Gyerekkorom küszöbén

Hideg zuhany

Reggel arra ébredtem, hogy könnyezek. Már megint ezt álmodtam, ahol még viszonylag minden szép és minden jó. Vagyis egy darabig az volt, de semmi sem tarthat őrökké, még a szép idők sem, pedig mit nem adnék érte. Sajgó szívvel, kezdtem el készülődni a suliba. A szokottnál is hamarabb ment, hisz végre volt, miért várjam a sulit, vagyis még egy ok. Eddig az egyenruha volt az egyetlen vigaszom, de most, hogy Noah is ott van minden meg fog változni. Mosolyogva futottam végig a megszokott úton, vissza gondolva a tegnapi napra. Ahogy pedig a beszélgetésünkre gondoltam, lassabbra vettem a tempót, majd pedig megálltam. Nem akarok semmi olyanra gondolni, amire nem kéne, még nem... nem lehetek önző. Rég láttam Noaht, így csak még egy kis ideig de őt akarom középpontba helyezni. Egyenlőre, nem kérdezek semmi, olyat, ami nem kéne, hisz tudom neki is nagyon fáj, akárcsak nekem. Megcsapva az arcom tovább kezdtem el futni egész a suli kapujáig. Ott Noah már várt, remélhetőleg rám. Ahogy észrevett elmosolyodott és felém intett. Akaratom ellenére a tegnapi puszi jutott eszembe amitől kicsit zavart lettem, de lerázva magamról közelebb mentem.
- Jó reggelt! 
- Neked is! Mit csinálsz idekint?
- Számolom a diákokat. Tudod túl sok itt a fekete ruhás alak.
- Kivéve egy szöszit?
- Még nem kaptam meg az egyenruhát, így ma kékben nyomom.
- Aha. Na de most már elég, gyere be.
- Te menj az osztályba, én az igazgatóiba kell menjek, azt mondták bármikor megérkezhet az egyenruha, így jó lenne, ha naponta be néznék.
- Ahogy akarod.
- Mióta lettél te ilyen engedelmes?
- Csak most, ne éld bele magad.
Közelebb lépett, hogy összetudja  borzolni a hajam, majd pedig elrohant. Nincs értelem szólni neki, hogy rossz felé megy, hisz már másodjára kócolta össze a hajam. Egy kis bosszú nem a világ vége. A hajamat rendbetéve léptem be az osztályba, ahol szokásos módon észre sem vettek. Vagyis csak azt hittem, mert a tegnap történtek után pár személlyel találkozott a tekintetem.
A szokásos hangzavar várta a tanárt, amit még a megérkezésével sem szűnt meg teljesen. Csak, akkor némult el igazán mindenki, amikor bejelentették, hogy új diák érkezett. Itt én is eltettem a fülhallgatóm, amin, addig zenét hallgattam. Ahogy Noah belépett a lányok szeme azonnal megcsillant és el is kezdték halkan kibeszélni a külsejét. De ahogy láttam Noaht nem igazán érdekelte és tovább fa pofával folytatta a szokásos bemutatkozást. A helye pont mellettem lett, elvégre, eddig senki nem akart mellém ülni, sem önszántából sem kényszerítve. Mindig találtak egy kifogást, hogy mért nem jó ott. De ahogy láttam Noaht ez egyáltalán nem zavarja, sőt boldogan jött felém. Még mielőtt leült volna újra összeborzolta a hajam, majd egy cetlit tett le elém. Megvárva, míg a tanár a táblához fordult, kinyitottam a cetlit. " Úgy tűnik, ma nem csak az én virítok kékben. A dirinek is jól áll XD". Közelebb hajolva próbáltam neki jelezni, hogy nem értem mire gondol. Noah egy darabig mosolyogva bámulta, ahogy a levegőben teregetek, figyelve arra, hogy a tanár ne lássa, majd pedig előkapta a telóját és pötyögni kezdett. Egy fél perc múlva a telóm rezgett. Noah egy képet küldött  az igazgatóról, ahol tetőtől talpig kék festék borítja. Pont úgy nézett ki mind törpapa. Vissza folytattam a nevetést és az ablak felé fordulva rázkódott tovább a vállam. Ahogy próbáltam elfojtani a nevetésem feltűnt, hogy mindenki a telóját nézte. Szünetben azonban kiderült, hogy összefutott egy rajz szakkörös csajjal, és mikor segíteni akart neki a diri fején kötött ki a festék. A futótűzként terjedt végig a sulin, így Noah egy csapásra híres lett, mint új gyerek aki kékre festette a dirit. A hír hallatán mindenki megakarta ismerni, így az egész iskola körbe rajongta, nem hagyva neki egy kis szabad teret sem. Így telt el az egész nap, majd pedig lassan két hét. Hiába próbáltam beszélni vele, lerázott, majd pedig elkezdett kerülni. Kerülte magát a tényt, hogy egy légtérben legyen velem. Nem értettem, minek hisz nem tettem semmi rosszat. Szóval mégis csak, olyan lett mint a többi, csak addig, kellek, amíg nem talál egy menő társaságot. Így fogok megint elveszíteni egy fontos személyt. Ezt én nem akarom... többé nem. Ezzel elhatározva magam a suli végén, konkrétan neki rohantam Noahnak és egy diófa alá rángattam. Egy darabig néztem, hátha kiszűrök valamit, de semmi érzelmet nem láttam rajta. Még csak meg sem lepődött.
- Mit tettem, hogy ennyire feltűnően kerülsz?
- Te... semmit. - mondta, de még a szemembe sem nézett, mitől csak még idegesebb lettem.
-De igen, és, ha valamiért megbántottalak bocsánatot kérek csak beszélj velem. A sírás határán voltam, de nem hagyhattam abba, tudni akarom, mitől lett hirtelen ilyen.
- Mondom, nem csináltál semmit, most pedig eressz!
- Nem! Kizárt, hogy elengedjek még egy fontos személyt az életemből. Szóval kérlek mondd meg..... Kérlek! - ezzel pedig egy könnycsepp ki is szaladt a szememből.
Szorosan megölelt, majd a fülembe súgta:
- Ha ez a kívánságod. De ahelyett, hogy elmondanám inkább megmutatom.
A szavai hidegek voltak és érzelemmentesek. Mikor pedig elengedett a tekintete is épp, olyan fagyos volt, mint, ahogy, azt az egy szót mondta, menjünk.