Just My Type (Bradley Simpson FF.)

36.

-Jó napot Mrs.Turner.- léptem be az ajtón, mikor kinyitotta, majd két puszival köszöntött.
-Szia Naomi.- mosolygott rám, és ezt a mosolyt még sosem láttam.
-Ők itt a Vamps.- mutattam a fiúkra akik mögöttem bejöttek, majd sorban bemutatkoztak.
-Gyertek erre. Itt lesz egy kis színpad felállítva.- indult meg a nappali felé, ami akkora volt, mint Braddel a lakásunk. Sosem értettem, hogy miért kell két embernek ekkora ház. Bradnek és nekem is telne nagyobbra, viszont kettőnknek az a Londoni lakás is teljesen tökéletes. Ian szülei London egyik külkerületében éltek, így egy óra volt a központból ide utazni. Összeszerelték a hangfalakat, majd behozták a fiúknak a hangszereket, így neki állhattak próbálni. Ezután Isobell még egy függönyt is elintézett, hogy ne azonnal a fiúkat lássa meg.

Fél óra múlva pedig nyílt az ajtó és hárman sétáltak be rajta.
-Ian. Mit csinál itt az exed?- kérdezte azonnal egy vöröshajú nő, aki bármelyik pillanatban megszülhet.
-Naomi?- sétált felém Ian.
-Sziasztok.- mosolyogtam rájuk kedvesen, figyelmen kívűl hagyva a nő beszólását.
-Kathrine drágám.- lépett Isobell a lány mellé és belekarolt.- Azt mondtad, hogy Henriett kedvenc bandája a The Vamps. Szóval elhoztam neki őket.
-Kicsikém gyere ide.- nyújtotta a kezét Kathrine a kislányának.
-Van egy meglepetésem számodra.- nézett le Isobell a kislányra, majd ismét nyílt az ajtó.
-Áh Natalie.- mosolygott a felénk közeledő, szintén vörös hajú lányra Ian.- Naomi. Engedd meg, hogy bemutassam neked a kedvesem, Kathrine Smith-t, a kislányát Henriettet, valamit Kat keresztlányàt Nataliet.
-Sziasztok.- intettem nekik, majd Isobell felkonferálta a fiúkat és a függöny lehullot.
Henriett és Natalie is ugrálni kezdtek és sikítani.

-Sajnálom a kisbabád.- állt mellém Ian és Kat.
-Köszönöm.- mosolyogtam biztatóan a fiúkat figyelve.
-Kicsim.- kapaszkodott meg Ianben Kat a hasát tartva.
-Jól vagy? Elfolyt a magzatvíz?- kérdezte az exem aggódva.
-Huh. Nem. Csak egy rúgás.- fújta ki a levegőt.
-És hanyadik hónap?- fordultam a pár felé mosolyogva.
-8 és fél.- mosolygott Ian a barátnőjére.- Egy- két hét és máris a kezemben foghatom az én kisfiam.
-A? A te fiad?- mutattam Kat hasára, majd mind a ketten felém kapták a tekintetüket.
-Te nem mondtad el neki?- mutatott rám Kathrine.
-Mégis mit?- tártam szét a kezem.
-A kisbaba apja Ian.- válaszolta Kat is Ian-t figyelve, Ian pedig lehajtotta a fejét és rám nézett.
-Annyira sajnálom Naomi. Én. Ez egyszeri alkalom volt, még 9 hónapja. Tudod, nagyon szomorú voltál a nagyanyád halála után, én meg mégis csak pasi vagyok, valahogyan ki kellett élnem a szexuális vágyaim.- fejezte be én pedig teljesen könnyes szemekkel álltam előtte. Nem tudtam mit is tegyek, hiszen ha felpofozom és elmegyek akkor Bradleynek ártok, mivel akkor azt feltételezheti, hogy még mindig szeretem Ian-t. Ha pedig maradok akkor magamnak, mert néznem kell ahogyan boldogan várják a kisbabájukat, aki nekem nem lehetett és, hogy akkor még Ian a vőlegényem volt.
-Ki kell mennem a mosdóba.- fordultam sarkon, majd az ajtón kirontva indultam meg a mosdó felé. Voltam itt párszor, így simán feltaláltam magam. A csap előtt állva néztem a tükörképem és a hányinger kerülgetett, mert undorítónak találtam amit Ian csinált. Előkaptam a telefonom és tárcsáztam Ana-t aki szinte azonnal felkapta. Eltudtam képzelni, hogy éppen egy doboz fagyit kanalaz be a kanapén fekve, miközben valami filmen bőg.
-Szóval mit tegyek?- kérdeztem a hajamba túrva.
-A fiúk olyan hülyék és bunkók.- sírt a telefonba én pedig csak nevettem rajta, mivel tudtam ezt az egészet a hormonok miatt mondta.
-Átmegyek a koncert után és megnézünk együtt valami vígjátékot jó?- mosolyogtam a tükörképemet figyelve, akit Ana egy pillanat alatt megmosolyogtatott.
-Siess.- bőgött tovább, majd kinyomta a telefont én pedig visszatértem a fiúkhoz akik az utolsó számot, vagyis a Somebody to you-t játszották. Bradet kezdtem figyelni, akin messziről láttam, hogy mennyire le van izzadva és csillog a szeme, ami nem tetszett.

