Gyerekkorom küszöbén

Váratlan ajánlat

A nap erős sugarai világitott a szemembe. Vártam egy keveset, hogy hozzá szokjon, majd lassan nyitottam ki ismét. Oldalra pillantva Carlost láttam meg, aki továbbra is mélyen aludt melletem. Az, hogy ott volt ébresztett rá, hogy ami tegnap történt valóság volt. Carlos felébredt, és egész álló nap csak vele voltam. Hirtelen bevillant ahogy magához húzott az ágyba, mitől akaratlanul megint csak elvörösödtem. Régen gondolkodás nélkül feküdtem mellé de most egész különös érzés, de jó értelemben. Együtt lenni egész nap, és még együtt aludni is mintha......házasok lennénk?!
Az ajtóhoz pillantottam, ahol üveg csörömpölések halk zaja hallatszott, majd hirtelen abba maradt. Hosszasan néztem az ajtót, vissza idézve tegnap este mi is történt. Biztos vagyok benne, hogy valaki volt itt akkor és mondott valamit. De mi is volt? - "Nem fogom hagyni, hogy bárki közbe avatkozzon."- Ez! Ez lesz az, tuti, hogy nem álmodtam. De vajon Carlos is hallotta? Egyenlőre ezt annyiban hagyom, és míg meg nem bizonyosodok afelől, hogy ki volt jobb lesz titokban tartani. Már kevésbé fáradtan fordultam ismét Carlos felé, aki még mindig aludt. Közelebb akartam huzodtam hozzá, mikoris a háta mögött, a kis asztalon egy cetlit vettem észre. Felültem és úgy nyújtottam a kezem a cetli felé. Mikor nagy nehezen elértem, éreztem, ahogy valami erősen elkopta a derekam így Carlosra borultam, aki viszafolytott nevettésel figyelt.
- Már kora reggel letámadsz?
- É-én nem! - éreztem ahogy már szinte lángol az arcom.
- Bár mondjuk, nem bánom. Most, hogymár bármikor láthatlak, azt csinálsz velem amit csak akarsz.- mondta rgy széles mosoly kíséretében.
Szóhoz se hagyott jutni, egyből magához rántott, és szorosan megölelt.
-Mióta vagy ébren? - közben valahogy ki tudtam szabadulni az öleléséből, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Azóta, hogy elkezdtél stírölni. Na de most aludjunk, évek óta nem volt még ilyen szép álmom. 
- Nem lehet. Nagyapa hagyott itt egy cetlit, hogy mikor felébredek, menjek el hozzá. Beszélni akar velem.
- Itt hagysz? - Kiskutya szemekkel nézett rám, várva a válaszom.
Nagy nehezen sikerült elutasítanom de a smaragd zöld szemei továbbra is megbabonálzott.
- Majd még jövök.
- Hát jó - duzzogva összefonta maga előtt a karját.
Már léptem volna ki az ajtón mikor Carlos még utánam szólt.
-Rachel, ha legközelebb jössz, szívesen látnálak a ruháimban. - mondat egy elégedett mosollyal, majd belefurta a fejét a párnába.
Nem tudtam rajta kiigazodni. Egyszer magabiztos, utána átváltott egy elhagyott kölyök kutyába, most meg egy kis gyerekre emlékeztet, aki nem akrja senkinek oda adni a játékát.
A lépcsőn elmenve egész végig csak az utolsó mondatán gondolkodtam. Vajon hogy értette azt? Végig néztem magamon és akkor esett csak le, hogy még mindig Noah ruhája van rajtam.
Na de nem volt több időm gondolkodni, ugyanis az épületből kiérve egy fekete autót vedtem észre, ami a cetli szerint rám várt. Épphogy csak beszáltam a sofőr gondolkodás nélkül a gáz pedálra lépett. Pár perc múlva, már Noah háza előtt voltam. Bemenve minden úgy volt, ahogy tegnap hagytuk. Helyet foglaltam a már ismerős kanapén és úgy vártam nagyapát. A csendes házban, csak a régi kakukkos óra adott zajt ami az egész szobán áthatolt. Ettől egyre inkább feszengeni kezdtem. Már épp menni készültem, mikot végre nagyapa jött be a szobába.
-Sokat vártál? Még volt pár dolog amit el kellet intézet, de most már itt vagyok és tudunk beszélni. De még mielőbb kérdeznél, hadd köszöncselek újra, hisz előző alkalommal nagy volt a felfordulás.
- Én is örülök, hogy újra látlak nagyapa. De mond mi ez az egész?
-Mit szeretnél tudni?
-Lényegében mindent. Akkor régen minek mondták nekem azt, hogy Carlos meghalt, de mégis él. És most hogy hogy, te is és Noah is itt vagytok.
- Nézd Rachel, azt, hogy akkor ki volt az illető aki téged hívott én sem tudom,de már nyomozók utána. A másik pedig, jobbnak láttam, ha Noahval ismét együtt vagytok, mind kettőtők érdekében. Én meg azért jöttem, hogy mind hármotokat szemmel tartsam.
- Azt értem, de minek kell szemmel tarts minket?
- Mert Carlos még csak tegnap ébredt fel, egy darabig még bent fogják tartani. És addig is, hogy ne legyél magadban, volna kedved velünk élni? 
- Szabad?
- Persze, hogy szabad. Igazából már be is van rendezve a szabád. Még tegnap elintéztem, csak a biztonság kedvéért megkérdeztem. Noah, még mindig rendezget valamit a szobádban, majd nézz be hozzá. Mostanában elég szomorúnak tűnt, de velem nem akar erről beszélni, talán neked megnyilik. Hisz jóban vagytok.
Csak voltunk, nagyapa. De jobb is, hogy nem tudsz róla.
-Megprobálom.
- Helyes. Még mielőtt elmész, a kis barátaid kértek, hogy ha hazaérsz  nézd majd meg a telefonod.
-A telefonomat?
-Igen. Na de én hagylak is, még szólnom kell, a szüleidnek hogy mától fogva velem laksz. Bármennyire pocsék szülök, attól még tudniuk kell arról, hogy mi is történik veled.
-Eddig se érdekeltem őket, most sem lesz másképp.
A megjegyzésemet nagyapa figyelem kívül hagyta, úgy ment el a dolgozó szobájában. Ő is nagyon jól tudja, hogy igazam van ezért nincs is értelme leszidnia. Elengedve ezeket a gondolatokat, kezdtem el izgatottan keresni a telefonomat, amit hamar meg is találtam a konyha pulton. Bekapcsolva, megláttam az értesítéseket amitől frászt kaptam. 52 nemfogadott hívás és 74 üzenet Nancytől. Hát ez az a következménye amiről Noah beszélt. Már csak azt kell kitaláljam, hogyan is fogom tulélni a holnapot. Mert ha tetszik, ha nem holnap suli, így szembe kell nézzek a dühös Nancyvel.