Gyerekkorom küszöbén

Karácsony

Lassan két hete már annak, hogy Carlossal elmentem randira. Azóta minden olyan furcsa és ez rossz értelemben. Attól a naptól kezdve mondhatni mindenki került, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Először Carlos és Nancy kezdett el kerülni, majd rá pár napra Dankent sem tudtam elérni, végül pedig Noah akivel egy jó ideje furcsa körülöttünk a viszony kezdett el kerülni engem. Féltem, hogy valami rosszat tettem, ezért számtalan bocsánat kérő üzenetet küldtem Nancynek és még Dankennek is. Noah bezárkózott a szobájába. Carlos pedig pár napja mikor véglegesen ki engedték a kórházból, bíztam benne, hogy személyesen is bocsánatot tudok kérni, vagy épp megbeszélni az ő és a többiek viselkedését, de sajnos csalódnom kellet. Carlos amióta csak beköltözött messze elkerült, vagy a szobájába zárkózott be vagy pedig a városban csatangolt. A viselkedése egyre jobban hasonlított Noahéra, és még az aznapi randit sem tudtuk rendesen tisztázni. Most járunk vagy sem? fogalmam sincs. Egyetlen reményem így nagyapa volt, de ő már egy hete üzleti úton volt. Ilyen körülmények között, közeledett a karácsony. Soha egyetlen jó emlékem sincs a karácsonnyal kapcsolatban. Az iskolában, egyházakban azt tanítják a karácsony a szeretet ünnepe, amikor a család egybegyűl. Hát nem, nálunk ezt a kifejezést nem ismerik. Úgy karácsonykor, mint az év bármelyik időszakában idegen emberek között töltöttem.  A szüleim akkor is, bár fogalmam sincs hova mentek, soha nem voltak velem, és még ha haza is értek egyből pakoltak és mentek tovább, de még előtte egy másik családhoz dobtak. A karácsonyi emlékeim csak abból álltak, ahogy az idegen családok gyerekeit nézem, ahogy izgatottan nyitogatták az ajándékukat, én meg mint zavaró tényező csak messziről figyeltem őket, vagy épp mikor már nem bírtam vissza fogni a könnyeimet, amit a mély keserűség okozott, hogy nekem miért nem lehet ilyen családom, addig inkább a sötét eget és a hó hullását néztem. Talán ez az amit szépnek mondhatok az emlékeimből. Ezért is nagyon vártam már ezt a karácsonyt, vártam, hogy velük,a barátaimmal lehetek, de úgy tűnik ez a karácsony is olyan lesz mint a többi. Egy idegen házban, feleslegesnek érezve magamat. Talán ez az ami annyira fáj, hogy most igenis reménykedtem abban, hogy egy boldog karácsonyom lesz, de úgy tűnik ez csak hiú ábránd. De még ha magamban is leszek, szerettem volna nekik ajándékot venni. Meg akartam hálálni, hogy ennyi mindent köszönhetek nekik. Másodjára éreztem azt, hogy éltem, és egy teljesen hétköznapi vagyok. Egy nagy könnycsepp folyt le arcomon, de nem hagytam, hogy a többi is csatlakozzon, ezért inkább kiűztem ezeket a gondolatokat, majd mély álomba merültem. 
      Hangos zörgések, majd erős lépteket hallottam meg a közelemben, de nem mertem ki nyitni a szemem. Vártam, hogy kiderüljön mi lesz. Hirtelen abba maradt a zaj, majd egy lágy, selymes valamit éreztem meg az arc felemen. Kinyitottam a szemem, majd egy mikulással néztem farkas szemet. Dermedten bámultam rá, majd elordítottam magam, mire a mikulás ijedtében hátra esett. Sokkos állapotban, kezdtem a párnámmal csapkodni, mire a jajgatáson kívül beszélni kezdett.
- Elé.....elég....elég lesz már Rachel.- ragadta meg az egyik karom - én vagyok az!- húzta le a szakállát, ekkor pedig végre felismertem Dankent a jelmezbe bújt mikulást.
