Just My Type (Bradley Simpson FF.)

28.

Mikor Brad kimondta, hogy szeret nem tudtam ezt kimondani, hiszen ittas állapotban mondta, én pedig józanon szeretném ezt hallani. Pedig azóta eltelt már pár nap és egyikünk sem mondta ki, vagy hozta volna fel.
-Jól összehoztátok ezt a számot.- pacsiztak le a srácok, mikor már felvettük a legújabb számuk klipjét. A zene címe Personal volt, én pedig egy csodaszép piros ruhában álltam és rettentően fáztam.
-Ohh hála az égnek vége.- szaladtam az iroda felé, ahol az első meleg dolgot felkaptam és magamra rángattam.
-Megint megtaláltad a pulcsim?- mosolygott Brad, mikor visszafele sétáltam hozzájuk. Magamra pillantottam és észrevettem, hogy ugyanaz a fehér pulcsi van rajtam amit még anno Olaszországban is felhúztam.
-Hát muszáj volt. Ez a szoknya nem igazán melegít.- vacogtam, ő pedig hátulról átkarolt, hogy melegíthessen.
-Pedig nélküle még szebb vagy.- suttogta a fülembe, mire csak halkan felkuncogtam.
-Akkor most megyünk haza, és hajnalban indulunk?- kérdezte Kirstie a barátjába karolva.
-Igen. 3- kor indul a repülő.- válaszoltam.- Beszaladok köszönök a papának és mehetünk jó?
-Jó.- nyomott egy puszit Brad a számra, és elengedett.

-Megyünk Papa.- nyitottam be az ajtón. A nagyapám a kanapén elterülve nézte éppen a kedvenc sorozatát.
-Csodálatos voltál kicsikém.- mosolygott rám és felállt.
-Vigyázzatok ám magatokra Fiumicinoban.- simította meg az arcom, majd szorosan megöleltük egymást.
-Vigyázni fogunk. Ja és apa üzeni, hogy hívni fog.- nyomtam egy puszit az arcára.- Szia papa.
-Szia kicsikém.- integetett utánam és ahogy kinyitottam volna az ajtót Brad lépett be rajta.
-Viszlát Mr.Rossi.- integetett be az ajtón.
-Szervusz fiam.- intett a papa is, majd visszafeküdt nézni a sorozatot.

Éjfélkor már teljesen összepakolva ültünk a kocsiban, mivel így is késésben voltunk.
-Minden rendben?- nézett rám Brad.
-Persze.- húztam magam jobban össze, hiszen a fehér pulcsiban, kapucnival a fejemen ültem és reszkettem.
-Ha szeretnéd itthon maradhatunk.- mosolygott rám biztatóan.
-Nem kell.- válaszoltam, majd oldalra dőltem.

-Jól van?- ébredtem fel Ana kérdésére.
-Nem hiszem, de ha rosszul is lenne azt sem ismerné be.- válaszolta Brad. Feleslegesnek tartottuk, hogy négy kocsival menjünk, így mi Tristanékkel, amíg Connorék Jamesékkel megyünk ki.
-Nem lehet, hogy nem tett jót az a hideg ma abban a kis ruhában?- kérdezte Tris.
-Jól vagyok.- motyogtam.- Csak fáradt.
-Naomi. Ha nem gyógyulsz meg a turnéra akkor otthon kell maradnod.- sóhajtotta Brad.- Fontosabb, hogy jól legyél.
-Nem. Mindenképpen veletek megyek.- válaszoltam, nehogy már a betegség megállítson.
-Szóval rosszul vagy.- vágta rá önelégülten mosolyogva.
-Fenébe.- morogtam, mert beismertem, hogy nem vagyok túl fényesen.
-Pihenj.- válaszolta Ana, amit nem kellett kétszer mondania, mivel a következő amire emlékszem, hogy a reptéren ébresztgetnek.

