Just My Type (Bradley Simpson FF.)

8.

Brad sokáig a szemembe nézett, így jobbnak láttam elfordulni.
-Holnap jönnek a fiúk.- hozott fel egy teljesen másik témát.- hogy alszunk?
-Jajj én ezt még nem gondoltam végig.- ültem fel. Abban a pillanatban Noel ugrott a nyakamba.
-Te öcsi. Aludnál velem egy estét?- kérdeztem.
-Fúj.- nyújtotta ki a nyelvét, mint akinek hánynia kell.- Már nem vagyok 9 éves Naomi. Aludjon veled Bradley.
-Annak Ian nem igazán örülne.- vágtam rá, mire Brad azonnal széles vigyorra húzta a száját. A mondatomat végig gondolva ez így nem volt helyes, de Noelnak nem esett le, csak elment.
-Szóval Ian nem örülne neki?- bökött vigyorogva oldalba.
-Fogd be Simpson. Tudod hogy gondoltam.- nevettem el magam, ő pedig tovább bökdösött, majd elkezdett csikizni.
-Majd alszok a kanapén valakivel.- fejezte be a bántalmazásom.
-Köszönöm.- bólintottam.
-Neked itt nem kell semmit sem köszönnöd.- mosolygott, majd csöndben tovább figyeltük a naplementét.

Reggel mindannyian korán keltünk, hiszen Noelnek volt születésnapja.
-Elszaladsz a tortáért?- kérdezte anya Nicktől.
-Egy óra múlva jönnek a fiúk, akkor elmegyek érte.- vágtam közbe, miközben felakasztottam egy Happy Birthday feliratot.
-Azt hittem ma a temetőbe akarsz menni.- nézett rám anya meglepetten.
-Fogok is. Előbb indulok, hogy oda is be tudjak ugorni.- válaszoltam, majd leakartam lépni a székről amin álltam, azonban az megdőlt.
-Naomi.- ugrott azonnal anya, azonban nem borultam nagyot, mivel valaki elkapott.
-Köszönöm.- mosolyogtam a bátyámra ki csak kiröhögve engem lerakott.
-Nem szeretném, ha egyedül mászkálnál a temetőben.- kutyulta tovább anya az ebédet.
-Nem lesz semmi bajom.- válaszoltam a szememet forgatva. Brad miatt annyit beszéltünk angolul, hogy már fel sem tűnt, hoy ez a beszélgetés is ezen a nyelven zajlott.
-Elkísérlek.- lépett ki Brad a szobájából kócos hajjal.
-Köszönöm Bradley.- mosolygott anya, majd tovább csinálta a dolgát, mint aki jól végezte dolgát.
-Akkor induljunk.- válaszoltam, majd egy hasonló lenge ruhát vettem fel, mint tegnap csak ezúttal a kedvenc színemben, vagyis babarózsaszínben.
-Illik a nyakláncodhoz a ruha.- mosolygott Bradley a medálra mutatva. A nyakláncban egy hasonló babarózsaszín kő volt, mint a ruhám.
-És tényleg.- mosolyogtam rá.

Braddel egy közeli virágboltba mentünk, ahol vettem egy hatalmas csokor sárga mákot.
-Szép csokor. Milyen?- kérdezte, miközben átvette a kezemből a csokrot, hogy vezetni tudjak.
-Sárga mák. A nagyanyám kedvenc virága volt. A gazdagság és a siker jelképe.- válaszoltam egy könnycseppet letörölve az arcomról.
-Köze álltatok egymáshoz?- nézett rám, az egyik szemöldökét felhúzva.
-Rettentően. Olyan volt mint egy barátnő, bármi történt őt hívtam először. Ő fizette az egyetemet és a lakásomat is, azonban tavaly a sok cigi megártott már a tüdejének.- meséltem a könnyeimmel küszködve.
-Sajnálom. - mondta halkan.
-Ezért nem hívhat senki sem Nominak. A nagyi kezdett el így hívni, majd mindenkire ráragadt.- parkoltam le egy szabad helyen.
-Biztos remek nő volt.- szálltunk ki a kocsiból.
-Gyere velem. Megmutatom Róma egyik legbefolyásosabb nőjének sírját.- nyújtottam a kezem amit megfogott és így mentünk a sírhoz.
Egy csodaszép márványsír volt, amibe rosegold színnel bele volt vésve a neve.
-Nerella De Luca.- olvasta le Bradley, miközben én lesöpörtem pár levelet a sírról.- Milyen különleges neve van mindannyiótoknak.
-A nagyanyám egy különleges ember volt. Sikeres és mindenki felnézett rá, de leginkább én.- mosolyogtam rá könnyes szemmel. Brad megfogta a vállam és magához húzott. Iant még sosem hoztam ki ide. Bár nem is jött még el velem Olaszországba olyan sűrűn.
-És nagyapátok?- kérdezte Bradley, mikor már elengedtük egymást és a virágot a sírfej mellé helyeztem.
-A nagyapám elhagyta a nagyit. A nagyi terhes lett, nagyapám pedig úgy döntött neki nem kell gyerek.- válaszoltam.- A nagyi nem tudta mit kezdjen az életével. 19 éves volt, a szülei kitagadták, mert nem házasságba született gyerek lett apám. Ekkor úgy döntött, hogy otthon fogja árulni a házi süteményeit. Évek alatt kialakított egy kis üzletet, majd még párat. Tudod mi a DeLuca's?- pillantottam rá, miközben elindultam lefelé.
-Persze. Ki ne tudná?- kérdezte nevetve, miközben figyelt nehogy elessen a sírokban.
-A nagyanyám alapította.- nyitottam ki a kocsiajtót és a kocsi felett Bradet néztem.
Brad meglepetten nézett rám miközben kinyitotta az ajtót.
-Tiétek a DeLuca's?- nézett tágra nyílt szemekkel.- Ez mondjuk leeshetett volna előbb is.
-Nerella De Luca volt az alapító, de most a szüleim viszik.- bólintottam.
-Imádom a muffinokat, na meg ahogy csinálják, láttam múltkor egy videót és nagyon jól nézett ki.- ültünk be az autóba.
-Akkor szerencséd van. Ma láthatod.- válaszoltam miközben elindultunk az egyik cukrászda felé.

