Álarc {Jikook} /BEFEJEZETT/

V. Repedés

Jimin hirtelen ujját szám elé teszi. Szégyenlősen hajtja le a fejét.

Akkor most akar tőlem valamit? Vagy játszik velem? Annyira nem hiszem el! Hogy lehetek ilyen idióta? Komolyan megakartam csókolni itt? A suli wc-ben? Hát nem vagy százas Jeon Jeong-Guk, az is biztos.

-Ezt... nem szabad. - hangja elcsuklik. - Nem tehetem... - felnéz rám gyönyörű szemeivel amikben valami ismeretlen fény csillan meg. Tekintetem szinte belefúrom övébe.

Mit nem tehet meg? Nem csókolózhat? Vagy csak szimplán nem meleg vagy biszex? Talán undorodik ettől? Annak még lenne is értelme... Én sem örültem annak amikor rájöttem, hogy nem csak a lányok vonzanak. Igazán furcsa érzés volt. Várjunk! Ha elmondja, hogy rámozdultam akkor nekem annyi! Mindenki röhögni fog rajtam és összefognak ellenem. Hirtelen megszólal csilingelő hangján.

-Ettől nem kell tartanod... - nem értem mire gondol. Olyan mintha a gondolataimba látna. Megilletődve lépek el tőle. Gyorsan szája elé kapja kezeit, mint aki elszólta magát. - Mármint... nem mondtam semmit. - és ennyivel ki is viharzik a toalettről — persze a maszkját még visszarakja az arcára —.

Sóhajtva hagyom el a mosdót, majd újra gondolkozóba estem.

Miért akartam ennyire megcsókolni? És ő miért tolt el? Láttam rajta, hogy akarja! Titkolni sem tudta volna. Szemei csillogtak amikor majdnem hozzáértem — minden bizonnyal — mézédes ajkaihoz. Aztán megint olyan furcsa volt... válaszolt a gondolatomra. És megint ugyanott vagyok mint múltkor; jobban meg kell ismernem. Akarok róla tudni mindent. Minden porcikáját akarom, én akarok mellette ébredni, én akarom szeretgetni, én akarom segíteni a nehéz időkben. Persze ez lehetetlen. Hisz ma megcsókolhattam volna de simán lerázott... lehet utál és haragszik még a múltkori miatt és most jobban elrontottam mindent ezzel a kis incidenssel. Nem kellett volna...

Ebből az elég érdekes gondolatmenetemből a csengő ránt ki. Kissé csalódottan indulok meg a tantermem felé. Jelenesetben asszem informatikánk lesz. Azt kenem vágom. Legalább pihenhetek egy órát és elgondolkodhatok az egész ma történteken.

{Time Skip}

Éppen az ötödik órám kezdődne ha a hangosbemondó nem zavarná meg a padon való pihenésem, jobbomon Yoongs-val.

-Jeon Jeong-Guk-t kérjük az igazgatóiba! Ismétlem; JeongGuk jöjjön az igazgatói irodába, most! - nem az igazgató szól bele hanem az iskola "elnök", a neve Wejin. Egész aranyos lány. Felkelek helyemről, majd elindulok az iroda felé. Az ajtó előtt megpillantom Jimin-t. Csak összevont szemöldökkel nézek rá. Végigmérem ma már nem is tudom hányadjára. Maszkja fedi azt a gyönyörű arcát, szőke haja úgy omlik arra a — jelen esetben — fekete rókás maszkra, hogy pont kilátszik a kapucnija alól. Ahogy elképzelem, hogy nem takarja a maszk... olyan szép.

Bekopogok az irodába, majd ahogy meghallok egy "gyere"-t benyitok az ajtón. Az iskola elnök és az igazgató van bent. Míg a fekete hajú lány áll, addig az igazgató csak arcomat fűrkészi a székében ülve, összetett kezekkel. Wejin keserűen elmosolyodik, amit nem tudok hova tenni. Arcáról süt a sajnálat, csak azt nem tudom mi iránt.

Miattam? De hisz nem tettem semmit ami miatt sajnálni kéne. Vagy de?

Úgy pörögtek le az elmúlt évnyi dolgok a szemem előtt, mint valami film. A sok verés amivel saját magam takargattam. Soha nem akartam kimutatni mennyire gyenge is vagyok igazából. Mert attól nem leszel erős ha bántod azokat akik "megérdemlik". Ugyanolyan gyenge maradsz, sőt... lesüllyedsz az ő szintjükre, vagy az alá. Ahogy visszagondolok néhány különleges esetre, elfog az undor saját magam iránt. Komolyan olyan szégyent érzek magamra nézve, mint még soha. És nem jó érzés. Egyenesen borzalmas, és furcsa. Nem szeretek ilyen helyzetben lenni. Ilyen... kiszolgáltatottnak lenni nem jó. Most viszont úgy érzem, lehet bajba keveredtem.

-Figyel JeongGuk... - kezd bele az igazgató. - Beszéltük a korrepetálást... és nem látom, hogy javulna valami kicsikét is a tudásod matematikából. Nem tudom, hogy ennek mi az oka. Felvilágosítanál? - pillant rám. Az a gombóc ami eddig nyomta a torkom most eltűnt. Egy nagy, nyugodt sóhaj kíséretében kezdek bele. Esküszöm még soha nem könnyebültem meg ennyire.

-Mivel Jimin hiányzott, így nem is gyakoroltunk semmit. De megígérem, ezentúl — ha Jimin nem hiányzik — akkor a legtöbb szabadidőmben vele leszek. Fontosnak tartom a fejlődésem matekból. - somolygok.

-Rendben van. Jimin gyere be! - a mondandója második felét a — gondolom — még mindig kint állónak szegezi. A kilincs lassan nyomódik le, az ajtó pedig még ennél is lassabban nyílik ki. Egy idő után mikor már a szőke is bent van, neki kezdett Wejin.

-Figyelj Jimin... tudom, hogy nem tudtál segíteni Jungkook-nak ebben az időben, de kérlek fordíts neki több figyelmet! - a szőke csak egy bólintással lerendezi az egészet.

-Ki m-mehetek? - kérdezi megint dadogva. Már megint! Amikor bezzeg mostanában nem volt rajta maszk, mégcsak nem is volt ilyen ártatlan a hangja! Annyira nem értem a hangulatingadozásait. Talán ezért is érdekel méginkább az egész lénye. Mert olyan különleges. Más mint a többi ember. Az aura ami körbe veszi pedig még érdekesebbé teszi.

-Persze. Te is mehetsz JeongGuk. - az igazgató rideg hangjától kiráz a hideg — persze nem a jó értelemben —, majd Jimin-t követve elhagyom az irodát. Olyan furcsa... más itt kint, mint ott bent. Mintha itt... közöttünk feszültebb lenne a légkör.