A bőröndöt magam után húzva, szinte csukott szemmel sétáltam a reptér felé és úgy éreztem minden erő elhagyta a testem. Egy évnek tűnt amíg beértünk a melegbe én pedig felsóhajtottam és csak követtem az előttem sétáló három párt, vagyis Brad és Connor mellettem sétáltak. A sztároknak már olyan kiváltsága is van, hogy egy külön részt kapnak a várakozásra. Beléptünk a helységbe én pedig helyet foglaltam az első fotelben amit találtam.
-Sziasztok.- hallottam egy női hangot a társaságunk környékén, de nem tudtam ki az, hiszen a térdemre könyökölve és a tenyerembe temetve az arcomat ültem.
-Mit csinálsz itt?- hallottam meg Brad hangját, aki rettentően ideges volt ahogy hallgattam.
-Megyek Rómába.- hallottam, hogy a lány mosolyog, de egyre inkább csak azt éreztem hogyha megmozdulok elhányom magam.- És ti?
-Ugyan Lauren. Hallottad ahogyan arról beszélünk, hogy megyünk Olaszországba.- vágott oda neki Ana, de nem tudtam dühös lenni ahhoz, hogy itt van. Egyszerűen megtaláltam a pózt, amiben minden tökéletes volt.
-Naomi jól van?- hallottam meg Luisa hangját.
-Kell valami gyógyszer?- hallottam Lauren aggodalmas hangját.
-Tőled nem.- morogtam, de mindannyian hallották, hiszen teljes csend telepedett a társaságra.
-Bocs, csak kedves akartam lenni.- válaszolta flegmán, mire felnéztem és elnéztem feléjük, vagyis igazából nem is őket akartam megnézni hanem a Wc-t kerestem. Hunyorogva körbe pillantottam teremben, majd észre vettem, hogy végig a wc mellett ültem. Felpattantam és felrántottam az ajtaját, majd az első fülkében térdre estem és hányni kezdtem.
-Naomi.- rohant be azonnal a három barátnő és valaki lehúzta a fejemről a kapucnit és összefogta a hajam.
Úgy 10 percig folyamatosan hánytam, majd a csapnál kiöblítettem a számat és bevettem egy fél csomag rágót.
-Sokkal jobban érzem magam.- léptem ki mosolyogva a wc ajtón. Mindenkiből kitört a nevetés az önelégült mosolyom láttán, majd Brad odajött hozzám és egy puszit adott a homlokomra.
-Viszont még lázas vagy.- állapította meg.
-Hogy tudsz ennyit hányni? Én nem hányok ennyit a reggeli rosszullétek során.- nevetett Ana.
-Na igen. Rosszul vagyok a hányástól, így ha hányok, akkor hánynom kell attól, hogy hányok.- fejeztem be a monológom, mire a többiek ismét csak nevettek.
-Szóval ha valamelyikünk rosszul lesz, akkor te is rosszul leszel?- kérdezte Tris a barátnőjét átkarolva.
-Ha valaki rosszul lesz, akkor én leszek az aki a legrosszabbul lesz.- tettem fel a mutatóujjam.
-Indulnunk kell.- szólt közbe James.

Elfoglaltuk az első osztályon lévő helyünket és nyugodtan állapíthattuk meg, hogy Lauren a közelünkben sincs, pedig végig velünk sétált a repülőig.

A repülőn pedig újra rosszul lettem, de repülőn adtak gyógyszert, aminek mindössze annyi hatása volt, hogy elaludjak.

-Milyen csodálatos.- fordult körbe az előszobában Luisa.
-Ez egy gyönyörű hely.- csodálkozott Ana is.
-És még az udvart nem láttátok.- szólaltam meg, majd a nyakamhoz kaptam a kezem, mivel a hangom eléggé rekedtes volt és a mondat végére el is ment.
-Na jó. Főzök neked egy teát.- indult meg beljebb Kirstie.- De merre van a konyha?
Mindannyian nevettünk, majd Brad elkezdte bemutatni a házat én pedig ledőltem a kanapéra és az udvart kezdtem figyelni. Felálltam és összehúzott szemöldökkel sétáltam az ablak felé.
-Minden rendben?- kérdezte valaki mögülem.
-Vihar lesz.- válaszoltam igen egyszerűen.
-De hát süt a nap és a szél sem fúj.- mutatott az udvarra Connor.
-Pontosan.- bólintottam.
-Múltkor én sem hittem el és olyan nagy vihar lett, amilyen Londonban nincs. A tengerpart mellett még nagyobb.- felelte Brad.- De addig menjünk ki amíg jó idő van.
-Itt a tea.- nyomta a kezembe Kirstie, majd megköszönni sem volt időm, mert követte Bradet és mindenki ámulattal figyelte az óriási udvart. Behúztam magam mögött az ajtót és helyet foglaltam az asztalnál egy széken Brad mellett, aki már látta a házat.