Álarc {Jikook} /BEFEJEZETT/

XI. Repedés

Jimin szemszög

{Flashback}

Ez a másik világ gyönyörű. Mégis ez csak álca, tudom jól.

Egy aranyozott folyosó állt előttem. Nem vártam, nem volt időm.

Sietnem kellett. Így is tettem, az arany palota szerű hatalmas folyosókat szelve haladtam előre. A helyiséget a plafonról lelógó, óriási csillárok világítják be. Esküszöm olyan beütése volt, mint a kastélyok a filmekben. Szem kápráztató látvány. A folyosó végén három ajtón lehetett bemenni. Tudtam, nekem a másodikon kell bejutnom.

Nem is vártam, lenyomtam az aranyozott kilincset és beinvitáltam magam az ajtón. A szobában két öltönyös férfi volt, akik azonnal meghajoltak előttem tisztelettudóan, és elkísértek a következő ajtóig, ahol a tanács van... nem véletlenül itt, Seoul-ban van ez a tanács, a legtöbb itt lévő lény koreából származik. Azt mondjuk nem tudom, hogy miért egy ilyen lepukkadt középiskolába kellett rakni...

-Jó napot! - köszöntem amint beértem a helyiségbe. A három főmufti ott ült a magasított székekben, míg a többiek lentről nézték őket. Olyan volt, mint a suliban az előadó terem magasított része. Csak sokkal magasabban volt. Konkrétan lépcső vezetett fel a három ülő alkalmatossághoz. De egy még ennél is feljebb volt. Mint a dobogó, úgy állt a három szék egymás mellett. A középső volt a legmagasabb, míg a jobb oldali a legalacsonyabb. Felnéztem a fönökeimre. Három, már nagyon idős férfi foglalt helyet a trónokban. Ezért kellek én ide, lassan valakinek át kell vennie a helyüket.

-Park Jimin. - köszörülte meg torkát a középső, azaz apám. - Mit értél el? - mindig így beszélgettünk. Soha nem tekintett rám fiaként, lenézett azért, mert három farkú róka vagyok nem egy, vagy esetleg kilenc. Az itt lévők mindegyike valamilyen démon. Vannak akiknek nincs különösebb állati erejük, szimplán csak természetfelettiek, viszont vannak akik meg vannak áldva valamivel — nagyobb része emlős, legkisebb része valamilyen hüllő, esetleg halféle —. De itt vagyok én. Én a három farkú róka démon. Nincs belőlem mégegy a földön. Apám ezért is megvet, mivel más vagyok. Más mint a többi jelen lévő, más mint a természetfelettiek. A természetfelettiekben is Különleges vagyok.

-Sajnálom apám. - nyeltem egyet. - De még kell egy harmadik embert szereznem. - tűrtem minden megvető pillantását. Rosszul esett, hogy mindig így bánt velem. Nem érzi tettei súlyát. Soha nem gondolt másokra, fukar egy valaki ez az ember. Már apámnak sem akarom vallani. Egyszerűen le akarom tagadni azt, hogy bármi közöm is van hozzá. Gyűlölöm minden porcikáját. Az egész lényét. A kicsicsázott arany fogsorát, a mára már majdnem teljesen kihullott ősz haját, a ronda ráncait. De mégis... egy dolgot gyűlölök benne a legjobban. A személyiségét. Teljesen romlott, nincs benne már semmi emberiség. Mindet feladta, teljesen átadta magát a hatalomnak, mert semmi más nem érdekli, csak a ranglétra. Azt öli meg akit akar és mindenki felett ő akar uralkodni. Uralkodás mániás, rothadt, fukar vénember. Ez az én apám.

-Park... ha nem szerzel egy harmadik embert... akkor ketten folytatjátok. - mondta. Egész nyugodtan csengett a hangja, mire hátra is hökköltem egy pillanatra. - De most menj el mielőtt még meggondolom magam. - szemei szikrákat szórtak. Nem tétlenkedtem, futásnak eredtem olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam. Egyik láb a másik után.

Egy.

Kettő.

Egy.

Kettő.

Egy valamit akartam. Pontosabban egy valakire vágytam. Arra az emberre aki ellopta a szívem, és ha tehetném, mindenem neki adnám. Jungkook.

Jungkook szemszög

{Vissza a jelenbe}

Jimin éppenhogy végzett a fürdéssel. Már nagyon várom a sütizést, és remélem nem csak én vagyok bezsongva. Chim haja vizes, gondolom megmosta. Felsőtestét egy lenge, fehér póló takarja.

Na várjunk... az az én pólóm? Majdnem a térdéig leér és fehér. Csak az enyém lehet mivel nekem van tömérdek ilyen színű pólóm. Viszont nagyon aranyos benne... nem merek rászólni. Másnak már rég ketté üvöltöttem volna a fejét ezért. Utálom ha valaki a cuccaimhoz nyúl... lehet, majd kitalálok neki valami büntetést.

Te perverz nyúl. - morog Jimin, mire elröhögöm magam.

De a te nyulad.

-És senki másé. - vigyorog rám. Egy szimpla mosolyával képes bódult állapotba hozni. Olyan gyönyörű mosolya van... mintha nem is démon, hanem egy földre szállt angyal lenne. Nem is értem, hogy születhetett démonnak egy ilyen angyali testbe.

-Angyalok nem léteznek. - néz szemembe komolyan. Hirtelen mintha teljesen elkomorult volna. Egy szürke köd telepedett le közénk. A kínos pillanatot az ajtó nyitodása, majd csukodása zavarja meg. Mindketten a bejárati ajtó felé kapjuk fejünk, elsőre csak egy sötétbarna hajkoronát látunk, majd egy rózsaszín pulcsis férfit aki háttal éppen csukja be az ajtót. Ez csak Jin lehet. Drága egyetlen bátyám, akivel annyi mindenen mentünk keresztül, de együtt megcsináltuk. Együtt vagyunk azok akik most vagyunk. Nekem szükségem van rá, és ez fordítva is igaz.

-Szia Jinnie! - köszöntöm egy nagy vigyorral ajkaimon Seokjin-t. Komolyan olyan vagyok mintha ezer éve nem láttam volna, pedig reggel beszéltünk utoljára. Az a kialakult kötelék köztünk elég erős. Valami kapocs tart minket össze, úgy, mint engem és Chim-et is. Nem tudnék nélküle élni. Borzasztó lenne...

-Szia Kook. - mosolyog vissza rám, és egy meleg, baráti ölelésbe von. - Szia Jimin. - enged el engem és páromhoz sétál akit szintén megölelget. Olyanok ketten, mint egy ölelgetni való maci — alias Jimin — és egy anyuka aki a gyerekét ölelgeti — alias Jin —. Aranyos látványt nyújtanak meg kell hagyni.

Mikor mindketten kiölelgetik magukat, Jimin elszalad a szobámba és — gondolom — ruha után kutat. Végül egy hosszú, szürke pólót vesz fel, amit egy fekete szakadt farmerba tűr. Igen mindkét ruhadarab az én ruhatáram része.

-Kész is vagy? - kérdem. Viszonylag gyorsan felöltözött, öt percbe sem telt. Haja sem vizes már.

-Igen. - mosolyog rám és mellém sétál. Kezét az én tenyerembe teszi, én pedig összekulcsolom ujjainkat.

-Majd jövünk! - biccentek Jin-nek.

-Vigyázz a második fiamra! - "köszön" el. Halkan felnevetek és elhagyom Jimin-nel az oldalamon a lakást, aki még egy "Szia Jin Eomma"-t visszaszól, mire nevetve szemet forgatok és kéz a kézben indulunk meg a cukrászda felé.