Vajon tényleg létezik a természetfeletti...?
"-Mit szeretnél, Kookie? - hangjától csak még jobban beindulok. Halkan belekuncog a végébe, de a szoba csendjében angyalian cseng. Hajába túrok erőszakosan és ugyanilyen erővel visszanyomom fejét farkamma...
Testemet még mindig a fáradtság uralja mikor valaki elkezdi rázogatni vállaim.
-Hagyj aludni.... - morgom álmosan és átfordulok a másik oldalamra, de ekkor valami érdekesnek dőlök neki. Kicsit hideg de kellemes érzéssel tölt el. Egy pillanatra magam mellé pillanatok, majd szinte kipattannak szemeim. - Jimin? Mi? Mi történt? - teszem fel a bennem elsőre megfogalmazódott kérdéseket miközben a mellettem fekvő angyalra pillantok.
-Elfelejtetted? - biggyeszti le ajkait, én pedig próbálok visszagondolni a tegnap estére. - Pedig még azt akartad kérni, hogy a pasid legyek... - sóhajt fel.
Ekkor beugrik a délután. Mint valami villámcsapás úgy jelennek meg az emlékképek agyamban, és meggyűlik mindennel. Pontosabban azokkal a dolgokkal amiket tettünk Jimin-nel. A sok mocskos dolog... ahogy felajánlotta magát... ahogy benne jártam... ahogy a nevem nyögte... minden eszembe jut.
De honnan tudta, hogy meg akartam kérni, hogy legyen a barátom? Nem ez az első alkalom, hogy válaszol gondolataimra ami egy kicsit... furcsa. Mintha turkálna a fejemben, de nem tudok semmiféle gátat szabni ellene, hogy ne lásson bele. Azt sem tudom, hogy képes ilyesmire. A világ nem egy mese, amelyben a gonosz látja előre a jó gondolatát és előre gondolkodik. Vagy pont fordítva.
-Igen... - köszörülöm meg torkom. - Mi lenne akkor a válaszod? - pillantok fel rá, mivel én fekszem, ő pedig törökülésbe, a takarót ölébe rakva takarja el kényesebb részeit, amit szerintem eddig nem sokan láttak. Lehet rajta, a szülein, és rajtam kívül még senki sem...
-I-Igen... - dadog. - És... nem voltam már szűz. - nyel egyet. Már megint olvas a fejemben! Hát én neki megyek a falnak! - Az fáj Kookie... - kuncog. Na jó. Feladom. Figyelj Jimin, ha hallod amit gondolok akkor kérlek most szállj ki a gondolataimból! - Nem, nem... nem tehetem. - rázza meg kis fejecskéjét ami cukin hat.
-Hogyan? - teszem fel a kérdést hangosan. HOGYAN?!
-Nyugi... mielőtt hivatalosan is összejönnénk... szeretnék mondani valamit... valami igazán fontosat. - néz rám lágyan, mire nekem is elszáll az a feszültség belőlem ami eddig nyomta lelkem.
-Rendben... - hogy nyomatékosítsam mondandóm még bólintok is egyet, ezzel beleegyezve a "feltételébe".
-Szóval... két dolgot szeretnék kérni. Az első, az az, hogy fel kell vállalj mindenki előtt. Ez magától értetődő gondolom. - Rendben. válaszolok gondolatban. - És azt, hogy amit most fogsz látni... attól ne ijedj meg és legfőképp: Ne mond el senkinek.
-Semmibe. - mássz már ki a fejemből... - Jól van na... Megszokás. - vicces vagy mondhatom. Még szemeim is megforgatom amin ő jót derül.
Jimin kezébe veszi a maszkot, majd kinyitja táskáját és abban kezd el kutatni valami után. Egy kis ideig túrja a táskáját és kihúz belőle egy másik maszkot. Az egyik maszk a fehér, amit első nap is felvett. A másik pedig a háromszemű fekete. Egymásra rakja a két maszkot amik türkiz színben kezdenek pompázni. Megbabonázva nézem az álarcok egyesülését, hisz gyönyörű látványt nyújtanak. Egy kis idő múlva a kékes fény halványulni kezd és pirossá válik, elnyomva a másik színt. Ekkor látom meg, hogy már csak egy maszk van Jimin kezébe ami vörösen izzik. Felrakja arcára és csak ekkor veszem észre; jobb keze vörös színben pompázik, a bal pedig abban a türkiz színben ami az előbb még körülvette a két tárgyat.
Hirtelen a maszkok teljesen eltűnnek a fénnyel együtt és csak Jimin kezei fénylenek a sötét szobában. Arcára pillantok, majd fel a feje tetejére, ahol két hófehér rókafül helyezkedik el.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(Muszáj volt bevágnom... ez a kép annyira cuki)
Szemei most nem feketén, hanem kéken világítanak. Még egy utolsó dolog tűnik szembe... három róka farok helyezkedik el a feneke feletti részen. Ahogy megpillantom teljes lényét szemeim kipattanak és nem akarok hinni látószerveimnek. Hogy nézhet ki ennyire jól még ilyen fülekkel és farkakkal is?!
Így még gyönyörűbb... arca simább és világosabb színű. Szemei csillognak gondolom attól, hogy fél: Mit fogok szólni ehhez.
Gyönyörű vagy.
Erre láthatóan elpirul és szégyenlősen lehajtja fejét tovább kémlelve a takarót, ami még mindig az ölében helyezkedik el.
-Tudtam! - üvöltök fel. - Még mindig olvasol a gondolataimban. Nem igaz? - kérdezek rá egy fölényes mosoly kíséretében. - Sőt! Azt is tudom, hogy tegnap miattad voltam olyan nyugodt, majd váltottam át idegesbe! - csap meg a felismerés és homlokon vágom magam, hogy nem jutott ez eszembe hamarabb. - De Jimin... Mi vagy te? - felállok ágyamból és körbe-körbe sétálok a szobámban, néha odapillantva a rókára. Tényleg nagyon szép most. Eddig sem volt csúnya de most... egyszerűen csodálatos. Elvarázsol.
-Kook... én... - nyel egyet, majd nagyon halkan folytatja.
Szemét vagyok? Igen... de még mennyire... ne is válaszoljatok... mindig a legjobb résznél hagyom abba. Jó azért nem mindig ( ͡° ͜ʖ ͡°) Szerdán találkozunk és bocsi, hogy rövid lett a rész de az előző valami 1600 szavas... remélem mindenki megérti...
