Naomi De Luca egy magabiztos, szeretetre méltó lány, aki nemrég fejezte be az egyetemet, mint menedzser és jelenleg új ügyfeleket keres a kezdéshez. A lehetőség, hogy híres angol bandát, a The Vamps-et képviselje csak úgy az ölébe hullik és természe...
Ha teljesen őszinte akarok lenni, ez a sztori egyáltalán nem indult komolynak. Aki ismer engem az tudja, hogy van éppen egy aktuális énekes akiért pár hétig oda meg vissza vagyok aztán pedig jöhet a következő, vagyis ahogy Ariana mondta "Thank u Next".
A sztori valahol 2019 szeptemberére nyúlik vissza, mikor elkezdődött a suli, kollégista vagyok és minden egyes alkalommal kicsit feszült vagyok az első pár hétben, így akkor is a zenében kerestem a megnyugvást. Régebben is hallgattam néhány Vamps számot, de aznap valami megváltozott. Csak azt vettem észre, hogy a saját egyvelegem The Vamps számokkal van telenyomva, na meg Braddel.
Elkezdett érdekelni a zenéjük, folyamatosan a zenéjüket hallgattam, a szövegeiket néztem és persze videókat róluk. Megszerettem őket. Segítettek a nehéz pillanatokban, a távolságban a barátommal, majd egy év után a szakításban is, na és persze a karanténban. Ismeretlenül is, de rengeteg mindent köszönhetek a fiúknak, és mindezek mellett nektek is.
Ma csak éppen a szokásos napi unatkozásomba estem bele, amit próbálok hasznosan eltölteni, mikor észrevettem, hogy a sztori #1 a Bradley Simpsonról szóló történtek között.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyik rész alá sem szoktam írni, mivel ahogy említettem nem indult komolynak a dolog, most viszont mikor ezt megláttam, úgy döntöttem ideje kicsit megállnom és megköszönnöm nektek a 2 ezer megtekintést, hogy az első helyre jutattátok a sztorimat és azt is, hogy egy- egy kis kommenttel szebbé teszitek a napjaimat.
Szóval csak ezért írtam most! Legyen csodaszép napotok és ha van kedvetek írjatok és beszélgessünk, addig pedig további jó olvasgatást!😘