Gyerekkorom küszöbén

Jövő

Lassan sétáltunk, kiélvezve a kellemes hűvöst amit a fák árnyékai nyújtott. Azóta egyszer sem jártam itt, mégis magabiztosan lépkedtem, egyre jobban eszembe jutva azok a régi emlékek, és érzések amit először éreztem mikor itt jártam. A többiek rám bízták az utat, én pedig ennek élve gondolkodás nélkül mentem a legelső helyre ami eszembe jutott. 
     Mikor megérkeztünk a többiek furcsállva nézték az eléjük magasúló bokrot, ami egy kerítéshez hasonlított.
- Miért jöttünk ide? - kérdezte Alice, mire Carlos is  furcsállva nézett. Valószínűleg arra számított, hogy a fához megyek ahol először találkoztunk, és így is terveztem, de még előtte itt ezen a helyen Noahba botlottam. 
- Van itt valami amit meg akartam nézni.- válaszoltam, majd közelebb menve a bokorhoz elkezdtem keresgélni azt a bizonyos helyet ahol először beszorult a fejem. A felvett emlékre pedig kuncogni kezdtem.
- Mi az? Mit keresel?- kérdezte érdeklődve Danken is 
- Volt még régen itt egy lyuk, azt néznem, hogy meg van- e még - válaszoltam 
- Mármint az a lyuk?- kérdezte Dake is, majd a bokorfal egyik oldalára mutatott 
- Igen az - mentem oda boldogan. A bokorban valóban ott tátongott egy kisseb lyuk, amit az idő elteltével már nagyját a bokor benőtt, de annak ellenére még látszott a helye
- Mit akarsz vele?- kérdezte Carlos 
- Semmit, csak jó volt látni, hogy még megvan.- mondtam boldogan, majd tovább indultam
- Ugye tudod, hogy ez rohadt fura volt. - mondta oda nekem Nancy, mire csak elnevettem magam
- Tudom. A története is az volt.
- Mármint? - érdeklődött Alice, mire én csak nevetve elmeséltem, hogy az volt az első ahol Noahval találkoztam, és, hogy miért is került oda a lyuk. Először zavartan néztek rám, majd mikor le esett nekik kiszökött belőlük a nevetés. 
- Ez most komoly?!Be szorult oda a fejed?- kérdezte Danken nevetve, mire a többiek csak még hangosabbak lettek 
- Ja. - mondta én is mosolyogva
- Ezt én miért nem tudtam?- kérdezte Carlos mosolyogva, mire csak vállat vontam, majd mentem is tovább ahol Carlos lett egyre izgatottan
- Hát ez?- kérdezte Dake
- Egy rohadt nagy fa - bámulta Nancy a tényleg hatalmasra nőtt fát 
- Itt is beszorult a fejed?- kérdezte nevetve Danken
- Nem. Itt pusztán csak puhára estem- válaszoltam, miközben Carlossal egymásra néztünk
- Ja. Rám- idézte vissza Carlos, az első találkozásunkat
- Vagyis?- kérdezte zavartan Alice
- Fára másztam, majd leestem egyenesen Carlos ölébe - mondtam nevetve
- Szóval Noaht megijesztetted, Carlost pedig kilapítottad? - kérdezte nevetve Nancy - Basszus kérem vissza a régi éned, ha ilyeneket csinált.
- Csak véletlen volt. - mondtam szórakozottan- De minden esetre tényleg nagyon nosztalgikus.
- És most merre? - kérdezte Dake
- Hát igazából ennyi ahova menni szerettem volna. Tovább még soha nem jártam. 
- Akkor maradunk, vagy megyünk vissza?- kérdezte Danken
- Hé. -szólt közbe Nancy - Ha már egyszer itt vagyunk miért nem nézzük meg az a helyet? - kérdezte felpörögve 
- Milyen helyet? - érdeklődött Alice, mire mi is tanácstalanul néztünk össze 
- Tudjátok azt a helyet ahol a festményen van. Hisz itt készült nem? 
- Igen itt. De , nem is tudom..- vonakodtam 
- Miért ne? Engem érdekel - szólt Dake 
- Ha már egyszer itt vagyunk -mondta kedvesen Carlos -Meg őszintén én is kíváncsi lettem rá 
- Hát jó. - egyeztem bele - De nem tudjuk merre van.
- Az nem probléma. Mindig az egyenes a megoldás - mondta mosolyogva Nancy, és mivel nem volt jobb ötlet elindultunk egyenesen. 

      Hosszú órákon át sétáltunk fel le az erdő sűrűjében, de sehol sem találtuk a festményen szereplő tót. A nap már kezdett lemenni, mi meg tanácstalanul sétáltunk fáradtan és  éhesen. Végül Danken törte meg a sétánkat.
