Érzések Közt {One Direction ff.}

17.rész

Vártam a választ. Pontosabban vártuk. Mert mindenki kíváncsian nézett rá. Köztük én is. - Semmi sincs köztünk, miért lenne? – felelt a kérdésre. Tehát így állunk... - Mindjárt jövök – szálltam fel Harry öléből, majd tettetett nyugalommal kimentem. A folyosón már nem fogtam vissza magam. Rohantam ki az udvarra, minél hamarabb. A könnyeimtől homályosan látva mentem le. Amint kiértem az udvarra, leültem az egyik fa mellé, figyelve arra, hogy ne lássanak meg az erkélyről. Nem tudom hogy mennyi idő telhetett el, de egyszer egy kéz érintett meg. Ijedten megugrottam, mivel nem számítottam erre. - Mi a baj Sophie? – kérdezte Louis. - Nem mintha lenne közöd hozzá – vágtam rá idegesen. Louis meglepődött, hogy ilyen vagyok, ezért változtattam a stílusomon. - Ne haragudj, hogy így reagáltam... Nem vagyok önmagam – ráztam meg a fejem. - Semmi gond – mosolygott rám kedvesen. - Leülsz? – néztem rá. - Akarod hogy itt maradjak? – kérdezte. - Jó lenne – könnyebbültem meg. - Szóval, ha szabad kérdezni, min buktál ki? – kérdezte halkan. - Nem lényeges – legyintettem, Louis pedig vette a célzást, nem kérdezgetett erről. - Elmondjam? – sóhajtottam mosolyogva. - Csak ha akarod – mondta. - Bár nem volt tervem Harry legjobb barátjának kifakadni, de mit számít? – nevettem.
Louis elmosolyodott, majd belekezdtem a mesélésbe. Miután végeztem, jó pár percig csak bámult maga elé. - Szóval te azért akadtál ki, mert Harry azt mondta, hogy nincs köztetek semmi? – próbálta megérteni a mondandómat. - Á, nagyjából – ismertem be szomorúan. - Hát...erre nem tudok mit mondani. De azt biztosítom, hogy én melletted vagyok mindig, oké? – ölelte át a vállam kedvesen. - Oké – húztam mosolyra szám, majd a fejem ráhajtottam a vállára. - Nagyon jó barát vagy, ugye tudod? – suttogtam. - Az vagyok? – mosolyodott el. - Igen – bólintottam. - Örülök – simította meg a karom.