- Mért vagy ilyen ruhában?- kérdeztem egyből
- Aha, mondtam, hogy ez rossz ötlet. Gyere le a többiek, már várnak. Nancy szépen mindet elmagyaráz.- ment ki az ajtómon, én meg az ágy mellet állva néztem utána értetlenül. Nem értettem, mi folyik itt, így követtem Dankent. Mikor leértem a lépcsőn megszeppentem. Egy óriási karácsonyfa volt a nappali közepén alatta rengeteg ajándék, előttük pedig felsorakozva álltak a többiek. Mindenki ott volt, Carlos, Noah, Nancy és a mikulás jelmezbe bújtatott Danken. 
-Boldog karácsonyt!- mondták szinkronba, én meg a számhoz kaptam a kezem. Teljesen meghatódtam. 
- Mi........mi ez?.....hogy? és....és....- kerestem a szavakat, de nem tudtam, hogy mit is mondhatnék, végül csak ennyit tudtam mondani- Boldog karácsonyt.- ezen csak elnevették magukat. Nancy azonnal oda jött hozzám.
- Meglepődtél...hé mondd , hogy meglepődtél- mondta teljes izgalommal Nancy
- Még szép hogy. Mi ez az egész?
- Az én ötletem volt. Arra gondoltam, mi lenne, ha idén mindenkivel-ezt különös kép ki hangsúlyozta - együtt karácsonyoznánk. 
-Ez tényleg egy remek ötlet- dicsértem- De még mindig nem értem Danken, miért van mikulás ruhában?
- Mert ez - mármint Nancy- meg akart lepni, azzal, hogy így keltünk fel, mintha ez itt - mutattott a fára és a díszekre- nem lenne elég meglepő- mondta Danken
- Hagyd rá csak mérges, mert húztunk, és ő vesztett- mondta nevetve Carlos
- Cserélünk?- fordult felé Danken
- Leszel helyettem szarvas - kérdezte mosolyogva Noah
- Ki hagyom Rudolf- vágott vissza egyből szórakozottan Danken
- Kussol az egész bagázs, most épp Rachelt avatnám be az egész tervbe.- órditott rájuk Nancy  
- Igenis főnők asszony- vágták rá egyszerre
- Manó vagyok, hülyék- ezen csak elnevették magukat, Nancy pedig hozzám fordult- Na szóval, az úgy volt, hogy a randik után kitaláltam, hogy mi lenne ha egy meglepetés karácsonyi bulit szerveznénk neked. Előbb Carlost, majd a többit avattam be a dolgokba. Még aznap el is kezdtük a szervezkedést. Na hogy tetszik?
- Imádom, de a jelmezek miért kellenek?
- Gondoltam jó móka, de ne félj te is manó vagy.
- Nekem is hoztatok jelmezt?
- Még szép.- mosolyodott Nancy 
- Én meg azt hittem megutáltatók és többé látni sem akartok.
- Mégis honnan jött ez- kérdezte értetlenül Noah
- Hát mert....nem tudom, megijedtem,, hogy hirtelen mindenki megszakítottam vele a kapcsolatot
- Hülyeség- vágta rá Nency
- Ja, nem utálunk - mondta kedvesen Carlos, Danken pedig helyeslően bológatott. 
- Köszönöm, ez jól esett. - hatottam meg ismét- De én is készültem meglepetéssel- erre már a többiek lettek kíváncsiak
    Vissza is mentem a szobámba ahol előszedtem az elrejtett ajándékokat. Mindenki már kíváncsian várt. Leültünk a kanapéra, ahol sorba adtam oda az ajándékukat, úgy ahogy meg voltak címkézve. Egyszerre tépték szét izgatottan az ajándékuk csomagolását. Ezért kár volt annyit vesződni, de mégis jó volt nézni az izgatottságukat. Nancynek egy bekeretezett képet adtam, ami még akkor készült, mikor nyomoztunk Noah után, amint meglátta azonnal rám ugrott boldogságában, én meg szorosan megöleltem. Mikor elengedtük egymást kíváncsian fordultam a többiek felé. Noahnak egy kötött sálat adtam, amit azonnal fel is tett, tetszett neki. Dankennek egy ujj nélküli fekete bőr kesztyűt. Bár próbálta takarni, látszott rajta mennyre tetszik neki. Végül pedig Carlosnak egy bőrből készült páros karkötőt adtam. Mikor meglátta elmosolyodott én pedig zavaromban elfordítottam a fejem, és a pizsamám ujját lejjebb húztam. Ekkor Carlos a mellette lévő táskájában kezdett el keresgélni. Hirtelen megállott a keze és egy dobozt húzott ki belőle, majd felém tartotta.
