Just My Type (Bradley Simpson FF.)

10.

-Srácok. Lassan indulni kéne.- öntött le minket Connor egy vödör vízzel.
-Idióta.- nevettem, miközben a hajamból szedtem ki egy vizes tincset.
-Nem hiszem el.- dörzsölte meg a szemét Brad.
-Ez járt.- mutatott Tristan a barátjára.m
-Jó igaz.- nevetett Brad a haját kiszedve az arcából.
-Mi? Én nem értem.- kapkodtam a fejem a két fiú között. Ők nevetve elindultak befelé.- Hé.
-Na mi van? Érdekesek vagyunk?- nevettek.
-Múltkor Brad felébresztett minket egy duda segítségével.- veregette hátba Connor Bradet.
-Te mekkora bunkó vagy.- hagytam őket faképnél nevetve és bementem.

-Naomi.- jött be a szobámba Nick, miközben pakoltam.
-Szia.- mosolyogtam rá egy pólót pakolva.
-Tudunk beszélni?- ült le az ágyra.
-Persze.- pakoltam tovább.- Elég komolynak tűnsz.
-Mit érzel Bradley iránt?- tette fel a kérdést, mire kiesett egy póló a kezemből.
-Barátságot.- válaszoltam a szemébe nézve.
-Barátságból aludtál vele a nyugágyon, ahol sosem hagysz senkit aludni?- fordította oldalra a fejét kérdőn.
-Igen Nickolas.- válaszoltam a teljes nevét, de ebből tudta, hogy mérges vagyok.
-Még Iant sem hagytad, hogy ott aludjon veled.- válaszolta ismét. Igaz volt, amikor Ian itt volt, kint akart aludni, de én nem engedtem neki.
-Véletlen aludtunk el kint.- válaszoltam felkapva a bőröndöm és kifele indulva, de mielőtt kiléphettem volna az ajtón megfogta a kezem és visszahúzott.
-Brad egy remek srác. Gondold végig ezt a hetet.- engedett el.
-Végig gondoltam. Több időt kell Iannel lennem.- válaszoltam dühösen.

-Mehetünk?- léptem be Noel szobájába.
-Ahham.- indult meg kifelé a bőröndjével.
-Srácok.- kiabáltam el magam. Mindannyian egyszerre akartak kijönni az ajtón, így James kiesett az ajtón.
Mindenkiből kitört a röhögés, majd felsegítettük a banda egyik gitárosát.
-Ideje indulni, mert lekéssük a gépet.- lépett ki apa, akik hazamennek, de gép hasonló időpontban indul.
-Akkor én elviszem Daniela kocsiját, meg akkor a srácok velem jönnek, aztán Nick jössz oda értünk?- kérdeztem a telefonomat keresve.
-Igen. Mi indulunk. Majd megyek.- intett Nick aki előre ment, majd mi meg elbúcsúztunk a szüleimtől.

Pont annyi ideig kerestem a telefonom, hogy Danieláékhoz egyszerre értünk oda Nickkel. Elköszöntem az olasz barátnőmtől, majd siettünk a reptérre.
-Éhes vagyok.- kezdtem a neki nyavajgásnak.
-Majd ott eszel valamit.- válaszolta Nick.
Nem válaszoltam rá. Vettem egy kis kaját, majd indulás előtt meg is ettem. A fiúk nagyon jól el voltak öten. Én viszont egész várakozás alatt azon agyaltam amit Nick mondott.
-Naomi. Én Tristan és Connor mellé ülök.- jelentette ki Noel.
-Akkor ki ül mellettem?- kaptam fel a fejem.
-Brad vagy James.-válaszolta igen egyszerűen. A jegyeket úgy tudtuk megvenni, hogy Noel mellettem, mivel ezt korábban vettük. A srácok pedig hármat egymás mellé, egyet pedig teljesen a túl oldalra.
-Nekem mindegy. Én aludni fogok.- válaszoltam tovább nyomkodva a telefonom.
-Én is.- válaszolta James nagyot ásítva.
-Na ne már, én nem ülök idegenek mellé.- jelentette ki Brad.
-Akkor te ülsz Naomi mellé.- rendezte le egy egyszerű mondattal James az egészet, majd elkényelmesedett 4 széken elterülve.

A gépre felszállva helyet foglaltam a bal oldal középső székén, Brad pedig mellettem. Legbelül, az ablak mellett egy idős hölgy ült.
A géppel simán felszálltunk, majd valami miatt megrázkódott a gép. A kezem a karfát kereste, de csak Brad kezébe tudtam belekapni.
-Nyugi.- fogta meg rendesen a kezem és megszorította.
-Félek.- vettem egy mély levegőt és bepánikoltam.
-Hé. Nézz rám.- fordította a fejem az övé felé.-Minden rendben lesz.
Nem tudtam válaszolni neki, csak a szemébe néztem és megnyugodtam. Közelebb húzta a fejem és egy puszit nyomott a homlokomra. Kicsit elhúzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni. Nicknek igaza volt. Több van köztünk, mint barátság. Már éppen egymás felé hajoltunk, mikor elrántottam a fejem és a légiutaskisérőt kezdtem figyelni, aki beszélni kezdett.

