Just My Type (Bradley Simpson FF.)

4.

Én érkeztem legkésőbb a bárba.

-Ne haragudjatok.- foglaltam gyorsan helyet Connor mellett. Bradley arcán látszott a rossz kedv, de nem akartam mindenki előtt rákérdezni.
-Semmi baj csak mondd már.- lett izgatott Tristan.
-A doboskánk már mióta írtál hívogat minket, hogy vajon mi lehet az. Fogadást is akart kötni.- nevetett James.
-És fogadtatok?- érdeklődtem.
-Igen. James szerint anya leszel.- válaszolta Brad unott arccal a telefonját nyomkodva.
-Nem talált.- nevettem, mire az asztalra csapott és szomorúan maga elé bámult.
-Connor szerint szilveszterkor fellépünk New Yorkban a Time Squaren.- mondta izgatottan Tristan.
-Nem. De majd egyszer elintézem.- mutattam rá.- Na de a lényegre térve.
-Mondd már.- mondta izgatottan James.
-Szóval. Két hét múlva. Itt Londonban szerepelni fogtok a Carpool Karaokéban.- válaszoltam miközben kinyomtam a csörgő telefonom.
-Naomi. Óriási vagy.- ölelt meg azonnal a mellettem ülő Connor.
-Nem semmi három nap után.- nézett rám Tristan lenyűgözötten.
-Szóval. Két hetetek van kiélvezni a pihenést. Addig elutazom az országból. Visszajövök a karaoke előtt. Onnantól kezdve nem lesz megállás. Várom az új dalokat.- pillantottam a srácokra.- Interjúkat fogok leszervezni, ahol tudjátok híresztelni, hogy újra neki láttok a munkának.
-Igenis főnök.- nevettek. Brad azonban csak egy apró mosolyt ejtett felém.
Ezután elkezdtünk másról beszélgetni. Minden feljött szóra, majd a nyugis esténket Connor telefonja zavarta meg.
-Bocsi. Ez a barátnőm volt. Mennem kell.- mosolygott ránk, majd felálltam, hogy kiengedjem Connort. Két puszival elköszönt és távozott is.
-Én is megyek. Valakit hazavigyek?- nézett Tristan Bradre, hogy kiengedje majd rám.
-Nem kell köszi.- mosolyogtam, majd tőle és Jamestől is elköszöntem, mivel hazavitte a haverját. Braddel ketten maradtunk, ahogy kimentek az ajtón Brad egy nagyot sóhajtott.
-Mi a baj?- ültem le vele szembe.
-Nem tudom.- intett a pincérnek.- fizetni szeretnék.
-Brad. Nekem elmondhatod.- fogtam meg a kezét amit megszorított.
-Nehéz nekem ez. Az összes fiú elvan a barátnőivel. Nagyon sok időt töltök egyedül és magányosnak érzem magam.- nézett a szemembe, én pedig felfedeztem az övében a fájdalmat.
-Bradley.- néztem rá szomorúan.- engem bármikor hívhatsz, vagy átjöhetsz, esetleg hívsz és jövök.
-Köszönöm Naomi.- ejtett el végre egy őszinte mosolyt.
-Menj haza a családodhoz pihenni. Nem leszel magányos.- javasoltam neki.
-Igen. Ez egy jó ötlet.- mosolygott, majd fizetett és felpattant.- Na gyere hazaviszlek.
-Igazán nem kell.- mosolyogtam rá, miközben kiléptem az ajtón.
-De. Sokat segítetsz nekünk. Ez semmiség.- ragadta meg a kezem, majd a kocsija felé húzott. Beültünk az autóba és az útat csöndben tettük meg.

-Köszönöm.- néztem rá a ház előtt állva.- Hívj ha bármi probléma van jó?
-Igazán nincs mit. És köszönöm, hívni foglak.- bólintott, majd egy puszit nyomtam az arcára és kiszálltam az autóból.

-Merre jártál?- kérdezte Ian ahogy beléptem a lakásba.
-A fiúknak szereztem szereplést és elmentünk megünnepelni.- mosolyogtam rá, de csak a kanapén fekve tovább bújta a könyvét.
-Ahha.- válaszolta flegmán.
-Ian. Mi a baj?- ültem le mellé.
-Jhaj. Nomi. Mióta megismerted őket. Kb három napja. Folyton kint maradsz.- sóhajtott és letette a könyvet.
-Először is ez a munkám.- ültem le mellé.- Másodszor pedig ne hívj így.
-Ne haragudj.- utalt a nevemre.- tudom, hogy ez a munkád, csak nehéz.
-Mi?-öleltem át a nyakát.
-Nehéz, hogy tudom ott vagy 4 fiúval.- bújt hozzám.
-Ian. Szeretlek már három éve. Senkire nem cserélnélek le.- szorítottam magamhoz.
-Szeretlek Naomi.- ült fel, hogy a szemembe nézhessen.
-Én is téged.- csókoltam meg.
-Mikor mész haza?- húzódott el, hogy a szemembe nézhessen.
-Holnap után hajnalban.

