Gyerekkorom küszöbén

Lógás

Pár másodpercem maradt, hogy össze szedjem magam, ugyanis egy erős ajtó csapódás következtében Nancy lépett ki rajta. Nem habozva, azonnal elzárta a kivezető utat. Dühösen fordult felém, én meg megszeppenve vártam a szidást. 
- Elmondanád végre mi a franc történik veled? Egyik nap, mint egy mérgezett egér úgy szaladtál fogalmam sincs hova, szó nélkül Noahval együtt. Később magában jött vissza, te bezzeg sehol. Hiába kérdezgettem Noaht, annak is valami baja volt, mérgesen berontott a szobájába és ki sem jött onnan. A nagyapád kérésére jobbnak látva elmentünk.  Gondoltam majd aznap elmondod, de erre még a telefont sem akartad felvenni.  Akkor a suliba reméltem, hogy beszélünk , erre mit nem hallok. Megsérültél és az orvosiban vagy, Noah pedig egész órán úgy mosolygott , mint egy tejbe tök amitől a frász kerülgetett,de még most is. Én meg siettem, az orvosiba nehogy valami baj legyen, erre sehol nem voltál. Utolsó lehetőségként  jöttem ide erre Danken jött velem szembe egy vörös kézlenyomattal az arcán, úgy kérte, hogy legyek veled kíméletes, mert nem te tehetsz róla. Örülj, hogy megvagy mert képes lettem volna harci eszközöket bevetni, hogy megtaláljak. Na de most nem menekülsz. Szépen részletesen elmondasz nekem mindent itt helyben.
Épp hogy csak befejezte a szidásom a csengő szólalt meg. 
- Ezt nem hiszem el!- akadt ki teljesen- Most ugye csak szívatsz. Nem érdekel,addig nem megyünk be amíg el nem mondod. 
   Ha ez így folytatódik akkor az eddigieknél is idegesebb lesz, amit talán jobb is lenne elkerülni. Ki tudja abba hányan vesznének oda emiatt. Megkockáztatva enne lehetőségét,egy még számomra is meglepő ötlettel álltam elé.  Közelebb léptem mire csak dühösen méregetett.
- Ha el akarsz menni , pitbullt küldők utánad. - megfeszültem, erre a beszólásra. Nagy levegőt vettem és az eddig szemkontaktust kerülve, most mégis a szemébe nézetem. Lehetett látni a villámokat, de nem foglalkozva ezzel elkezdtem megosztani vele az ötletem.  
- Lenne egy javaslatom. Lógjunk el. 
Nancy eddig a fenyegető nézése átváltott zavarodottá, és kételkedővé.
- Ki vagy, és hova rejtetted Rachelt?- Ettől akaratom ellenére elmosolyogtam.
- Nyugi én vagyok. Csak mivel szerintem is jobb lenne ezt megbeszélni és nem húzni tovább. 
- Teljesen egyetértek. Folytasd.- biccent egyet 
-  Arra gondoltam, mivel én "sérült" vagyok, így kaptam felmentést és ha beadom az orvosnőnek, hogy rosszul vagyok elenged. Te pedig felajánlód, hogy elkísérsz, így te is eljöhetsz. Aztán nálam végre megvitatjuk a dolgot. Na,mit szólsz?
    Le volt döbbenve az ötleten. Hosszasan mérlegelt, de mivel nem talált kifogásolandót bele ment.
- Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet kigondolsz, csak azért, hogy ellóghass.
- Nem hívnám annak, hisz ez voltaképp egy igazolt lógás lenne. 
- Az még jobb. El is megyünk, és még igazolják is. Ez pont jól jön, úgyis kémia felmérőt kellene írjunk. Abból meg hülye vagyok. - mondta mosolyogva. 
    Jól látni, hogy már viszonylag lecsillapodott. A tervem remekül bevált, mivel óra volt senkivel sem találkoztunk, az orvosnő pedig mikor meglátott minket szó nélkül adta az igazolást, így hamar le is léptünk. Az úton nem szólunk egymáshoz , egymás mellett haladtunk csendben. Akaratom ellenére eszembe jut a szavai. Igaz, hogy leszidott, de mégis volt benne aggódás is ami azért jól esett. Ahogy haladtunk a reggeli bokrot vettem észre, és közelebb mentem hozzá. Egy lyuk volt benne, ami a reggeli történtek hagyott maga után. Erre visszagondolva elnevettem magam, amit Nancy furcsán nézett, de nem kérdezett semmit, csak gyorsabban szedte a lábát.    Mikor haza értünk, vagyis inkább Noahhoz nagyapa jött velünk szembe. Teljesen elfelejtettem, hogy ő is itthon van. Lefagyva vártuk a reakcióját aki meglepődve nézett ránk, bár ezen nem csodálkozom.      
- Mit kerestek itt?
Nancyvel egymásra nézünk, én kicsit parázva, ő pedig elszántan ami nem tudom honnan jött. 
- El lógtunk. - mondta egyszerűen, nekem meg leesett az állam. Hogy képes ilyen lazán oda mondani.
- Igaz ez Rachel?- fordul azonnal hozzám nagyapa.- Hát , tudod mivel megsérültem Nancy felajánlotta, hogy haza kísér. Szóval nem igazán nevezném lógásnak.
- De lógtunk. Talán baj?- Nancy nem tágítva, továbbra is marad az igazságnál, ezzel pedig nagy bajt hozva ránk. 