- Ez már rég óta várat magára.- a többiek körém gyűltek és kíváncsian nézték ahogy kicsomagolom az ajándékot. Mikor megláttam elakadt a szavam és egy könnycsepp szaladt ki a szemeböl. A dobozban egy festmény volt, ami még azon a nyáron készült. Az a hely volt rá festve ahol először találkoztam Carlossal. Egy lány szerepelt rajta aki a elaludt, pont annál a számomra jól ismert fánál.
- Az te vagy - mondta Carlos mosolyogva
- Erre emlékszem- vette ki kezemből Noah a festményt- Épp téged kerestünk, mikor megláttuk, hogy elaludtál. Ekkor Carlos lefestett, míg én ügyeltem, nehogy valaki felkeltsem.- mondta nosztalgiázva Noah
- Ti tényleg lefestettetek, mikor aludtam- akadtam ki
- Ezzel akartam be nevezni az akkori versenyre is amit mutattál, csak hát nem úgy alakult. - lett egyre komolyabb, de hamar vissza jött a jó kedve- Mivel akkor nem volt lehetőségem megmutatni, így most hoztam el.
- Nekem tetszik. Ki hitte volna, hogy értesz valamihez is.- oltotta le Nancy
- Szólj rá az asszonyodra, hogy fejezze be a kötözködést- fordult Dankenhez, aki csak elnevette magát
- Nálunk az asszony hordja a nadrágot. Amíg nem szolok bele, engem békén hagy.Olyan jó érzés, hogy végre nem csak engem piszkál.- szórakozott Danken, én meg ezen elneveztem magam. Szó mi szó Nancy tényleg új alanyt talált magának. - Nézhetek rajta én is valamit- kérdte ki Noah kezéből az engem ábrázoló festményt, vagyis csak a múltbeli énemet.- Nem hasonlít ez a hely a másikra?- mutatott arra a festményre, ami már elég sokszor felkeltette az érdeklődésemet. Mind ahhoz fordultunk és hosszasan vizsgáltuk a két festmény közötti különbséget. 
- Most, hogy mondod van benne valami- mondta Carlos
- Ezek csak erdők, mindegyik ugyan úgy néz ki- vágta rá Nancy
- De nem, nézd. Látod a háttérben azt a fát ahol az a furcsa bemélyedés van- mutatók a falon logóra
- Azt amelyik úgy néz mint egy bagoly fej- kérdezi Nency
- Én inkább medvét mondanék- vágta rá Noah
- Nem ez a lényeg- folyatta Danken
- Na az. Nem az a fa, ahol a Carlos festményében is van?- kérdeztem
- Most hogy így mondod, lehet- tanakodott Carlos 
- De az képtelenség, hisz ezen a helyen nem volt tó- gondolkodott vissza Noah
- Vagy csak nagyon messze- mondtam- Nézzétek amit Carlos adott ott pont mellettünk van, de e falon lévőn viszont épp hogy csak látszik, vagyis lehet, hogy valóan ugyan az a hely, ezzel pedig az is érthető mért volt olyan ismerős számomra ez a hely. - magyarázkodtam- De akkor nem értem, nagyapa miért tagadta, hogy nem tudja hol van
- Ez furcsa- értelmezte egyből Danken a hallottakat
- Az egyetlen ami furcsa azok ti vagytok. Ez csak két kép ami az erdőt ábrázolja. Inkább nézzétek havazik- mutatott ki Nancy az ablakon, mi meg oda kaptuk a fejünket. Nagy szemekben kezdett el hullani a hó. Az idei első hó és pont karácsonykor. Mint minden gyerek aki havat lát, úgy mi is ki mentünk játszani a hóban. Nancy és Danken komoly hó csatába kezdtek, amibe végül Carlos is csatlakozott, addig én és Noah hómenyasszonyt építettünk. Mindenki hóembert szokott építeni, pont ezért lázadásként lett a miénk menyasszony. Végül nagyon jól szórakoztunk, és maradtunk volna még csak már lement a nap ezáltal egyre hidegebb lett, mi meg így is fagytunk meg.  
