Érzések Közt {One Direction ff.}

42.rész

-Mit művelsz?-kérdeztem suttogva.
Nem válaszolt, csak hosszan megcsókolt. Lábaimat derekára kulcsoltam, kezeimet nyaka köré fontam. Harry rám dőlt, majd átfordultunk, így most én ültem Harry ölében. Beletúrtam a hajába, ő pedig folyamatosan az arcom fogta. Lekaptam a pólóját, így elém tárult tetovált felsőteste. Ujjaim lassan végighúztam mellkasán.
-Kicsit késve, de boldog születésnapot Sophie-suttogta ajkaimra.
-Köszönöm szépen-csókoltam meg.
Fogalmam sincs, hogy, de szinte már fehérneműben ültem Harry ölében, akin szintén nem volt más, csak alsónadrág. Pár pillanat múlva nyílt az ajtó, mi pedig abban a pillanatban rebbentünk szét.
-Úristen, megzavartam valamit?-kérdezte Louis.
-Nem, dehogy-szólalt meg Harry.
-Én inkább kimegyek-hátrált, majd kívülről (!) bezárta az ajtót.
-Ez kínos-motyogtam.
-Szerintem nem-húzott magára Harry.
-Szeretlek Harry-hajtottam a mellkasára a fejem.
-Én is téged Sophie-simította meg a hajam.
Pár óra múlva már a fiúkkal kint voltunk a pavilonnál. A helyem megmaradt, tehát Zayn és Louis között ültem. Próbáltam elhúzódni Zayntől, de nem igazán sikerült. Mikor egymáshoz értünk, mindig egy meleg érzés árasztotta el a testem. [...]
-Sophie, ma elmentek kajáért-mondta Louis.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-Mert Niall mindig éhes, és nem kéne minden nap elmenni kajáért-magyarázta meg.
-Oké. Kivel?-kérdeztem rosszat sejtve.
-Zayn. Csak ő ér rá-vont vállat.
-És nem mehetek egyedül?-kérdeztem reménykedve.
-Ha elbírod Niall egyheti kajáját, mehetsz egyedül. De azért mérleget vigyél, és ne legyen több két tonnánál-nevetett Louis.
-Oké, egyedül tényleg nem bírom el-ismertem be.
De pont Zayn?
Harryre néztem, aki csak megrázta a fejét. Ez azt jelenti, hogy nem gond. Hiába neki nem gond, nekem nagyon!