Ha két szóval jellemeznem kéne az elmúlt estét, akkor habozás nélkül a "hirtelenség" és "szenvedély" lennének a tökéletes választások. Rövidek, lényegretörőek. Ugyanis tényleg, minden esemény, minden másodperc olyan hirtelenül, olyan kiszámíthatatlanul vágta be magát életem könyvébe, mint még semmi más. Sok részlet még most is homályos, sok pillantás, érintés esetén még mindig elfog a deja vu érzés.
De végtére is, nem erről szól a fősuli? A kolis élet?
Szeptember óta már eltelt több hónap is, ennek megfelelően pedig életem új fejezete sikeresen újabb és újabb szereplőkkel gyarapodott, több lett az izgalmas, színes történés. És ez mind szép s jó volt, ám attól tartok, hogy a legutóbbi ilyen történés után hivatalosan is kijelenthetem, lemaradtam saját életművem olvasásában...
De hogy erőfeszítést tegyek a felzárkózás céljának érdekében, újból felidézem az eseményeket, hátha ezúttal nem lesznek oly nagyon egybefolyva. Ugorjunk is a fejezet elejére, ami egy tökre átlagos kolis reggellel kezdődött. Fél nyolckor keltem, szenvedtem még tíz percet, mire rávettem magam, hogy kikeljek puha, meleg odúmból, majd reggeli után készülődni kezdtem. Szokásosan majdnem lekéstem megint a buszom, ám aggodalomra semmi ok, hősiesen lefutottam a szobaajtótól egészen a buszmegállóig tartó maratont. Majdnem ráment mindkét tüdőm, de legalább nem fog lecseszni a professzor, amiért késtem.
A buszról leszállva szokásosan besétáltam a suliba, abba a terembe, ahol az első előadás nem soká kezdetét vette. Egyébként mindig megvívtam magamban a csatát, miszerint megéri-e bejárni vagy sem. De mivel az egyik legfontosabb tárgyamról volt szó, nem engedhettem magamnak, aludni meg hétvégéken is tudtam bőven. Még. Az óra fájdalamsan hosszú volt, alig vártam már, hogy vége legyen és elmehessek valami reggeliért a kisboltba, mert természetesen mindent félredobva rohantam reggel. Időközben barátnőm is mellém csapódott társaságként, ugyanis ő sem jeleskedik korán kelésben, így az ő hasa is megkövetelte magának az ennivalót.
- Akkor jössz ma? - kérdezte, miközben épp azon vacilláltam, sósat vagy édeset szeretnék-e jobban enni.
- Hová? - kérdeztem vissza, mire meglepett tekintettel fordult felém.
- Hát Jungkook bulijára. - értetlenül néztem fel rá, aminek hatására hitetlenül csóválni kezdte fejét. - Ne mondd, hogy nem tudtál róla! Nem olvastad el a csoportos üziket?
- Ha arra a csoportra gondolsz amiben az idegesítő, iszákos csoporttársaid vannak és még néhány fuckboy, akkor nem. Le van némítva. - vontam meg vállam, majd a pénztár felé vettem utam, nem törődve a hátam mögött zsörtölődő barátnőmmel.
- Olyan unalmas tudsz lenni néha. Folyton csak a szobádban ülsz, baszós zenéket hallgatsz és smutokat olvasol Harry Stylesról. - forgatta meg szemeit, én pedig a kelleténél talán hangosabban csaptam le néhány érmét a meglepett kasszás néni elé.
- Először is nem Harry Stylesról olvasgatok, hanem Zac Efronról. Nem is értem, hogy keverhető össze a kettő. Másodszor nem baszós zenék, hanem erotikus R&B vagy pop dalok. És lehet unalmas vagyok - haraptam egyet a hot-dogomból - de legalább nem iszom el az agyam minden egyes nap.
- Te tudod. - hagyta rám. - De ez alkalommal igazán eljöhetnél velem.
- Hogy rám másszon egy csomó kanos és részeg gyerek? Naná, hogy nem.
- Kérlek! Ott lesz Namjoon is és tudod, hogy én... - barátnőm egyetlen pillanat alatt olyan vörös lett, akár egy paradicsom. Már nem is csodálkozom, régóta kedvelte az említett fiút, aki noha jóképű volt és a fuckboyokkal barátkozott, kivételesen nem élt vissza kinézetével. Okos volt, kedves, tisztelettudó.
YOU ARE READING
Párpercesek - BTS one-shots
Fanfiction"Az ábrándok a jellem tükörvillódzásai." - Örkény István (Viszonylag) rövid történetek és szösszenetek, melyek egy-egy kusza gondolatból, álmokból meg miegymásból születtek.
