Gyerekkorom küszöbén

Tiszta lappal

- Megzavartam valamit?
     Hangzott el ismét a kérdés, mire feleszméltem a döbbenetből és figyelem kívül hagytam az épp feltörni készülő könnyeimet,fordultam az ajtó felé. Dake meglepetten nézett vissza.
- Bocsi, nem akartalak megzavarni, csak nagyapa üzent, hogy szilveszterre tud csak haza érni, addig pedig vigyázzatok magatokra és ne balhézzatok. - foglalt szó nélkül helyet a kanapén, közben végig a reakciómat vizslatva 
- Oké.Köszi.- feleltem szűkszavúan. Semmi kedvem nem volt most vele beszélni, sőt senkivel sem.
- Izé...nem akadékoskodni, vagy ilyesmi de minden rendben?
- Persze.....minden.
- Nekem nem úgy tűnt. De a te dolgod nem szolok bele, csak érted...
- Nem,nem értem. Ez a legnagyobb baj. Már semmit sem értek- mondtam a kelleténél kicsit hangosabban, mire Carlos jött ki a konyhából, mire észrevett minket az eddigi mosoly eltűnt az arcáról.
- Rachel, mi folyik itt? Dake hát te meg, hogy kerülsz ide? - kérdezte, végig komoly arccal
- Csak nagyapa üzenetét jöttem átadni, de már lépek is- állt fel 
- Ne viccelj már. Ha már itt vagy maradj vacsorára.- mondta Carlos
- Nem, én tényleg csak ezért jöttem. Akkor sziasztok, ja és Rachel még látjuk egymást. - csak bólintottam, amit  Daek el is fogadott válasznak, majd elment. Carlos pedig idegesen fordult felém.
- Minden rendben? Ugye nem tett semmit veled?
- Mi? Nem, semmit.-lepődtem meg
- Akkor jó. Azt hittem mondott valamit, amivel megbántótt kicsit sápadt vagy. Ne figyelj rá ő furcsa.Hiába ismerem régóta, mindig is kissé magának való volt. De mindegy is, gyere kész a vacsora. 
- Racheeeeeelllll!!- hallatszott ki a konyhából Danken üvöltése, mire mind a ketten frászt kaptunk. Egyenesen a konyhához rohantunk, mikor pedig oda értünk épp Nancy egy fakanállal kergette Dankent, aki a székeket kerülgetve menekült előle. Sajnálatára sokkal kevesebb szék volt, mint képzelte, így  Nancy utol tudta érni. Ezt Danken is észre vette, ezért hirtelen az asztalra ugrott fel, ahol már azt hitte megmenekült tőle, de sajnos egy adott pillanatban, mikor Danken épp kifújta volna magát, kirántották a lába alól a terítőt. Danken hátra esett, az asztalt pedig vitte magával. Ezt látva mellettem Carlos szét röhögte magát, én meg csak mosolyogtam. Ekkor Nancy hozzánk fordult.
- Mit röhögsz Rudolf? Esetleg te is csatlakoznál hozzá?- Nancy bár mosolygott, mégis frászt lehetett tőle kapni. Carlos azonnal abba hagyta a nevetést, és fagyosan meredt maga elé.
- Nem asszonyom. - mondta komolyan, mire belőlem kitört az eddig vissza fojtott nevetés. Nem kérdés ki a főnők. 
- Itt mi történt?- kérdeztem mosolyogva 
- Kész lett a vacsora, csak ez az idióta felzabálta a sajtót.- dobta a fakanalat az így is nyöszörgő Danken felé, amit persze ki került, így a fakanál az épp az ajtón belépő Noah homlokát találta el,aki hátra esett. Azonnal oda rohantam , hogy fel segítsem. A kezemet nyújtottam felé, amit elfogadott. Egy rövid ideig találkozott a tekintetünk, de egyszerre fordultunk el. Nem tudtam, hogyan is nézhetnék a szemébe ezek után. Még össze vagyok zavaródva. Hirtelen állt be a kínos csend, amit a többiek is érzékeltek és feszengeni kezdtek.
- Szóval, mi ez az egész?- kérdeztem, ezzel is elterelni a figyelmet az előbbiről- Az van, hogy spagettit csináltunk vacsira- válaszolt Danken
- Spagettit?- kérdeztem meglepetten, mert azért karácsonykor nem épp spagetti a menü
- Csak ahhoz volt meg a hozzávalók.- nyöszörgött Danken
- Pontosan, de csak volt! Mivel az idióta megette a sajtót.- húzta fel magát ismét Nancíy
- Azt mondtad ehetek belőle- akadékoskodott Danken 
- Igen, de te mindent megetted, így pedig nem olyan.
- Nem probléma, megyek és veszek.- mondta az eddig csendben lévő Noah
- Megtennéd.- lett megint jó kedvű Nency
- Persze semmiség.- nevette el magát Noah- Akkor én hamarosan jövök is.
     Nancyvel egymásra néztünk, intett, hogy menjek utána. Meglepődtem, de értettem a célzást. Carlos tekintetét kerestem, aki csak mosolygott. Tudták....mindenki tudta, csak én voltam olyan hülye, hogy ne vegyem észre. Sietve felkaptam a kabátom, és Noah után futottam. Nehezen, de végül sikerült utolérnem.