-Daniela.- szaladtam egy régi barátnőmhöz, akit még a nagyi vett fel.
-Naomi. Téged is látni erre.- szorított magához.
-Had mutassam be neked Bradleyt- mutattam a mögöttem álló fiúra.
-Te nem a The Vamps énekese vagy?- húzta fel az egyik szemöldökét Daniela.
-De.- bólintott Brad, majd zsebre dugta a kezét.
-A húgom imád téged.- mosolygott Daniela nagy örömmel.
-Tényleg. Fabia és Noel jóban voltak nem?- fordultam azonnal a barátnőm felé.
-De. Ma van a születésnapja igaz?- kérdezte Daniela kedvesen.
-Igen. Gyertek el, biztos hiányoznak egymásnak.
-Nem zavarnánk?- érdeklődött illedelmesen.
-Ugyan már. Ti sosem, és a fiúk is jönnek.- mutattam Bradleyre.
-Jönnek és 10 perc múlva leszállnak.- válaszolta Brad megvakarva a tarkóját.
-Akkor beszaladok a tortáért.- indultam meg befelé.- Este várunk titeket.- öleltem meg mégegyszer a barátnőm, majd beszaladtam a tortáért, amit a kocsiban Brad kezébe nyomtam.

Már 20 perce álltunk a reptéren, mikor három fiút láttunk felénk szaladni. Mint három idióta úgy szaladtak maguk után húzva a bőröndöt.
-Jajj de hiányoztatok.- ugrott rám Connor a többiek pedig becsatlakoztak az ölelésbe.
-De jó látni titeket.- szorongattam Connort, mivel a többieket nem bírtam.
-Te is. Annyira várjuk, hogy kezdődjenek a fellépések.- szorongattak tovább.

Egy órával és plusz három fővel, visszaérkeztünk a házhoz, és abban a pillanatban megláttam egy barna kocsit közeledni.
-Na mégis eljöttetek?- mosolyogtam Danielara a kis kocsimnak neki dőlve.
-Noel és a The Vamps. Szerinted erre ki mondana nemet?- mosolygott a barátnőm és leparkolt az enyém mellé.
-Naomi.- szaladt hozzám Fabia. Ők egy idősek Noellel.
-Szia.- szorítottam magamhoz. Régen rengetegszer vigyáztunk rájuk Danielával.
-Srácok. Ő itt a kiskori barátnőm.- mutattam rá. Bemutatkoztak egymásnak, majd mindannyian bementünk a házba. Anya körbeölelgette a lányokat és a srácokat is, majd megkínálta őket egy igazi olasz borral. Rengeteg ilyen volt a pincében. A következő egy limoncello volt, amiből már én is ittam, mivel imádtam.
Rengeteg mindenről beszélgettünk, és hála az égnek a srácok is ugyanúgy tudtak közbe szólni.
Mikor már mindneki kicsit többet ivott a kelleténél, kivéve engem és a kicsiket, beindulta karaoke is. Brad elkezdett énekelni egy számot amit utáltam.
-Jajj ne már.- nevettem, miközben a csodás hanggal megáldott Bradley, a mikrofonba nyávogott.
-Csak azért mert utálod Naomi.- nevetett a mikrofonba, Nick pedig mellé ugorva énekelte vele a dalt.
Miután befejezték Brad leült mellém, egy újabb pohár borral.
-Brad.- fordultam felé, miközben Noel és Tristan előadását néztük.
-Igen?- nézett rám teljesen csapzottan, mivel Nickkel végig ugrálták a számot.
-Ne igyál többet kérlek.- mutattam a pohárra, mire Brad egy egyszerű mozdulattal lehúzta a poharat és lerakta az asztalra.
-Nem iszok.- dőlt hátra, majd a kezeit a tarkójára helyezte.
-Bradley még egyet?- mutatta fel anya a sokaid Limoncellos üveget.
-Elfogadom.- nyújtotta a poharat. Brad lehúzta, majd rám mosolygott. Mérgesen pattantam fel a székből és mindent ott hagyva mentem be a házba.