Gyerekkorom küszöbén

Mi az igazság?

- Nagyapa- mondtam halkan, és éreztem ahogy egyre nehezebben veszem a levegőt. Mikor észre vettek, nagyapa az ajtó előtt lefagyva nézett rám, míg Nancy apja csak boldogan köszöntött.
- Szervusz Rachel- integetett boldogan- A többiek?- kérdezte
- A konyhában - válaszoltam felocsúdva a döbbenettől, majd a konyha felé mutattam
- Köszi, de nem megyek be, csak a nagyapádat hoztam haza.- mondta, mire nagyapa aki továbbra is az ajtóban állt le tette a csomagját, és a kanapéhoz ment leülni.
- Rendben. Ha akarja szólók Nancynek, hogy jöjjön ki- ajánlottam fel, addig is elkerülve a szemkontaktust nagyapával
- Ez kedves tőled, de nem szükséges- mondta, majd el kiáltotta magát- Nancy!- pár másodpercre rá Nancy jött oda hozzánk, maga után húzva Dankent, aki csak egy fájdalmas grimaszt vágva hagyta magát, utánuk a sort zárva jött Carlos is. Ennyi. Nem volt már több senki, aki csatlakozhatott volna a zajos tárasághoz, és ez nagy ürességet kelltet bennem. Már fordultam volna Nancyékhez, mikor magamon éreztem valakinek a tekintetét. Furcsállva körül néztem, és akkor találkozott a tekintetem nagyapával. Egyből el is fordítottam a fejem, de akkor Nancy szavai jutottak eszembe, mégpedig, hogy nem okolhatok senkit a múltbeli hibájáért, így hát félve de ismét nagyapára néztem, aki már Nancy és az apja beszélgetését figyelt. Ettől bűntudatom támadt, és kissé feszengve, kínosan kezdtem piszkálni a hajam. Valahogy muszáj lesz kettesben maradnom nagyapával, mert ez így nem mehet tovább, hisz még végig sem hallgattam mit szeretne mondani mert..........mert nem mondott semmit. Alkalma lett volna mondani, de nem tette. Akkor mit is akarok én meghallgatni? Miért akarom, hogy magyarázkodjon? Hisz elárult vagy nem? Kérdeztem magamtól, majd megszakítva a gondolkodást Carlost kerestem, de sehol se találtam, így Nancyékre tereltem a figyelmemet.
- Hogy mi van?- akadt ki teljesen Nancy- Mi az, hogy nem vehetek részt a Kanadai bevetésen. De hisz megígérted, hogy majd együtt ugrunk ki a repülőből és tőrünk be valamilyen dillerhez.- nyavalygott
- Nézd, tudom mit ígértem de anyád....na tudod milyen. Szerinte nincs jó hatással rád az, hogy te is része legyél a munkámnak. - mondta fáradtan
- Nem érdekel. Én menni akarok, hisz azóta menni akarok, mióta tudom, hogy lesz ilyen bevetés.- magyarázkodott tovább
- Ami ugyebár két vagy három napja volt.- sóhajtott az apja. Meg is értem valahogy én is le fáradnák, ha ilyen lányom lenne mint Nancy.
- Ez van szívem. A nem az nem, és ha nem tetszik az anyádnak panaszkodj, mert én már minden féleképpen próbáltam meg győzni, hogy engedjen, de nem jött össze, és méghozzá hozzám vágta a kedvenc peca botomat is.- kezdte dörzsölni a találat ért helyet
- Na jó. - csüggedt el teljesen. Úgy látszik nálunk a nő hordja a nadrágot. - De most akkor üresen van egy hely, és ez akár a bevetést sikerét is befolyásolhatja.- mondta komolyan Nancy- Azzal mi lesz?
- Nem kell félj, tökéletes önkéntest találtam a beüresedett helyre.- mondta boldogan az apja, majd elkezdett közelíteni Danken felé és a kezét jó erősen a vállára csapta - Nem igaz fiam- mondta ördögi mosollyal, mire Danken teljesen lefagyott
- Tessék?- kérdezte Nancy indulatosan
- Tessék?- kérdezte utána egyből Danken erőtlen hangon
- Mi az, hogy őt el viszed engem meg nem?! - akadt ki teljesen Nancy
- Már a szüleitől is meg kaptam az engedélyt, szóval a döntés végleges. Pakolj fiam, mert egy hét múlva indulunk.- mondta ellenvetés nem tűrö hangon
- De mért őt?- rágódott tovább a témán Nancy
- Tekints úgy mint egyfajta apa és veje program - mondta továbbra is mosolyogva - Együtt fogunk több órán keresztül fagyoskodni a vastag hó fedte járatokban- ábrándozott- Már alig várom, de előtte készülj fel, mert egy jó alapos ki képzésen lesz részed. És csak hogy tudd, jó hosszú időre leszünk be zárva, szóval majd részletesen elmeséled milyen gaz tetteket végeztél a lányomon- szórakozott tovább, mire Danken már egy jó ideje lefagyva állt, és akár az is lehettet, hogy állva ájult el a hír hallatán, miszerint egy hétig kettesben lesznek bezárva Nancy apjával. Sajnáltam szegényt, főként mikor láttam Nancy ideges tekintetét. Van egy olyan érzésem, hogy lesz egy aprócska vitájuk.