- Hé. Lassan forduljunk vissza - mondta fáradtan, majd egy közeli fa tövébe leült 
- Egyet értek. Kimerültem - szólt Carlos is, mire mind megálltunk
- Hulla vagyok - dőlt ki a füvön Dake 
- Puhányok - nézett rájuk csúnyán Nancy - Kifáradni egy kis sétától?!
- Ez nem kis séta volt - fújta ki a levegőt Danken 
- Szánalmas. De ti azért még bírjátok, ugye Rachel? - kérdezett Nancy felénk, mikor is épp Alicenak segítettem levenni a cipőjét, mert idő közben tönkretette a sarkát és nem tudott tovább menni. 
- Kizárt dolog - vágtam rá - Nancy ideje most már tényleg vissza fordulnunk, már lassan kezd sötétedni is és ha így folytatjuk nem fogunk vissza találni. 
- Egyet értek, meg persze mardos már az éhség is. Szóval ha nem akarod, hogy fatörzset rágjak vissza fordulunk - mondta, majd fel kell a földről Dake, hogy segítséget tudjon nyújtani a barétnőjének. 
- Hogy ti milyen unalmasak vagytok. Na jó akkor menjünk haza - mondta kedvetlenül Nancy majd egy tőlünk teljesen ellenkező irányba kezdett el menni egy apró bokorig, ugyanis utána Nancy eltűnt a szemünk elől. Riadtan néztünk össze, majd közelebb mentünk, hogy megnézzük mi történt. Nancy nyöszörgései szűrődtek át a fák között, miközben mi a bokornál megállva vettük csak észre, hogy egy nagyobb lejtő volt a bokor mellet elrejtve, ezáltal szem és fül tanúi lehettünk ahogy Nancy átvágva a kisebb bokrokon legurult egész a domb aljáig, ahol ugyanis beérve a következő fákkal borított területet eltűnik. Pár percig figyelemmel kisértük a jelenetet, majd óvatosan haladva le a dombon, próbáltunk Nancy nyomára bukkanni. Előttem a fiúk mentek, hogy ha véletlenül elesnék rájuk essek, Alice pedig Dake hátán utazott a sérülése miatt, ezzel is a sort zárva. Leérve viszont nem kellet sokat keresgélni, ugyanis Nancy ordításaiból azonnal tudtuk az út irányt, így rövidesen rá is bukkantunk. Egy szamócabokor mellet találtunk rá és éppen evett, mikor oda értünk. Apró karcolások voltak a karján és lábán, egy egy zúzódással, de azon kívül semmi baja nem volt megkönnyebbülésünkre.
- Ember! Te itt tömöd a burád, míg mi frászt kaptunk a hülyeségeidtől!? - mondta dühösen Dake 
- Éhes voltam - válaszolt higgadtan Nancy, és bekapott még egy szamócát, mire Danken csak idegesen vakarta a halántékát 
- Hogy vagy ilyen? Vagy épp miért? -akadt ki teljesen Danken 
- Most mért?- kérdezte teljes értetlenséggel Nancy 
- Most gurultál le egy nem épp kicsi dombon, és mikor leértél ez az első dolgod, hogy eszel?! - szólt rá Danken
- Nyugi. Ezek a sebek már megszokottak, szóval nem is értem hol a probléma. - mondta teljesen lazán Nancy, mikor Carlos guggolt le mellé és bekapott egy leszedett szamócát
- Ez finom,édes. Pont erre volt szükségem.- mondta, majd elkezdte nagy lendülettel enni
- Haver. Már te is kezded? - kérdezte Danken 
- Most nem tudom miért vagytok meglepve, elvégre épp Nancyről van szó, és nála ez pedig természetes viselkedés.- kapott be párat- Meg amúgy, ahogy látom megérkeztünk -állott fel és hozzám lépve a kezembe tett pár szemet, amit én mosolyogva megettem, míg a többiek köztük szólva Nancy is érdeklődve nézett körül.
- Ez az? -csodálkozott Danken
- Azt hiszem igen -gondolkodott Alice, akit Dake óvatosan letett a földre
- Nem tűnik nagy számnak - gondolkodott Dake -Valahogy sokkal többre számítottam. Ez olyan mint az erdő többi része. Kész csalódás - csüggedt le
- Hát most ez van. Nem tudtuk mire számítsunk, így nagyon nekem nem volt elképzelésem.- mondtam őszintém
- Jó de akkor is, ez így olyan szar. - mondta ki amit gondol Nancy is
- Nekem azért tetszik, olyan nyugtató itt lenni - mondta barátságosan Alice 
- Szerintem is, bár jobban örültem volna, ha mondjuk találtunk volna egy kincset is itt vagy valamit- tanakodott Dake
 - Milyen kincset? -kérdeztem érdeklődve
- Nem tudom. Valamit, ha már eddig eljöttük. Plusz ez arról a festményről származik amit a faterom és a nagyapátok szeretett, szóval valaminek, de kéne itt legyen.- gondolkodott Dake, mire mindenki elmerült a kérdésében.
