Késő este volt már. Én mégis, sötét ruhákban, maszkkal arcomon, mint egy árny róttam az utcákat. Szöul hihetetlen egy város. Itt mindig lüktet az élet, mindig van valami úticél, mindig van valami látványosság, valami különlegesség. Pontosan ezért szerettem esténként eljárni sétálni egyet, betévedni egy-egy boltba, vagy csak szimplán céltalanul sodródni a tömeggel, kik álcám miatt aligha vettek rólam tudomást. Ezen az estén egy takaros, csendes könyvtárra esett választásom. Nem rég jött ki az egyik kedvenc mangámnak a következő része, és szerettem volna elolvasni egyfajta kikapcsolódás gyanánt.
Az üzletben szerencsére csak pár ember tartózkodott, akik hozzám hasonlóan olvastak, vagy tanultak. A polcokhoz lépve keresgélni kezdtem a könyvet, ami nekem kellett, és nem soká meg is találtam. Már éppen nyúltam volna felé, mikor éreztem, valaki nekem jött. A lendülettől egyet hátrébb lépve, döbbenten néztem fel, ki lehetett az.
- Jaj, bocsánat. Nem akartam. - hajolt meg a velem szemben álló. Alaposabban szemügyre véve, alacsonyabb volt nálam, legalább fél fejjel. Meglepetésemre, ruhái sötétek voltak, kissé talán túl nagyok is testéhez képest, maszkja az álláig le volt húzva. Mintha saját magamat láttam volna... lány verzióban. Igen, kétségtelenül egy lány ütközött nekem.
- Semmi nem történt. - viszonoztam gesztusát. Az ismeretlen váratlanul találta meg tekintetemet sajátjával. Szemei fáradtan csillogtak, valószínűleg hosszabb ideje lehetett már itt. Furcsa érzésem támadt. Mintha... mintha már ismertem volna valahonnan ezt a pillantást, ezeket a szemeket. Hozzám hasonlóan, a lány csendben figyelt engem. Gondolataimból kizökkenve, kissé sietősen fordultam vissza a könyvespolchoz, megszakítva a szemkontaktust. Csak remélni tudtam, nem azért figyelt ennyi ideig, mert felismert. Az kellett volna még! Nyugodtan szerettem volna eltölteni pár órát egyedül.
Félreértés ne essék, imádtam a rajongóimat, és végtelenül hálás vagyok, amiért mindig ilyen kitartóan, szeretettel támogatnak, és kiállnak értünk. Imádtam, amikor a koncerteken, fanmeetingeken együtt kántáltuk a dalaink szövegeit, mikor válthattam velük egy-két szót. Mikor felléphettünk nagyobbnál nagyobb színpadokon, mikor az ARMY Bombokból egy gyönyörű fényóceán kerekedett ki. Minden pillanatát a szívembe zártam, és sosem fogom elfelejteni. Ugyanakkor, azt is fontos volt észben tartanom, hogy néhanapján nem árt a lazítás olyan sok hajtás után. Megérdemlem, hisz a rajongók is mindig ezt mondják, ráadásul nem akarom, hogy akárkinek aggódnia kelljen értem.
Igaz, idol vagyok, de ezzel egyetemben ember is. Egy hétköznapi srác, aki a barátaival zenél. Egy srác, aki ültő helyében akár hat csípős rament is megtudott enni. Aki néha a barátaival, néha egymagában eljár sétálgatni, inni, karaokézni. Aki szeret edzeni, olvasni, vagy piknikezni a Han partján. Igen, néha nagyon jól tudott esni pár órányi gondtalanság. Amikor nem egy koreóra, egy hangra kellett koncentrálnom. Mikor a staffosok, stylistok, fodrászok nem sürögtek körülöttünk. Mikor nem kellett hajnalokig a stúdióban, vagy a táncteremben gyakorolnunk. Ilyenkor a szokásosnál is szabadabbnak éreztem magam.
Félmosolyra húzva számat vettem le a könyvet a helyéről, közben oldalra sandítva láttam, az ismeretlen már nem volt mellettem. Huh, megúsztam. Nem ismert fel, de az is lehet, egyáltalán nem ismeri a bandát. A polcok mögött két sorban asztalok és székek álltak. Elvétve akadtak üres helyek, ám nem akartam senki figyelmét felkelteni, ezért az asztalok vége felé vettem utamat. Felpillantva a borító tanulmányozásából, megtorpantam. Az előbbi ismeretlen lány szintén az asztal végén ült, csendben könyvei felé hajolva. Már éppen fordultam volna vissza, a hozzám legközelebbi hely felé, azonban valaki épp abban a pillanatban foglalta el a széket. Így hát nem volt mit tenni, némán sóhajtva, a lehető leghalkabban ültem le a lánnyal szemben. Csak nem fogja azt gondolni, hogy őt követtem vagy valami, igaz?
YOU ARE READING
Párpercesek - BTS one-shots
Fanfiction"Az ábrándok a jellem tükörvillódzásai." - Örkény István (Viszonylag) rövid történetek és szösszenetek, melyek egy-egy kusza gondolatból, álmokból meg miegymásból születtek.
