Párpercesek - BTS one-shots

Ocean - Jungkook (BTS)

- Nem fogod elhinni, mit hallok.

- Na, mit? - érintette gyengén össze homokszemcséktől hemzsegő bőrünket. Olyan békés volt minden, az óceán aznap éjjel csakis nekünk táncolt, míg a színek, a csillagok és a hold együttese szőtt minket körbe mindeféle csodálatos dallammal.

- A lila épp most fakadt dalra. Eddig az ő hangja tetszik a legjobban. - szökött arcomra csodálkozó mosoly. Valóban káprázatos ez az egész. Még mindig az egymásba fonódó énekeket hallgattam, miközben lassan pislogtam, nem akartam semmiről sem lemaradni. Ám érzékeim eléggé lelassultak, ugyanis elég volt egyetlen egyszer, egy kicsi időre lehunynom szemeimet ahhoz, hogyha legközelebb kinyitom, egy gyönyörű, barna szempárba találkozzak, amelyek ha jobban megnézem, talán szebben, szeretethiányosabban csillogtak a ránk vigyázó csillagoknál is.

- Koo... mit csinálsz? - állkapcsa feszült volt, arcát nem tudtam elég ideig fürkészni, majd elemezni, ahhoz már kissé elfáradtam. Tehetetlenül vártam hát, mit akarhat. Tekintete egy másodpercre sem nyugodott, engem méregetett.

- Szeretnélek lerajzolni. - suttogta rekedtesen.

- De hát Koo, minden nap lerajzolsz. - vontam vállat lassan. Kissé kezdett kényelmetlenné válni ez a hirtelen jött közelség és én igenis szerettem volna kihasználni a természet által kínált előadást. Igyekeztem pillantásommal tudatni érzéseimet, legjobb barátom viszont teljesen figyelmen kívül hagyva, saját világában elveszve terpeszkedett továbbra is felettem. Fekete tincsei, amit már egy ideje növeszt, füle mögül hirtelen omlottak arcába. Esküszöm, mintha hallottam volna őket csilingelni. Gondolva egyet ujjaimmal finoman megérintettem arcát. Hűvös bőre szinte perzselte ujjbegyeimet, ám úgy láttam, Jungkook még mindig nem ébredt fel álmából. Gondosan, nehogy meghúzzam haját, beletúrtam s ismét füle mögé tűrtem. Olyan gyönyörű volt, olyan tökéletes. A fények a szemeiben, a Hold fénye, mintha aranyporral borította volna be arcát.

- Meztelenül. - motyogta, lassan pislogva. Kissé megemelve fejemet szólaltam meg.

- Micsoda? Mit mondtál? - legjobb barátom apró, lusta mosolyra húzva ajkait, egyszeriben beledőlt érintésembe.

- Tudom, hogy minden nap lerajzollak. De most... ruhák nélkül akarlak. - normál esetben azonnal ellökném magamtól és nagyon dühös lennék rá, amiért ilyen baromságokat mond, amiért azt a békés, egymás mellett a parton, a homokban fekvős pillanatot el kellett rontania. Bár... lehet már órák óta lent voltunk a parton, lehet tényleg csak másodpercek teltek el, vagy egy picivel több. Minden egybefolyt. Néha-néha már úgy éreztem Jungkook is egybefolyik a tájjal.

- Miket beszélsz... - fel akartam emelni a hangom, kérdőre akartam vonni kijelentése miatt, mégis, csak suttogásra tellett, miközben bőrünk még mindig érintkezett egymással. Meg azért titkon jól esett, hogy ezt mondta... azt hiszem. - Legjobb barátok vagyunk Koo. Nem akarlak elveszíteni. - gyűltek könnyek szemeimbe. Áh, ezek a hirtelen hangulatingadozások.

- Szégyelled magad előttem? Nem mintha nem csináltuk volna már... - találta meg ujjaival arcomat, majd közelebb hajolva, enyhén hunyorítva kezdte eltűntetni könnyeimet.

Na igen. Tényleg megtettük már. Egész sokszor. De valahogy mégis sikerült megmaradnunk legjobb barátoknak, és furcsa mód egyikünk sem érzett puszta fizikai vágynál többet a másik iránt. Ettől eltekintve viszont olyanok voltunk egymásnak, mint a testvérek. Megosztottunk egymással minden jót, rosszat, ha kellett kiálltunk a másikért, és megtartottuk egymás titkait. Lehetséges, hogy a túlzott ragaszkodás, a hűség, és a félelem, hogy egy nap eltávolodhatunk, elveszíthetjük egymást késztetett minket arra, amiket megcsináltunk együtt.