- Én ezt nem fogadom el! Azonnal beszélnem kell anyával, Danken, te meg jössz szépen velem, mert ez egyszerűen tűrhetetlen.- mérgelődött továbbra is, majd megragadva Dankent, aki továbbra is szótlanul állt, úgy húzta magával elhagyva a házat.
- Bocsánat a lányom viselkedéséért, mindig kissé indulatos, de meg lehet szokni. - mondta mentegetve- Akkor további szép napot, és Rachel bármikor szívesen látjuk a lányom első barátnőjét. Gyere át amikor csak akarsz.- ajánlotta fel kedvesen
- Rendben. Viszlát- köszöntem el tőle. Nancyék távozása után, Carlos nem került elő, így végül kettesbe találtam magam nagyapával. Szánalmasnak érzetem magam, hogy csak így a nappali közepén álldogáltam, úgy, hogy alig pár méterre nagyapa a kanapén ült kényelmesen, és valamit keresgélt a táskájában. Szívem szerint le léptem volna onnan, de úgy éreztem, ha most ezt nem teszem meg többé nem lesz rá alkalmam, így hát nagy erőt véve magamon a kanapéhoz mentem, úgy, hogy egyenesen szembe tudjak nézni vele.
- Na- akadtam meg, mert hirtelen nagyapa egy bőr borítású napló szerűséget vett elő, amit egyenesen felém nyújtott.
- Még mielőtt bármit is mondanál, van valami amit szeretném, ha megnéznéd, és persze végig hallgatnál. Tartozom neked az igazsággal.- mondta komolyan, mire én csak bólintottam egyet.- Gondolom rengeteg kérdésed van, de kérlek azokat csak a végén tedd fel. Utána azt csinálhatsz, vagy gondolhatsz amit csak akarsz.
- Rendben- egyeztem bele
- Tudod ez egy nagyon hosszú történet, közel már 30 éves, amit mind máig csak páran ismernek. Még régebben, mikor annyi idős lehettem mint te, az öcsémmel Williammel, akit már ismersz, elég nehéz életet éltünk. Csak mi ketten voltunk egymásnak és csak egymásban bízhattunk. Ez így is volt addig, míg egy véletlen folytán bele nem keveredtem a maffia dolgaiba. Véletlen folytán, de szemtanúja lettem ahogy egy sikátorban megpróbálnak leszúrni egy már idősödő embert, én pedig csak segíteni akartam. Viszont történt egy baleset és végül én végeztem a támadóval, megmentve az középkorú férfit. Féltem, hogy rám találnak a rendőrök, így szó nélkül elfutottam ott hagyva öt. De aztán egyik nap pár öltönyös ember elkapott és elvitt az öregemberhez. Mint kiderült, hogy az az ember akit én megmentettem a maffia akkori vezetője volt. Egy ajánlatott tett nekem, hogy gondját viseli az öcsémnek cserébe viszont neki kell dolgozzak, mint személyes testőr. Fer ajánlatnak tűnt így el fogadtam. Akkoriban még nem fogtam fel ez mégis milyen kihatással lehet az életemre. Megtanított minket a fegyver használatára és, hogy hogy válhatunk mi is a maffia tagjaivá. Olyan volt számunkra mint egy apa, de sajnos már túl öreg volt és álmában meghalt. A következő vezér pedig egy becsvágyó, gerinctelen alak lett, aki élvezetből gyilkolt. Új törvényeket hozott be és nem tűrte az engedetlenséget. Az öreghez képest teljesen ellentétje volt. Végül rá 5 évre, mikor a maffia már romokban hevert, elég nagy felhajtás voltunk a sajtók, rendörök, riporterek körében. Minden honnan özönlöttek a riporterek, hisz a főnök kiadatta az összes eddigi titkot ezzel is magát mentve. Ekkor történt az, hogy találkoztam nagyanyáddal. Ő egy sajtó volt és minden szenvedélye az írás körül forgott. Soha nem láttam még nála elszántabb, makacsabb és önfejűbb nőt. Képes lett volna az életét is feláldozni, csak azért, hogy egy olyan cikket hozzon, amit mindenki kedvel és az igazságról szóljon. Tudatlanul de teljesen magával sodort a szenvedélye. Még arra is rá vett, hagyjam ott a maffia életet, és