Just My Type (Bradley Simpson FF.)

16.

Brad átkarolt és úgy mentünk végig a repülőtéren. Daniela már ott várt ránk, majd sírva indultunk a kórházba. Brad mindkettőnket támogatva sétált be az ajtón, ahol Daniela már tudta az utat.

Mindenhol csövek lógtak ki belőle, a kórteremben csak gépet lehetett hallani ami a szívét figyelte.
-Daniela? Ha együtt volt balesetetek és ő ilyen állapotban van akkor te hogy lehetsz ilyen jól?- fordultam a kisírt szemű barátnőm felé.
-Az ő felén nem működött a légzsák.- válaszolta megsimítva a bátyám karját.
-Istenem.- léptem a bátyám másik oldalára. Az ajtó kinyílt és egy fiatal doktornő lépett be rajta.
-Sajnálom, de a látogatási idő lejárt.- mosolygott ránk, majd ki is ment a kórteremből.
-De csak most jöttünk.- pillantottam Danielara.
-De későn értünk ide.- válaszolta Brad. Nagyot sóhajtva egy puszit nyomtam a bátyàm homlokára és én is kimentem.

-Anyáék tudják.- kérdeztem immár a nagyi háza felé tartva.
-Nem tudtam a számukat.- rázta a fejét.
-Akkor holnap felhívom őket, ma már későre jár.- válaszoltam az ablakon kibámulva.
-Szerintem jobb lenne még ma.- szólt előre Brad hátulról.- És akkor holnapra itt is lehetnek. Nem válaszoltam, csak a ház kulcsát kezdtem keresni a táskámban. Kivettük a táskáink a csomagtartóból és elköszöntünk Danielától.

-Hívd fel őket.- jegyezte meg ismét Brad. Egy szót sem szólva elővettem a telefonom és tárcsáztam a szüleimet. Álmos hangon vették fel, de tudták, hogy baj van hiszem sosem hívom őket ilyen későn. Elmeséltem nekik amit eddig tudtam, mire közölték, hogy holnap reggel 10-re itt vannak.
Amíg én telefonáltam Brad lefürdött, szóval egy ideig egyedül ültem kint. Az instagramot böngésztem egy ideig, hogy eltereljem a figyelmem, majd inkább kimentem a függőágyra.
Nem sokkal később az ajtó kihúzódó hangját hallottam, és lépteket felém. Brad helyet foglalt mellettem, én pedig reflexből a mellkasára feküdtem, ő pedig átkarolt.
-Ohh bocsi.- ültem fel.
-Engem nem zavar.- húzott vissza, így én is átkaroltam a mellkasát és összebújva néztük a naplementét.

-Ideje fürdenem.- ültem fel újra mikor lement a nap.
-Miért nem fürdünk a jacuzziban?- nézett fel rám, miközben az egyik keze a derekamon, a másik a feje alatt pihent.
-Fürödhetsz. Én nem hoztam fürdőruhát.- álltam fel és összekötöttem a hajam egy kontyba.
-És? Ugyanaz ha fehérneműben vagy, mintha fürdőruhában.- válaszolta én pedig elgondolkodtam.- Ugyan már Nomi. Légy spontán.
Nagyot sóhajtva nyújtottam ki a kezem felé. Egy hatalmas mosoly terült el az arcán, majd megkapaszkodott a kezemben és felállt. Miközben a jacuzzi felé mentem Brad már levette a pólóját én pedig próbáltam nem oda figyelni. Hipp- hopp a forró vízben ült, két kezét az jacuzzi oldalára téve.
-Gyere Nomi.- intett a fejével bíztatóan. Eszembe jutott, hogy spontánabbnak kéne lennem. Levettem az egyik csizmám, majd a másikat is. Brad szúrós szemekkel figyelt és nem szólt egy szót sem. Megfogtam a szoknyám alját, majd azt is lehúztam magamról. Brad felállt és a kezét nyújtotta én pedig megfogtam és felléptem a kis lépcsőre. Brad besegített a jacuzziba, majd szépen helyet foglaltunk egymással szembe. Bekapcsoltam a maszírozó funkciót és hátra döntöttem a fejem. Kellemes volt a melegben ülni és csak a bugyogó víz hangját hallgatni. Ahogy felnéztem észrevettem, hogy Bradley is éppen ugyanezt teszi. Felültem rendesen, majd elindultam felé a vízben. Felkapta a fejét a víz csobogásra amit én okoztam, majd mikor közelebb értem elkapta a derekam és az ölébe ültetett.
-Köszönöm, hogy itt vagy Brad.- néztem le rá, miközben kisimítottam az arcából pár lelógó tincset.
-Nem kell semmit sem köszönnöd.- szorított még jobban, miközben a számat nézte. Csendben ültünk, élveztük egymás társaságát, majd Bradley megcsókolt.

