Érzések Közt {One Direction ff.}

44.rész

Pár óra múlva egyedül maradtunk Zaynnel. A fiúk elhúztak valahova, Harry pedig alapból elment. És ez nagyon fáj, de.. megérdemeltem. Tudom. Zayn ölébe hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat piszkálta. Erősen szuggeráltam a telefonom, hogy szólaljon már meg. És itt a hívást leginkább Harry-től vártam. De hiába. Nem fog sem hívni, sem írni. Tudom. Megérdemeltem. [...]
Zayn is elment, így teljesen egyedül maradtam. Próbáltam feltalálni magam, de nem sikerült. Így hát bánatomban bedugtam a fülembe a fülhallgatóm, bekapcsoltam rajta egy nagyon depressziós számot, majd az oldalamra feküdtem az ágyon. Pár másodperc múlva már a könnyeim a párnát áztatták. Nem tudom, hány, de rengeteg hangulatomhoz illő zenét hallgattam meg, de egyszer egy kéz érintett meg, amitől összerezzentem. Szétsírt, bedagadt szemekkel néztem rá Louisra.
-Sophie, mi van veled?-kérdezte leülve az ágyra.
Csak megráztam a fejem, és visszafordultam. Még fülhallgatón keresztül is hallottam, hogy Louis sóhajt egy hatalmasat.
-Sophie. Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz? Melletted állok, oké? Ha kell valami, írj-szólt, majd megsimította a karom, és kiment. Sóhajtva néztem utána, majd lehunytam a szemem. Azonnal kipattantak a szemeim, majd nyeltem egy nagyot. Olyan érzésem volt, mintha valaki ülne a mellkasomon. Nehezen tudtam venni a levegőt, ami megnehezítette a légzésem. Tekintetem a szoba sarkában lévő konnektorra tévedett. Csak egy mozdulat. És véget vethetek mindennek. Minden fájdalomnak. Minden depressziónak. De ha én elmegyek, mi lesz a többiekkel? Louissal, Niallel, Liammel, Zaynnel és Harryvel? Soha többé nem láthatom őket akkor. Nekik nagyobb fájdalmat fogok ezzel okozni. De nem akarom, hogy ők szenvedjenek miattam, mert nem élek. De nekem sokkal jobb lesz. És lehet, hogy nekik is...