- Ez igaz.- vágta rá Carlos- Lehet hogy van.
- Ahogy az is hogy nincs - válaszolt Alice
- Akkor ha van is, ha nincs is de keressük meg.- mondta izgatottan Nancy, majd a száját megtörölve indult is el kutatni, miközben a nap már lement .        
- De hé! - állította meg hirtelen Danken - Nem úgy volt, hogy egy tó közelében volt a hely? Itt pedig nem látok semmi tavat. - Erre a kijelentésre mind megálltunk és össze néztünk. 
- Valóban..- gondolkodtam 
- Hm. Akkor rossz helyen vagyunk? - kérdezte Alice 
- Az lehetettlen! Itt kéne legyen! - dühöngött Nancy 
- Most nem értem. Itt vagyunk de mégsem?- kérdezte Danken, mire elővettük a telefonunkat, hogy azzal lássunk a sötétben
- Ez szívás.- mondta keserűen Dake -Már csak ez hiányzott. Szöszi add fel és menjünk haza! -mondta szigorúan 
- Soha! Tudom, hogy itt vagyunk, ne nézz hülyének. - mondta Nancy dacolva 
- Akkor is, Nancy menjünk még mielőtt lehűl  a levegő. - győzködtem 
- De már közel járunk. Érzem! - idegeskedett 
- Kérlek, menjünk, nem szeretnék itt éjszakázni. Ijesztő - mondta félve Alice, mire szorosan Dake karjába kapaszkodott 
- Tck. Veletek sem lehet semmit csinálni.- háborodott fel Nancy
- Majd holnap folytatjuk, de most már tényleg menjünk. Nekem sincs nagy kedvem éjszaka itt maradni. - mondta Carlos is
- Nem! Az nem olyan! - akadékoskodott
- Ember, mi a francért vagy úgy oda, hogy megtaláljuk, az csak egy rohadt tó egy festményről. - kezdett dühöngeni Danken is 
- Nem érdekel. Gondoltam jó móka lesz, de veletek nem lehet semmit sem csinálni. Menjünk.- hisztizett Nancy, gyors léptekkel elkezdett az ellenkező irányba menni, mint ahogy jöttünk 
- Hé, szöszi! Nem arra kell menni- szólt rá Dake - Mire Nancy váratlanul megállt
- Kapcsoljátok le a lámpákat. Most azonnal! - szólt ránk komolyan, mire megrémített minket. 
- Minek? - értetlenkedett Danken
- Csak csináld! - szólt rá erőteljesen, mire úgy tettünk ahogy kérte. A hirtelen sötétségben semmit sem láttunk, mire kicsit közelebb húzódtam Carloshoz.
- Most mi lesz?- súgta oda Alice. Hangjából zavart és félelmet szűrtem ki, amivel teljesen azonosulni tudtam. 
- Nem tudom, de ez rohadt ijesztő.- mondta hallkan Danken. Pár percig néma csendben figyeltünk Nancy sötétből ki szűrődő alakját. Már készültünk volna vissza kapcsolni a lámpákat, mikor apró zöld gömbök vettek körül, megvilágítva minket és a körülöttünk lévő tájat. Minden másodpercre egyre több és több fény vett körül minket egész addig, míg tisztán nem láttuk egymást.
- Aszta - ámuldozott Danken
- Ez gyönyörű - csodálta Alice az apró fényeket 
- Wow. Még soha nem láttam szentjánosbogarakat.- csodálkozott Dake
- Én sem. - mondtam őszintén, majd Nancyre néztem aki szintúgy el volt ragadtatva a látványtól mint mi. 
- Nem is tudtam, hogy itt vannak szentjánosbogarak- gondolkodott Carlos - Nagyapa egyszer sem mondta. A látványtól elvarázsolva néztük tovább ahogy az apró fények egybe gyűlnek és közösen elkezdtek körözni az egyik szamóca bokor túlsó felén. A fényük segítségével elénk tárult a tó látványa amit kerestünk, mire Nancy önelégülten nézett ránk.
- Látjátok! Megmondtam, hogy itt kell legyen. Igazam volt- mondta büszkén, mire Danken megpaskolta a fejét 
- Ja. Szép munka - mondta kedvesen, mire Nancynek teljesen elakadt a szava. Valószínűleg zavarban van.  
- Minden esetre ez tényleg gyönyörű - mondta őszintén Carlos, majd átölelt
- Az. -válaszoltam boldogan, továbbra is a tó felszínén repkedő szentjánosbogarakat figyelve.
- Ez sokkal jobb annál mint a kincs. - mondta szórakozottan Danken, Nancyt kicsit meglökve, aki csak szótlanul bólintott. Továbbra sem tudta levenni a szemét a tó felszínén, repkedő világító rovarokról, akik mintha táncoltak volna.