- Noah várj, én is veled megyek.- mondtam, közben szigorúan az utat néztem. 
- Nem gondoltam volna, hogy utánam jössz. Mit fog így Carlos mondani.- a hangja gúnyos, de mégis szomorú volt, amitől a mellkasom összeszorult.
- Nem tehettem mást, azok után, te szó nélkül eltűntél, megint. Carlost pedig hagyjuk ki ebből, ez csak ránk tartozik.- próbáltam magabiztosnak tűnni 
- Érdekes ez a határozott Rachel. Nancy jó hatással van rád. - kicsit vidámabbnak tűnt, de továbbra sem néztem rá, ahogy ő sem rám - És most hogy itt vagy mit akarsz?
- Válaszokat. Sokat. - mondtam, ezzel pedig elé álltam, hogy a szemébe nézhessek
- Nincs több mondandóm. A lényeget már elmondtam- került ki, tovább menve
- De van! Tudom, hogy van. - ragadtam meg a karját.
- Honnan veszed, hogy van? - kérdezte egyenesen a szembe nézve amitől csak még erősebb lett a fájdalom
- Mert ismerlek. - mondtam fájdalmasan. Ha tényleg ismertem, vagy ha tényleg barátjának vallom magam,akkor hamarabb észre kellet volna vegyem mennyire  szenved. És én okoztam a szenvedését. Annyira hülye vagyok.
-Hát persze - szomorú mosolyt húzott -mit akarsz tudni?
- Mióta? Mért csak most mondtad el?És....és ezek után, hogy kéne viszonyuljak hozzád? 
- Mióta hmm.....talán mióta idén találkoztunk. Kicsiként is szerettelek, de akkor nem értettem, hogy pontosan mit is jelent szeretni. De ősszel mikor ismét találkoztunk, akkor értettem meg igazán az érzéseimet. Nem akartam elmondani, de szerettem volna, ha tudd. Féltem és magamban tartottam, de a drágalátos kerge barátnőd rábeszélt. Azt mondta, hogy ha valóban fontosnak tartom az érzéseimet akkor mondjam el. 
- Ezt ő mondta? Nem jön, hogy elhiggyem.
- Ha nem a szemembe mondta volna én sem hittem volna.
- És....mi az utolsóra a válaszod?- kérdeztem félve
- Mit mondhatnék? Ha azt kérem felejtsd el, és minden maradjon olyan mint volt megtennéd?
- Nem tudnám- sütöttem le a szemem szomorúan
- Gondoltam- paskolta meg a felem, majd tovább indult.
    Nem lehet, hogy így legyen vége ez nem ér. Mindig segített nekem és támogatott, erre én még csak rendesen válaszolni sem tudok az érzéseire. Nem lehetek ennyire önző, ez túl fájdalmas.
- Kérlek, mond el még egyszer!- állítottam meg ismét
- Mit?- kérdezte zavartan
- Mond megint, hogy szeretsz.- kérleltem, de ő csak furcsán nézett- Legutóbb nem tudtam válaszolni, de most ígérem rendes választ adok. Nem lehet így vége.
- Biztos ezt akarod?- kérdezte, a hangja nyugodt volt
- Igen- mondtam teljes elszántsággal - Nem fogok elhátrálni az érzéseidtől
- Rachel - nézett egyenesen a szemembe- Szeretlek. Mindig is szerettelek. - mondta mosolyogva
- Köszönöm. Sajnálom.- ezzel pedig elindultak az első könnycseppeim, majd követte őket a többi de továbbra is Noaht néztem. Egy percre se vettem le róla a tekintettem aki előbb a földet bámulta majd egy hatalmasat sóhajtott és az éget nézte. A villanyoszlop fényénél álltunk, mígnem Noahnak egy könnycsepp szaladt ki a szeméből, lepergett az arcán, majd a mellkasára esett, amit a kabát anyaga magába szívta. Nem bírtam tovább, elé álltam és ahogy tudtam szorosan megöleltem. Ekkor már mind a két kézfeje szorosan a szemére volt tapasztva, a vállai rázkódtak és szaggatottan vette a levegőt. Végül, mikor kicsit megnyugodott viszonozta az ölelésemet. Egy idő után elengedett, és mind a ketten vörös szemekkel néztük egymást.
- Na de menjünk vegyük meg azt a sajtot, mert a végén megint homlokon dobnak egy fakanállal.- erre a beszólásra csak elnevettem magam.
   Ahogy haladtunk, hirtelen zajt hallottam a közeli sikátor felől.
- Menj előre, én mindjárt megyek.- mondtam Noahnak
- Várj, Rachel, óvatosan. - üvöltötte Noah, de akkor már messze voltam. A sikátorhoz értem , ahol a zaj jött. Ahogy haladtam beljebb, egyre sötétebb lett ahogy a talaj egyre tapadósabb is.  Már alig láttam valamit a sötétség miatt, ezért megbotlottam valamibe minek következtében az orromra estem volna , ha nem kapott volna el....

Sziasztok! 😁Bocsánat, hogy több mint egy hónapja nem volt rész, be voltam havazva. 😅Na de hagyjuk is, a lényeg, hogy most már itt vagyok és megint rendszeresen érkeznek a részek, lehetőleg hétfőnként. Remélem tetszett a rész, ha igen votezz vagy kommentelj ahogy akarod. Bye bye 😘