(Tudom, sosem csinálok ilyet, de most ha van rá lehetőségetek, vagy szeretnétek átvenni azt a hangulatot, amiben én is írtam a one-shotot, hallgassátok ezt a zenét, miközben olvastok😉: https://www.youtube.com/watch?v=GAkz6mDzubA)
- Átjön hozzám valaki? - kiáltottam keserves zokogásom közepette - Átjön hozzám valaki? - kérdésemre a néma csend bélyegként égeti rá válaszát. Senki. Senki nem jött át hozzám. Felmerült bennem, talán azért, mert megharagudtak rám, amiért felkeltettem őket. De hát egy öt éves kislány hogyan is gondolhatott volna a következményekre, mikor takaróját rémültségtől reszkető apró teste köré tekerve szánja saját magát, mert rosszat álmodott?
Igen, erre tisztán emlékszem. Mindkét szülőm dolgozni volt akkor éjjel. Egyedül hagytak a nagyival, aki egyáltalán nem hallott, csak a készüléke segítségével, viszont azt alváskor mindig kivette. Tehát rá sem számíthattam. Kimászni az ágyamból pedig féltem. A szörny miatt, ami elkapja a lábam, mihelyst leteszem azt a padlóra. Kezdtem beletörődni magányomba, ám a matrac besüppedt mellettem. Azonnal rosszul lettem, a halálfélelem kerülgetett. Fogalmam sincs, ez akkor mekkora trauma lehetett kicsiny szívemnek.
Velőtrázó sikítás hagyta el torkom, ugyanis két kéz megragadta vállaimat. Azt hittem, a szörny az, aki felmerészkedett türelmetlenségében. Tudtam, meg fog enni, és nem hagy egy csontot, egy hajszálat sem belőlem a családomnak. Ők pedig ha észreveszik, hogy eltűntem, aggódni fognak. A borzalom és fájdalom helyett melegség vett körbe.
- Ne aggódj, Szofi. Én itt vagyok. - a szörny, aki valójában nem is egy szörny, hanem egy fiatal fiú volt, gyengéden ölébe vett, karjaival átölelt és lágy szavakat suttogott. Megdöbbenve, még mindig könnyeket hullajtva néztem fel rá. Hogyan jöhetett be egy idegen fiú a szobámba? Mit kerestem az ölében? Miért érintett meg? Miért akart nyugtatni? Egy csomó kérdés fogalmazódott meg bennem.
- Engedj el, ki vagy, honnan tudod a nevem, mit csináltál nagyival? - utólag belegondolva, feleslegesen próbáltam apró kezecskéimmel eltolni magamtól.
- Sss. - vetült arcára barátságos mosoly. Tekintete mély volt, biztonságot sugallt. - A nevem Hoseok és engem azért küldtek, hogy vigyázzak rád. - öt évesen az ember még befolyásolható. Könnyen megbízik mindenkiben, gyanúnak nyoma sincs szívében. Tudatlan s kissé esetlen. Pontosan ilyen kislány voltam én is. Bár, mint kiderült Hoseok igazat mondott.
Hatalmas szemekkel bámultam arcát, ami már akkor is megfogott. - Anyu küldött téged? - kérdeztem bátortalanul.
- Hm, nem igazán.
- Akkor a nagyi?
- Nem, ő sem. - rázta meg fejét.
- Hát akkor? - mielőtt újra megkíséreltem kiszabadulni kezei közül, beszélni kezdett.
- Ha nagyobb leszel, ígérem elmondom neked. Addig az én titkom marad. - furcsa volt ez a fiú. Furcsán biztonságos.
- Meddig maradsz itt? - szája még nagyobb mosolyra nyúlt. Egyik kezével fejemet kezdte simogatni.
- Ameddig csak szükséged van rám. Megvédelek a szörnyektől és minden rossztól. Itt leszek neked, amikor anyu, apu és nagyi nem. Ha szeretnéd, én meg foglak hallgatni. Mindent elmondhatsz nekem. Mert barátok vagyunk. - alaposabban megvizsgáltam arcát. Pillantásában-mélységének ellenére- fény csillogott. Olyan volt, akár a csillagos ég.
- Barátok? - ízlelgettem a szót.
- Igen, barátok. - élesen bólintva húzott közelebb magához. Fejemet óvatosan saját vállára hajtotta, majd ringatózásba kezdett. - Most pedig aludj. Nem akarsz fáradt lenni az ovi utolsó napján, igaz?
KAMU SEDANG MEMBACA
Párpercesek - BTS one-shots
Fiksi Penggemar"Az ábrándok a jellem tükörvillódzásai." - Örkény István (Viszonylag) rövid történetek és szösszenetek, melyek egy-egy kusza gondolatból, álmokból meg miegymásból születtek.