tartsak vele az utazásában. Én kész voltam meg tenni, csak aztán ki derült, hogy William aki őrülten bele szeretett nagyanyádba megtudta mire készülünk és őrjöngeni kezdett. Megvakította a féltékenység, irigység és ellenem fordult. Rossz útra tért és szövetkezett azzal a gerinctelen alakkal, engem pedig ki tagadtak. Így váltam én árulóvá, ő meg maradt a maffia tagja. Azóta is bánom, hogy nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, de nem hibáztatom a tetteiért. Számára úgy tünhetett, hogy én szúrom hátba őt azzal, hogy ellopom tőle a szerelmét. Szerelmes volt Oliviába és ezt mindig is tudtam, és szerintem az, hogy ő maga végzett szerelmével túl nagy fájdalom volt számára, hogy kezelni tudjon. Ezért mikor meglátott téged, valószínűleg felébredt benne a bűntudat, ahogy szinte bennem is és azzal akarta enyhíteni magát, hogy te ő vagy. Szóval kérlek bocsáss meg neki, ahogy nekem is. El kellet volna árulnom az igazat, de egyszerűen képtelen voltam rá. De kérlek ezt az egy dolgot ne felejts el, bár eleinte tényleg a bűntudat vezérelt, mégis mindig igyekeztem úgy bánni veled, mint a valós unokámmal.
Csak szótlanul emésztgettem a hallottakat, majd felvetült bennem egy kérdés.
- Javits ki ha tévedek, de akkor ez azt jelenti hogy a családunk többi tagjait....
- Pontosan. - értette meg egyből, mire gondolok - A család többi tagja, mind azok a maffia tagok akik velem együtt dolgoztak az öregnek, és akik velem tartottak azok után is, hogy én eljöttem. Bár nincs köztünk vér kapocs, mégis a sok együtt töltött szolgálat után családként tekintünk egymásra.
- Ami azt jelenti, hogy Carlos szülei..
- Egykori munka társaim gyermeke, aki mivel kiskorában olyan gyenge szervezetű volt, hogy folyton korházba kellet legyen, rám bízták őt, hogy vigyázzak rá, míg ők tekintettel a munkájuk veszélyessége miatt, nem tudtak vigyázni rá.
Hirtelen minden világossá vált, hogy miért is volt mindig is olyan rejtélyes nagyapa és a család. Ez sok mindent meg magyaráz. Tekintetemet végül a felém nyújtott noteszre szegeztem.
- Ez mi?- kérdeztem végül
- Ez a nagymamád Olivia tulajdona, vagyis már a tiéd. Úgy éreztem ez téged illet.
- Köszönöm.- mondtam ki végül
- Ez a legkevesebb - mondta őszintén, mire én csak felálltam és esetlenül megöleltem
- Tudod, ha még élni, igazán büszke lenne rád
- Rám? - kérdeztem furcsállva
- Igen, mert képes voltál ki bírni azt a sok szenvedést, megaláztatást amit talán más nem bírt volna ki. És tudod Noahval kapcsolatban... Én nagyon sajnálom. Ryan elmesélte mi is történt igazából, hogy az életét kockáztatta érted. Tudod, mikor anno haza hoztam az árvaházból egy vad, makacs és önző személyiség volt, de miután találkozott veled, magam is meglepődtem mennyire megváltozott, jó értelemben. Mindig is neheztelt a család rá, hisz befogadtam, de miattad keményen edzett, hogy megmutassa igenis érdemes arra, hogy az unokám legyen. Köszönöm, hogy ott voltál neki. Ettől tudott továbblépni és rá szánni magát a fejlődésre. Ezért is, bár lehet, hogy még kicsit korai neked, de szólni akartam, hogy két nap múlva tartjuk Noah temetését. - ezt hallva, nagy gombóc lett a torkomon, és remegni kezdett a kezem. Temetés. Nem tudom elhinni, hogy már a temetésről beszélünk...Biztos ez?! Nem akarom. Félek! - Persze megértem, hogy ez most hirtelen jött, ezért is hagyom akkor, hogy megemészt a dolgot- mondta megértően, majd finoman megsimogatta a hátam - Most mennem kell, még van pár elintézni valóm, addig is gondold át.
- Rendben- mondtam hallkan, majd lerogytam a kanapéra