Just My Type (Bradley Simpson FF.)

6.

-Naomi.- jött be anya a nappaliba.
-Igen?- néztem fel a telefonomból, amiben éppen egy újabb interjút egyeztettem a fiúknak az egyik rádióba.
-Nem tudom Noel elmondta-e, de volt egy kis barátnője. Nagyon megbántotta a lány és azóta maga alatt van. Szóval szeretném, ha ma te mennél érte és a szünetben kimehetne kicsit hozzád.
-Nem. Nem mesélte.- szomorodtam el. Rosszul esett, mivel régen nagyon sok mindent elmondott.- és én is akartam kérdezni, hogy nem kaphatná- e tőlem ezt.
-Remek. Fél óra múlva végez.- mosolygott.
-Akkor felöltözök.- indultam meg és elkészültem, majd elmentem az öcsémért.

Egy boldog és viszonylag nyugodt hét után, családostól elindultunk az olasz fővárosba. Noel már be lett avatva, hogy Angliában tölti a hetet és nagyon örült neki.

Éppen a repülőtéren voltunk és vártuk az Olaszországba induló repülőgépet mikor csörögni kezdett a telefonom. A srácokkal végig tartottuk a kapcsolatot, márcsak azért mert tudniuk kellett a programjukat.
-Hali.- kaptam fel Bradnek a telefont.
-Naomi.- hallottam a hangján, hogy ismét ivott.
-Bradley. Kérlek mondd, hogy nem.- néztem magam elé kicsit könnyesen. Bradley végig itta a hetet és minden nap felhívott mikor rájött, hogy nem kellett volna.
-Nem bírtam. Anyáék dolgoznak, Natalie nem is itt lakik. Itt sem jó Nomi.- a név hallatán egy kicsit lesokkolódtam.
-Gyere Olaszországba.- jelentettem ki, de még én is meglepődtem.
-Tessék?- lepődött meg ő is.
-Gyere Olaszországba és itt nem leszel egyedül. Napozunk, nyaralunk, fürdünk. Pihenés és társaság. Vagy gyertek le a srácokkal.- ajánlottam fel, mivel a nagyi háza óriási, Nick pedig ebben a házban él.
-Beszélek velük.- válaszolta és kinyomta a telefont.

-Iant hívtad el?- kérdezte apa.
-Nem. Bradley hívott. Őt hívtam és a srácokat.- válaszoltam, miközben olvastam a csoportbeszélgetést. Brad azt írta jön a következő repülővel, a többiek viszont csak hétvégére jönnek le egy utolsó kis nyaralásra.
-Kiváncsi vagyok már rájuk.- válaszolta anya, apa és Noel pedig helyeseltek.

-Nickolas.- rohantam a bátyámhoz és a nyakába borultam. Nicket már lassan fél éve nem láttam, mivel ő a munkája miatt még annyit nem tud hazajönni mint én.
Hatalmas családi ölelésben kötöttünk ki, majd beszálltunk Nick kocsijába és hazamentünk. A nagyi háza egy hegy oldalban volt, 40 percre Rómától, Fiumicinóban. A kilátás a tengerre nézett, így minden nap csodálatos naplementében volt részünk. Egy régi, fehér vagy krémszínű téglából épült ház volt. 5 hálószobával és az udvar volt a legjobb. Hatalmas területen fű, a terasz után egy medence és a teraszon a tető alatt egy jacuzzi.
A szikla szélén egy hatalmas függőágy amin hárman is simán elférünk. Régen itt voltak a legjobb tesós beszélgetéseink.

Bradley repülője délután 5-kor szállt le, így négykor elindultam a nagyi régi kis, mentazöld Fiatjàval. Imádtam ezt a kocsit. Olaszországban rengeteg embernek volt ilyen, mivel kicsi és hasznos. Igazi városban szaladgálós.

-Jobban vagy?- kérdeztem Bradleyt szorosan magamhoz húzva.
-Mostmár igen. Csak ne mutassatok piát.- nevetett, majd tovább beszélgetve elindultunk vissza a házhoz.
-Nem vinnél először be a városba?- kérdezte, majd a telefonján kezdett babrálni valamit.
-De persze.- indultam el a központ felé.
-Itt balra légyszi.- hallgattam rá, majd miután azt mondta álljak meg megálltam. Kiszállt a kocsiból és elsétált. Lekanyarodott az első sarkon és 10 perc múlva tért vissza.