Vártam, hogy nagyapa elkezdjen leszidni, hogy ilyet nem szabad, meg az ezekhez hasonló dolgok amit ilyenkor szoktak mondani ehelyett elnevette magát. Itt már nem én vagyok az egyedüli aki furcsán néz. Hasonló képen Nancy is össze zavarodott a már hasát fogó nagyapán aki továbbra is képtelen abba hagyni a nevetést. Nem értettük mi olyan vicces ezen.
- Most minek nevetsz?- kérdez rá egyből Nancy
- Igen, hisz ilyenkor nem le szokták szidni az embert?.- folytatom én is 
- Valóban. De ti most nem kaptok.
- Miért? - háborodtunk fel egyszerre
- Mert örülök, hogy Rachel lógott. - furcsán néztünk rá, aki ,mosolyogva folytatta - Én is voltam fiatal, természetes dolog, hogy ha lógsz, főleg a ti korotokban. Egy-két hiányzás nem árt, és ezzel is csak még jobban kiélvezitek a fiatalságot. Amíg megtehetitek, szórakozzatok úgy a suli időben, mint a lógáskor, csak tudjátok, hol a határ. Hisz ez az az időszak amit ha nem élveztek ki kellő képen megbánnátok. Tudjátok, néha én is lógok a munkából. Olyankor egy két napra eltűnők pihenni, hogy majd újult erővel álljak neki a munkának. Hisz pihenni mindenkinek szükség van, még nekem is, ahogy nektek is. Ha úgy érzitek, nem bírjátok, álljatok meg vegyetek egy nagy levegőt, aztán induljatok neki újból. A hátrálás soha nem szégyen, ezt jegyezzétek meg. 
- Akkor nem vagy mérges?- kérdem kissé sokkos állapotban
- Dehogy. Örülök, hogy szereztél barátot, akivel ellóghatsz.
- És ha nem én, hanem Noah vagy Carlos lógtak volna el?
- Azon helyben felsapkáztam volna őket, és vissza küldtem az iskolába.
    Ezen elnevettem magam, ahogy nagyapa is,de még Nancy is elmosolyodott. 
- Ki az a Carlos?- kérdezi sejtelmesen 
- Róla és még sok másról akarok beszélni. 
    Csak biccentett egyet és leült a kanapéra. Nagyapa elbúcsúzott Nancytől és vissza ment dolgozni. Én meg nekikezdtem a mesélésnek. El mondtam neki mindent. Hogyan találkoztunk nagyapáékkal, milyen volt a gyerekkorom amitől ilyenné váltam. Még arról az estéről is beszéltem, amikor Carlossal aludtam, és félálomban valaki beszélt hozzám. Nem tudtam, hogy jól tettem e vagy sem, hisz azóta semmi furcsa nem történt, de mégis úgy éreztem el kell mondjam. Nancy csak türelmesen hallgatót, nem szólt közbe, nem kérdezgetett. Egyszer egyszer elnevette magát, hogy milyen kínos vagyok, vagy épp dühös lett, de továbbra is figyelt arra mit meséltem. Miután végeztem a mondandómmal szorosan megölelt majd fejbe csapott. A fájó pontra kaptam, de ő csak nevetett.
- Ezt miért kaptam?
- Mert egy idétlen vagy és nem mondtad el ezeket hamarabb. Sok kérdésem van, és legszívesebben pisztolyt szegeznék az olyan szülőkre mint a tieid, de ezt most hagyjuk. Szereted Carlost? - teszi fel egyből a kérdést
- Igen - gondolkodás nélkül vágtam rá. Mikor ez leesett egyből kivörösödtem, és az ujjaimmal kezdek játszani.
- Na ezt már szeretem. Máskor is légy ilyen határozott. Abból amit meséltél egy rideg fiú jött le. Most milyen?
- Olyan mint egy gyerek, felnőtt testben. 
- Egyszer szívesen találkoznék vele.- mondja kíváncsian 
    Gondoltam, hogy felkeltette benne az érdeklődést, és már én is szerettem volna bemutatni.
- Ha ki engedik, akkor első dolgom lesz bemutatni neki.
- Azt ajánlom is. De ígérd meg, nincs több titkolózás. 
- Persze, ígérem. 
- Így össze mérve Carlosnak szurkolok, szóval mindent bele. Noahnak fel kell kösse a nadrágját ezek után.
- Ezt hogy érted?- mért van egy olyan érzésem, hogy rajtam kivűl mindenki tud valamit Noahról.
- Majd megérted. - hagyja rám- Amúgy nem vagy éhes?
- Most hogy mondod de. Hány óra lehet?
     Az órára néztünk ami már fél négyet mutatott. Jócskán elszaladt az idő pusztán csak a beszélgetéssel. Nancy javaslatára brownit csináltunk, de ez több szempontból is vérzett. Én még soha nem csináltam, így Nancyre bíztam a receptet, csak sajna először romlott tejet öntött bele, ami mehetett is a kukába. Második nekifutásnál már jobban vigyáztunk, de rossz volt a recept így egy égett tésztát kaptunk. Harmadjára sem jött össze mert akkor ért haza Noah akire a nagy sütögetés közepette nem vettünk észre ezáltal megijesztett, így az egész massza a fején landolt. Mi már kínunkba csak röhögni tudtunk. Noah nem igazán foglalkozva velünk levette a fejéről a tálat és nyugodtan enni kezdte a masszát. Ezen már annyira nevettünk, hogy én a falnak dőlve fogtam a hasam, Nancy pedig elterülve a földön röhögött. Itt már jobbnak látva passzoltuk a sütést, és inkább egy pizzát rendeltünk. Már későre járt mire eltakarítottunk, ezért Nancy nálunk aludt. Kimerülten feküdtünk be az ágyba, és szinte azonnal el is aludtunk.