Miután nyugodtan leszálltunk a gépről, Noellel elbúcsúztunk a fiúktól és elindultunk hazafelé.
-Nagyon bírom őket.- válaszolta Noel, miközben a telefonom pittyegett egyet.
-Igen. Jó fejek.- válaszoltam felnyitva a telefonom. Apa utalta át a pénzt az autóra amit kinéztünk.
-Ian nincs itthon?- nyitott be a lakásba Noel.
-Nem. Üzleti úton van.- válaszoltam nagyot sóhajtva. Ahogy beszívtam a levegőt megéreztem Ian illatát. Hirtelen hiányozni kezdett.

Megmutattam Noelnek a szobáját, majd megfürödtünk és leültünk együtt horrorfilmet nézni. Ez volt a kedvenc közös programunk, mivel rajtunk kívűl senki nem szereti ezeket a családban. Mindketten a kanapén elterülve aludtunk el, így ismét fájós nyakkal ébredtem.
Reggel korán kellett kelnünk, mivel a fiúk ma interjúzni mennek. Noel pedig úgy döntött velem tart, aztán elmegyünk várost nézni.

-Mikor lesz már kocsid?- kérdezte Noel, miközben unott fejjel nézett ki a busz ablakán.
-Ha minden jól megy ma. Majd megkérek valakit vigyen el.- válaszoltam igen egyszerűen. A buszmegálló éppen a rádió előtt volt, a fiúk pedig ránk vártak.
-Na induljunk, majd utána beszélgetünk.- válaszoltam köszönés nélkül.
-Főnökasszony visszatért.- nevettek mindannyian.
-Hello.- léptem be.
-Sziasztok.- mosolygott egy fiatal szőke hajú lány, gyanítom ő volt a műsorvezető. -Vanessa Palmer vagyok. A Wake Up London műsorvezetője.
-Naomi De Luca.- ráztam meg a kezét, a fiúk is bemutatkoztak, majd Vanessa mondta, hogy van még negyed óra várjunk kicsit.

-Valaki elvisz délután kocsit venni?- kérdeztem a fiúkat nagy várakozás közepette.
-Nekem segítenem kell a húgomnak bocsi.- válaszolta Tristan.
-Mi ma három évet ünnepelünk.- mosolygott büszkén James.
-Naa Gratulálok.- csalt mosolyt az arcomra ezzel.
-Én megígértem az öcsédnek, hogy ma elmegyünk egy videójáték terembe miszerint nálatok ilyen nincs.- értetlenkedett Connor.
-Jó tudni.- pillantottam az öcsémre- De nem, nálunk ilyenek nincsenek.
-Én bőven ráérek, mint mindig.- dőlt hátra Brad.
-Akkor te vagy az én emberem.- szaladtam hozzá és megöleltem.
-Milyen jól áll a magassarkú Naomi.- nézett rám James. Egy zárt, pánt nélküli, krém színű magassarkú volt rajtam, ami egy 8 centit dobott rajtam.
-Vigyázz James, a barátnőd meg ne hallja.- pacsizott le Tristannel, Brad erre a beszólására.
-Már dicsérni sem lehet az embert.- forgatta a szemét James, mire rajta kívül mindannyian nevettünk.
-Köszönöm James.- válaszoltam végszónak, majd Vanessza kilépett, hogy a fiúk mehetnek.

Kint állva végig hallgattam az interjút, rólam is volt szó, hiszen mégis csak új menedzser. Bejelentették, hogy egy új albummal készülnek, aztán akár egy turnét is elkezdenek. Kintről bólogattam, habár ők ezt nem látták.
Mikor végeztek elköszöntek és kijöttek, majd Vanessa gyorsan utánuk rohant.

-Mehetünk?- kérdezte Bradley aki előttem állva mosolygott és várta a válaszom.
-Srácok bocsi. Vagyis Bradley.- szólt utána Vanessa, ezzel megszakítva, hogy válaszolhassak.
-Igen?- fordította a fejét Vanessa felé a fiú, de a teste még mindig felém volt fordulva.
-Tudom ilyet általában a fiúk kérdeznek, de én nem vagyok valami hagyomány kedvelő.- mosolygott önelégülten. A fiúk már az ajtóban álltak kabátban, indulásra készen.- De nem jönnél el velem délután egy kávéra?
Brad visszafordította a fejét és rám mosolygott. Zsebre tett kézzel fordult vissza Vanessához.
-Ne haragudj, de délután Naomival leszek.- mutatott rám, mire a rádiós csak bólintott egyet.
-Értem. Hát akkor sziasztok.- figyelt minket, mi pedig megindultunk kifelé. Brad egyik keze a zsebében volt, a másik pedig a derekamon, amíg ki nem értünk az épületből.