-Csukd be a szemed.- utasítására tettem amit mondott.-Most fordulj meg és fogd fel a hajad.- a szemöldököm ráncolva tettem amit mond.
Egy hideg érzés ütötte meg a mellkasom. Odakaptam a kezem, majd mikor kinyithattam a szemem a visszapillantó tükörbe pillantottam.
-Ezt miért kapom?- fordultam felé még mindig a medált fogva.
-Mindenhol van egy kulcsember. Nekünk ez te vagy. A te kezedben van a kulcs a jövőnk felé.- válaszolta a szemembe nézve.
-Köszönöm.- öleltem meg.
-Ez a legkevesebb, amennyit segítettél nekem mostanában.

Braddel végigénekeltük az utat, majd mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból csináltunk egy gyors szelfit, amit ki is rakott és tudatosította mindenkiben, hogy nem egy pár vagyunk, hanem a banda menedzsere.

-Megjöttünk.- kiáltottam el magam magyarul. Legelőször anyukám jelent meg.
-Szia. Nora De Luca vagyok.- mutatkozott be anya angolul. Szerencsére ezzel nincs probléma, mivel eleinte ők is angolul beszélgettek apával, majd megtanulták a másik nyelvét is.
-Bradley Simpson. Köszönöm, hogy itt lehetek.- anya rögtön adott két puszit,de Bradet ez nem zavarta.
-A híres Bradley Simpson.- lépett be a szobába Nick is.- Nickolas De Luca, Naomi bátyja.
-Örülök a találkozásnak.- ráztak kezet.
-Apaa.- kiabáltam, majd befutott a szobába Noel.
-Szia! Noel De Luca vagyok.- bújt hozzám az öcsém mint mikor 8 éves volt. Noel nagyon visszahúzódó, velem és Nickkel ellentétben.
-Ahh megjöttetek. - Jött be apa a teraszról csurom vizesen, vagyis fürdött.
-Örvendek uram.- nyújtotta a kezét.- Bradley Simpson.
-Jajj kérlek tegezz. Egyébként Nataniel De Luca.- rázta meg ő is a fiú kezét.
-Na gyertek. Most lett kész a vacsora.- tolt minket anya a terasz fele.
Mindenki kiment, de én visszahúztam Bradet.
-Bradley. Ez Olaszország. Ráadásul rengeteg itt a bor. Szeretném ha max 1 pohárnál maradnál.- engedtem el a kezét.
-Igenis főnökasszony.- bólintott, majd elhúzta az ajtót és követte a családomat.
-Milyen szép nyakláncod van.- mutatott anya a nyakamra.- Eddig is rajtad volt?
Talán egy kicsit elpirultam, de próbáltam normálisan válaszolni.
-Bradtől kaptam amiért segítek a bandának.- mosolyogtam anyára, majd a mellettem ülő fiúra. Anya a kedvenc ételemet készítette ami a rákos gnocchi. Egyszerűen imádom.
Miután megvacsoráztunk segítettem anyának elpakolni a fiúk pedig tovább beszélgettek.

-Aranyos fiú ez a Bradley.- mosolygott anya miközben a mosogatóba pakoltunk.
-Igen. Nagyon.- mosolyogtam, miközben kinéztem az ablakon ahol ült.
-Iannel minden rendben?- kérdezte anya rám pillantva. Na igen. Egy dolgot tudni kell a családomról. Ian nem éppen a kedvencük, nincs velük különösebb bajuk, csak Ian nem igazán nyit feléjük. A három év alatt talán háromszor találkoztak, de nem akartam erőltetni.
-Igen. Minden okés.- válaszoltam, bár nem sokat beszéltünk mióta eljöttem.
-Akkor jó.- mosolygott, de láttam, hogy nem őszinte a mosolya. Ismét a kint ülő fiúra pillantottam, majd inkább tovább segítettem anyának.

-Nomi.- jött be egyszerre a bátyám és Brad. A név hallatán kiesett a tányér a kezemből, majd nem válaszolva berohantam a szobába ami az enyém és a konyhához legközelebb van.
-Nickolas.- kiáltott ezzel együtt rá anya. Pár hét alatt hárman is így hívtak, ebből csak Brad nem tudta, hogy nem kéne. De már késő volt. Az ágyamon fekve bőgtem.