Ismét a kanapén, összebújva aludtunk el. A nyakam már teljesen kész van. Azt hiszem ez nem lesz jó.
Egyedül ébredtem, így csak megcsináltam a kávém és leültem sorozatot nézni.
Szerettem egyedül lenni itthon. Nagyon szerettem énekelni, de Ian előtt sosem merek. Vagy úgy összességében senki előtt sem.
Éppen egy Beyonce szám közepén jártam, mikor csöngettek. Teljesen megijedtem, de abbahagytam az éneklést.
-Halo?- vettem fel a kaputelefont.
-Naomi?- azonnal felismertem Brad zavart hangját.
-Bradley?- kérdeztem vissza azért a biztonság kedvéért.
-Felmehetek?- kérdezte, de hallottam valami nincs rendben.
-Persze.- válaszoltam és nyomtam is a gombot, a lenti ajtó pedig nyílt is.

Az ajtó előtt állva vártam, hogy Bradley felérjen.
A kis kopogásra megugrottam, majd azonnal nyitottam az ajtót. Brad az ajtó félfának támaszkodva, csapzott hajjal állt. Szeme zavaros volt, és bűzlött a whiskeytől.
-Bradley.- kaptam el, mivel szinte beesett az ajtón.
-Naomi.- ölelt meg nagyon szorosan.
-Te részeg vagy.- öleltem vissza, majd magamtól eltolva próbáltam a kanapéhoz vinni. Miután lefektettem mellé raktam egy üveg vizet, egy tálat és egy kihoztam neki egy takarót.

-Bradley.- ültem le mellé és kisimítottam a szeméből a haját.- miért?
-Magányos vagyok Naomi. Szörnyen.- könnyezett teljesen. Nagyot sóhajtottam, majd eszembe jutott valami.
-Brad ugye nem kocsival jöttél ide.- ugrottam fel, majd az ablakhoz siettem.
-Mi mással jöttem volna.- ült fel és beleivott a vízbe. Az autó meglepően jól volt leparkolva.
-Hazaviszlek.- siettem a szobámba.
-Nem. Nem akarok egyedül lenni.- sóhajtott nagyot.
-Nem ide. Hazaviszlek Briminghambe.- gyorsan bepakoltam 10 pólót és pár nadrágot, na meg további ruhadarabokat és pár még szükséges cuccot.
-Hogyan? De hát te mész haza?- válaszolta, miközben figyelte hogyan pakolok.
-A te kocsiddal. Én pedig elmegyek Briminghamből.- húztam magam után a bőröndöt. Gyorsan írtam egy aranyos üzenetet Iannek és felkaptam a táskám, majd  beleraktam a vizet, megragadtam a tálat és felsegítettem Bradleyt.
Még mielőtt elindultunk volna elcsórtam Brad lakáskulcsát és neki is pakoltam pár cuccot. Mire leértem Bradley elaludt. Ezzel mindössze annyi probléma volt, hogy nem tudtam a szülei merre laknak.
Kivettem Brad telefonját a zsebéből és az arca elé emeltem a telefont, majd halkan kuncogtam, hogy még alvás közben is felismeri a telefonja. Tudtam, hogy a nővérét Natalinek hívják, így kikerestem a névjegyzékben, miközben reménykedtem, hogy nincsen más Natalie.

-Szia Brad.- hallottam egy kedves női hangot.
-Öhm. Szia Natalie, én Naomi vagyok. A banda új menedzsere...- folytattam volna.
-Naomi. Hallottam már rólad párszor.- hallottam a hangján, hogy mosolyog így én is elmosolyodtam.
-Ennek igazàn örülök, de most lenne egy fontos kérdésem.- mosolyogtam tovább.
-Bradleyvel minden oké?- kérdezte aggódva én pedig a mellettem alvó fiúra pillantottam.
Elmeséltem Natalienek az elmúlt órában történteket, ő pedig elküldte nekem a címüket.
Beállítottam a GPS- ben a címet, majd elindultam az úticélomhoz. 

A két és fél órás utat Bradley végig aludta. Mikor a ház elé értem, láttam, hogy egy hasonlóan szép terepjáró állt az épület előtt. Ahogy leparkoltam egy fiatal lány szaladt ki az ajtón. Kiszálltam a kocsiból, ő pedig hozzám sietett.
-Naomi?- kérdezte én pedig bólintottam, Natalie pedig a nyakamba ugrott.
-Még mindig alszik.- intettem a fejemmel a kocsi felé.
-A szüleim nincsenek itthon, szóval segítenél bevinni?- kérdezte, mire ismét csak bólintottam, azonban ahogyan kinyitottam az ajtót Bradley felébredt.
-Hol vagyunk?- nézett körbe.- Natalie?
-Istenem Brad mit műveltél?- sietett hozzá a nővére.- Gyere bemegyünk.- segítette ki a kocsiból én pedig kivettem a csomagtartóból a fiú cuccait és utánuk mentem.
-Köszönöm Naomi.- ölelt meg ismét szorosan Natalie.
-Igazán nincs mit.- mosolyogtam.
-Kiviszlek a reptérre.- pillantott a már ismét alvó öccsére.
-Köszönöm.- bólintottam, majd Bradhez léptem és egy puszit adtam az arcára.