     Kellemes meleg fogadott bennünket mikor be mentünk, csak az volt a baj , hogy kaja nélkül maradtunk.
- Hogy lehettek annyira idétlenek, hogy pont ételt felejtettek el venni- szidta le a három fiút Nancy
- Te szervezted, erre miért nem gondoltál- szólt rá Carlos
- Hé ne veszekedjetek, valamit össze dobunk ketten Nancyvel addig várjatok itt- mondtam
- Az kizárt. Még a végén felgyújtjátok a konyhát. Ti maradtok, Carlos te gyere segíts főzni nekem- adta a parancsot Danken  
- Miért én?- kérdezte nyafogva Carlos
- Inkább lennél Nancyvel- mondta Danklen
- Léptem- vágta rá Carlos és már sietett is a konyhába 
- Hé- vágta rá Nancy, majd Carlos után szaladt. 
   Hirtelen csak ketten maradtunk Noahval, ettől pedig beállt a kínos csend. Nem tudtam mégis mit kéne mondjak, ezért csak csendben a karácsonyfát néztem, ahogy a színes égősorok lassan elhalványodnak, majd ismét kigyúlnak, és ez így ment végtelenségig. Egyszerre azonban Noah törte meg a csendet.
- Ez így elég kínos- ezen elnevettem magam
-Az. De már nem az első alkalom.- tértem át komoly dolgokra 
- Igaz. Akár hányszor csak találkozunk, mindig kínossá válik végül.
- Erről voltaképp te tehetsz- fordultam felé, mire kérdőn felhúzta a szemöldökét- Mióta szeptemberben találkoztunk, mindig volt egy olyan érzésem, hogy valamit nem mondasz el. De később kiderült, hogy amit nem akartál közölni velem az az,hogy Carlos él. Az még mindig rejtély számomra, hogy miért nem akartad, hogy tudjam, de azt annyiban hagytam. Úgy gondoltam ez az ami nehezedre esik elmondani nekem , de tévedtem. Hiába tudtam meg, még azután is, akárcsak most ebben a percben van egy olyan érzésem, hogy nem mondasz el nekem valamit. Valami fontosat. - elfordította a fejét, nem nézett a szememben, úgy bólintott- Bármi is legyen az, nem fogok haragudni, ígérem, csak mondd el. Kérlek.
- Tényleg tudni akarod?- nézett a szememben. Látszott a szemén, mennyire fél a válaszomtól, ezért csak biztatóan megfogtam a kezét.
- Igen.
- Szeretlek- mondta ki egyszerűen, én meg lefagytam. Nem bírtam felfogni azt az egyszerű szót, ami olyan könnyedén kijött az ajkairól. Rá néztem, aki mintha csak egy nagyot sóhajtott. Ahogy rám nézett a fájdalom szikráját láttam meg benne. Sajgott a szívem mikor a szemeibe néztem. Olyan volt az arckifejezése, mintha csak azt mondatná tudtam. Ő csak közel jött hozzám, majd finoman az ajkait az enyémre tapasztotta. Ekkor hirtelen kinyílott az ajtó és az a srác lépett be akinek az egyik szeme üvegből van. A nevét már elfelejtettem. Érkezésére Noah elvált tőlem, majd sietve a szobája  felé vette az irányt.
- Megzavartam valamit? - kérdezte értetlenül. Én meg a kezemet az ajkamhoz tettem. Nem értettem mi ez az egész. Az egyetlen amit biztosan tudtam az a sajgó szívem és a csók után hagyott keserű száj íz. 

Sziasztok! 😁Ezzel a résszel kívánok mindenkinek kellemes karácsonyt, és boldog új évet.🤗 Remélem tetszett a karácsonyi rész, egyre jobban felpörögnek az események.  Ha tetszett kérlek votezzátok és kommenteljetek. Egy apró bejelentés, hogy ez a rész után, ki veszem a téli szünetet. Legközelebb január közepétől találkozunk, a megszokott napon. Vigyázzatok magatokra! 😁😘