A mini koncert után csináltak a lányokkal pár képet, majd a csekk átvétele után elköszöntünk és elindultunk kifelé.
-Biztos, hogy nem maradtok ebédre?- kérdezte Ian.
-Nem, köszönjük.- mosolyogtam rá, pedig tudtam, hogy itt igazán finom az étel. Connor és Tristan arcán látszott a csalódottság, de csak követték James-t és beültek a kocsiba. Elköszöntem a családtól és én is beültem a kocsiba.
-De Naomi. Miért nem maradhattunk enni?- kezdett azonnal nyavajogni Tristan, miközben beindítottam az autót és a kijárat felé indultam. Válaszolni sem tudtam, de azonnal jött a következő.
-Biztos valami luxus kaja lehet. Szóval válaszolnál miért?- nézett rám a visszapillantó tükörben ezúttal James és Connor is.
-Ránéztetek azóta Bradre, hogy kijöttetek az épületből? Vagy úgy az egész koncert alatt?- húztam fel a szemöldököm, mire mindannyian az anyós ülésen összegörnyedt fiúra kapták a fejüket.
-Jól vagyok.- mondta a szemeit csukva tartva, a kezem a homlokára tettem, majd azonnal vissza is raktam a kormányra.
-Ugyan már. Nem volt nehéz rájönni, hogy nem.- ráztam a fejem.- Miért nem szóltál, hogy nem vagy jól?
- Te ugyan hogy jöttél rá?- nézett Connor tátott szájjal rám.
-Akkor még nem éreztem, hogy rosszul lennék.- válaszolt Brad az előző kérdésemre.
-Jobban izzadt, mint ti hárman együtt.- mutattam hátra.- Ráadásul csillog a szeme.
-Csak érjünk haza.- kuporodott össze még jobban.

A fiúkat hazadobtam, majd megkértem Trist, hogy mondja meg Ananak, hogy nem tudok most felmenni hozzá. Bradet nagynehezen felsegítettem az emeletre, de a láz teljesen levette a lábáról. A szobában betakartam, majd vittem neki hideg borogatást.
-Maradj itt.- kapta el a kezem, miközben kiakartam menni a szobából.
-Főzök neked teát. Meg levest.- léptem vissza, hogy ez puszit adjak a homlokára, ami szinte lángolt.
-Nem kell. Csak te maradj itt.- kérlelt, én pedig leültem az ágy szélére, majd megvártam, hogy elaludjon. Készítettem forró teát, és egy tányér forró levest, majd bevittem a szobába és leraktam az éjjeliszekrényre.
-De jó illata van.- mondta Brad kissé rekedtes hangon.
-Szivem. Tudod, hogy semmit nem erőltetnék, de minél előbb meg kell gyógyulnod a szilveszter miatt.- simítottam ki pár tincset a hajából.
-Betegen is lenyomom.- sóhajtotta, de a szemét még mindig nem volt hajlandó kinyitni.
-Te is tudod, hogy azt nem engedném.- mosolyodtam el.- Szóval pihenj.
-Befekszel mellém mostmár?- nyitotta ki végre a szemét ami még mindig csillogott a láztól. Gyorsan elővettem még a lázmérőt, majd teljesítve a kívánságát bebújtam mellé az ágyba.
-38.5. Remek.- pillantottam az immár mellettem alvó fiúra, miután megnéztem a lázmérőn szereplő számokat.