Álarc {Jikook} /BEFEJEZETT/

XXXVIII. Repedés

Legelöl Namjoon sétál, mögötte Tae, Yoongi és Hoseok, én pedig még mindig fekete szárnyaimmal védelmezem páromat, aki előttem battyog, immáron rókás maszkjában, ami eltakarja azt a gyönyörű arcocskáját.

Mindenki rendesen be van feszülve, kivéve Jimin. Olyan emelt fővel, erőteljesen és elegánsan lépked szárnyaim közt, mintha nem éppen egy egész rendőrőrsnyi embert próbálnánk kinyírni az elkövetkezendő időkben.

-Hogy vagy ilyen magabiztos? - kérdeztem kissé zavartan. Mindkét kezembe vettem három-három lilás tollat, amivel majd szépen leszúrhatom az embereket, ha esetleg arra kerülne sor. Tudom, nem normális, hogy csak így le tudok gyilkolni valakit, de talán ezt azért tudom ilyen könnyen venni, mert bukott angyal vagyok. Lehet erre értik, hogy "elvileg" nincsenek érzelmeim, pedig teljesen belehabarodtam Jimin-be.

-A szárnyad olyan, mint egy pajzs, ami mindentől meg tud védeni. Erősebb, mint az acél, és ha ilyen szinten körbe veszel vele, semmi bántódásom nem eshet... - mondja, és szinte érzem, hogy vigyorog, mint a tejbetök. Szóval azért ilyen jó a kisugárzása, azért ilyen határozott, mert én megvédem. Jó tudni, hogy ennyire rám bízza magát. Ezek után szinte köteles vagyok megvédeni mindentől, ha ennyire nem félti az épségét a közelemben. Ha megsérül, én nem tudom mit csinálok magammal. Mondjuk felvágom az ereimet, egyesével. - AZT MEG NE MERD CSINÁLNI! - rivall rám felém fordulva. A maszkja takarja arcát, de tisztán el tudom képzelni, milyen fejet vághat a drágám.

-Nyugi, baba. - puszilok bele hajába. Nem tudunk többet beszélni, mivel egy pisztoly elsül, és mi szétugrunk. Pontosabban én átkarolom Jimin-t szárnyaimmal és őt ölelve érünk a földre. Szépen vagyunk, most tiszta mocsok lettem. - Baszd ki... - mormogom és gyilkos tekintetem ráemelem a remegő rendőrre, aki hála istennek senkit nem talált el a csapatból. - Jól vagy? - kérdezem a karjaimban tartott személytől, aki csak bólint egyet és aranyosan elmosolyodik. Egyszerre pattannunk fel a földről, majd nekikezdek a "varázslás"nak, vagy nem tudom minek nevezzem azt, amikor a gyönyörű lila tollaim lebegni kezdenek és gyilkolásra készen állnak, szorosan körülöttem, egy gömb alakot képezve. Amúgy tudok repülni? Nem próbáltam, de minden bizonnyal menne, ha akkora szárny-fasz (eskü véletlenül írtam el xddd) távolságom van, mint egyik madárnak sem ezen a földön. Ha kinyújtanám őket, valószínűleg majdnem átérném az egész tornatermet.

-Igen, tudsz repülni. - válaszol Jimin nekem, de nem fordul felém. Ne olvass már a gondolataimban, basszus! - Bocsi... - kuncog.

-Nagyon pimasz vagy mostanában...- morgom nyakába elmélyített hangon. Kissé megremeg, de éppen egy harc közepén vagyunk, nem lenne jó, ha most izgatnám fel, tehát eldöntöm: Nem fogok Jimin-hez szólni, csak ha nagyon fontos, a hülyeségeinket megtudjuk beszélni később is, nem kell ezt most csinálni. Arra kell koncentrálni, hogy a legkisebb sebekkel el tudjuk intézni az ellenfeleink, lehetőleg a legbarátibb módon.

Mire ez a gondolat végigfut agyamon, addigra berontanak az FBI katonái, akik nem tudom hogy a faszomba kerültek ide, de biztos miattunk vannak itt. Mindegyiknek le van fedve az arca egy golyóálló sisakkal, amit igazából egy tollal ripityára tudnék törni, de lehet ennél békésebb megoldást kéne találnunk arra, hogy megbeszéljük a dolgokat. Egymás mellett állnak, mindegyik kezében egy pajzs van, ami teljesen fedi testüket, és oldalukat.

