te uralod.- válaszolta Connor.
-Tudjátok mit?- hallottam Brad hangját.- Érte megéri.

Legnagyobb meglepetésemre a fiúk nem kezdték cukkolni, hanem komolyan véve a mondatot csendben maradtak, ez pedig nekem többet mondott minden szónál, hiszen akkor Brad tényleg komolyan gondolhatja, ha így felvállal.
-Jó reggelt.- köszöntem egy felém közeledő segítőnek.
-Jó reggelt. Alice vagyok, gyertek utánam.- intett a fejével mi pedig követtük a szőke hajú nőt, aki a fiúkat a bejárathoz állította és szinte azonnal mehettek is fel a színpdra.