-Jó reggelt.- fordultam az oldalamra reggel mosolyogva.
-Neked is.- karolt át Brad, majd egy puszit nyomott a számra. Még pihentünk egy kicsit, majd a telefonom csörögni kezdett.
-Szia Daniela.- kaptam fel azonnal, mikor megláttam a nevét.
-Naomi. Nick felébredt. Most hívtak a kórházból.Ott találkozunk- hadarta és kinyomta a telefont.
-Minden rendben?- kérdezte Brad mikor felpattantam.
-Nick felébredt. Kaptam fel a tegnap farmerom, majd kikaptam egy pólót a bőröndből. Brad hasonlóan gyorsan felöltözött, majd indulhattunk is.

-Nickolas De Luca. Mi történt?- rontottam be a bátyám szobájába, majd észrevettem, hogy Danielával csókolózik.- Hogy mi?
-Szia Naomi.- mosolygott rám, a barátnőm derekát szorongatva.
-Na jó. Erről majd utána.- mosolyodtam el és leültem az ágy másik felére.
-Semmi érdekes. Balesetünk volt, nem nyílt ki a légzsák.- válaszolta egyszerűen.- Brad.
Brad még kint állt, mivel az egyik nővér kiszúrta, hogy ő a The Vamps énekese és fényképet csináltak a lányának.
-Haver. Jó végre ébren látni.- pacsiztak le.
-Kösz, hogy eljöttél.- mosolygott rá.
-Na és ti?- mutogattam a barátnőmre és a mellette fekvő bátyámra.
-Noel szülinapja után beszélgetni kezdtünk.- pillantottam egymásra.- Tegnap este volt az első rendes randink.
-Jól sikerült randi.- nevetett Brad, miközben rám támaszkodott és a bátyámékra mosolygott. Csend volt a szobában, amit a telefonom csengése zavart meg.
-Halo?- kaptam fel és az ablakhoz sétáltam.
-Szia Naomi. Alexander vagyok. Áll a mai randi?- kérdezte én pedig ijedten kaptam a tekintetem az üvegre.
-Ne haragudj Alexander. Teljesen elfelejtettem, a bátyám kórházba került és el kellett hozzá utaznom.- válaszoltam a tarkómat vakargatva. Szándékosan nem mondtam meg hol vagyok, mivel annyira jól még nem ismerem.
-Ohh. Hát sajnálom. És mikor térsz vissza?- kérdezte izgatottan.
-Ha minden jól megy, akkor holnap hajnalban.- válaszoltam, miközben megfordultam. Daniela engem nézett, Nick pedig Bradet, miközben a fejét rázta. Brad csak megrántotta a vállát, gyanítom ezzel Nicknek válaszolva.
-Akkor holnap hívlak.- nyomta ki, én pedig zsebre dugtam a telefont.
-Uram. Ha minden jól megy, holnap este távozhat is, hiszen kisebb zúzódásokat szerzett csak, valamint eltört az orra.- jött be a doktornő aki tegnap este hazaküldött minket.
-Köszönöm.- mosolygott rá Nick.
-Mit szólsz, ha Marokkóban forgatjuk a klipet?- ültem le egy, az ágy mellett álló székre.
-Miért pont Marokkó?- nézett rám összehúzott szemöldökkel.
-Mindig is elakartam oda jutni. És a környék is jó, és elképzelésem is van.- válaszoltam Bradet szuggerálva aki csak bólintott. Még egy ideig bent voltunk, anyáékat pont elkerültük, de éhesek voltunk, így Brad és én visszamentünk Fiumicinoba.
-Tudok egy remek éttermet a tengerparton.- vezettem le a tengerhez.
-És mit ajánlasz?- mosolygott rám a napszemüvege mögül. Egy nyári ing volt rajta amin az utolsó három gomb, nem volt begombolva. Annyira az ő stílusa és..- Nomi?
-Bármit.- mosolyogtam rá a gondolkodásból feleszmélve.

A nap ragyogóan sütött, a tenger gyönyörűen kék volt, és pont egy asztal várt ránk az úszó étteremben. Volt pár asztal ami a tengeren lévő stégen állt.
-Gyönyörű.- mosolygott Brad, miközben helyet foglaltunk.
-A nagyival rengeteget jártunk ide. A város másik végén vagyunk. Még senkit sem hoztam ide.- szaladt ki a számon, mire Brad mosolyogva felpillantott az étlapból.
-Ennek igazán örülök.- válaszolta tovább kutatva az étlapot.