-Figyeljenek! - halljuk meg a hangosbemondó hangját. Aki eddig mellettem állt, az most elém fut, mivel a szárnyaimmal így mindenkit egyszerre tudok védeni. Mérges szemekkel nézek végig az egész helyen, hátha találok gyorsan valami utat, amin keresztül elmenekülhetünk. Meglátom szorosan az ügynökök mögött a 'VÉSZKIJÁRAT' feliratot, és azonnal agyalni kezdek, hogy merre tudnék repülni úgy, hogy sikerüljön kijutni ebből a szar helyzetből. Lehet, nem is tudom még erre használni a szárnyaim. Lehet, ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, akkor pedig ha ehhez gyakorlás kell, akkor baszhatom, mert nem tettem semmit annak érdekében, hogy elsajátítsam a repülést. Nagyon furcsa így is azt érezni, hogy valamik kinőttek a hátamból, nemhogy még azzal légvonalban kelljen szelnem az eget. Szinte lehetetlennek érzem most ezt, de lehet, hogy a vérem miatt, és az miatt, hogy a szüleim valószínűleg angyalok, vagy bukott angyalok voltak, lehet azonnal ráéreznék. Nem kéne ezzel kíséretezni, de sajnos nincs más módja a kijutásnak. Ezt mind pár másodperc alatt kigondolom, miközben megszólal megint az a mély tónusú férfi hang. - Nem bántjuk önöket, ha megadják magukat, és nem gyilkolásznak kedvükre! - ajánlja fel, de azon nyomban üzenek a többieknek, hogy ennek nem lesz jó vége, és ne mondjanak semmi hülyeséget, amivel hála istennek Namjoon is egyetért. - Ha belemennek, békésen elkísérjük őket, repülőre szállítjuk, és elrepülünk Amerikába, hogy ott kísérletekben vegyenek részt!

-Még mit nem! - mondja Yoongi, ellentmondást nem tűrő hangnemben. - Nem leszünk holmi kísérleti patkányok, hogy utána kényük-kedvük szerint ráncigáljanak minket, mint hat idiótát! - még egyszer körbenézek és észreveszek egy barnás hajkoronát, ami nagyon ismerős. Kiélesítem mégjobban az összes érzékemet és csak a kilógó hajszálakat analizálom. Seokjin!

Itt van Jin... - szólalok meg fejben, ami eljut mindenkihez, és arra fordítják tekintetüket, amerre én is. Mindenki elsápad, de főleg Nam lesz ideges, érezni lehet a körülötte lézengő feszültséget, amit csak úgy áraszt magából. Fogait mélyen alsó ajkába mélyeszti, nehogy egy hatalmasat káromkodjon, de szája vérezni kezd, ami őt nem igazán érdekli, csak úgy pörögnek az agysejtei, hogy mit tegyen. Szinte látom a fogaskerekeket is feje felett.

-Bassza meg... - morran fel végül, nem bírva magával. Mindenki gondolkodik, de látom az FBI ügynökökön, hogy elég türelmetlenek. Túl sok problémánk van és túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy megoldjuk őket. Erre hat természetfeletti lény édes kevés.

Még egy lövés...

Kemény szárnyamat érinti, ami olyan érzés, mint amikor egy szúnyog megcsíp. Igazából szinte semmit nem éreztem, de a golyó hangosan pattog lenn a földön. Felnézek és meglátom, hogy ez bizony egy kinti sniper gyenge próbálkozása volt. Gúnyosan elmosolyodom, majd a lilás ködfelhőből kiválasztok három tollat, amit egyenesen a támadó nyakába szúrok, aki azonnal összeesik, és a hangja is elmegy, mivel olyan pontos voltam, hogy még a hangszálait is tökéletesen eltaláltam.

-Gyenge... - mosolygok még mindig nyerően. Az eddigi férfin hallom, hogy felgyorsul a légzése és egyenesen beleliheg a mikrofonba, ami rohadtul bassza a fülem. - NE LIHEGJEN MÁR! - üvöltök fel, mire nyel egyet. - Kurvára irritáló, azt hallgatni, hogy beszart a saját nadrágjába. - ekkor hirtelen valami erős aurát érzek meg, nem is olyan távolról. A többiek is meglepődnek, és körbe-körbe kapkodják tekintetüket, de nem tudják mi van. Egyedül Jimin nyugodt.

-Mit csináltál? - nézek rá sokat sejtetően.

-Hívtam erősítést. - mosolyodik el.