Gyerekkorom küszöbén

Nyomozás

Alig várom, hogy elteljen a nap és végre kezdetét veheti a tervünk, de ugyebár pont mikor vár valamit az ember az időt akkor lassul le a leginkább. Nancyvel tegnap óta nem beszéltem, és ő sem jött oda hozzám, hisz nem lenne jó feltünönek lenni. És ez így is lett, még csak nem is sejtehette Noah, hogy mire készülünk. Nyugis voltam egész nap de ahogy közeledett az utolsó óra elkeztem izgulni. Magamat nyugtatva néztem Nancyre aki hiába probálta leplezni, pontosan tudtam, hogy Nancy is így érez. Egy éles csengőhang ébresztett rá, hogy vége az órának, amivel csak még inkább izgatottabbá váltam. Megvárva míg mindenki kimegy, megálltam a megbeszélt helyen. Vártam de Nancy késett. Ettől pedig egy kicsit beparáztam. Épp keztem volna hibáztatni magam, hogy hittem egy olyan lánynak akivel eddig még csak nem is beszéltem, mikor végre megláttam Nancyt. De nem magában jött, hanem maga után húzta az elnököt is.
- Bocsi, nehéz volt ide ráncigálni.
Mire hozzájuk értem Dankennek addigra hosszas próbálkozás után végre sikerült kihuznia a kezét Nancy szorításából.
- Meglep, hogy eljöttét. - próbáltam nyugodtnak tűnni, de még mindig furcsa számomra, hogy magával az elnökkel beszélgetek.
- Hát még engem. Ez a hülye berontott az imént a terembe és magával rántott. De nekem minek is kell ebben részt vennem?
- Hogy hogy minek. Mert én azt mondtam és kész. Na de ne jártassuk a szánkat, mert még megszöknek az alanyok.
Értetlen fejjel fordultam Dankenhez aki csak legyintett és elkezdett ő is keresni. Vele együtt én is körbe néztem, hátha meglátom az " alanyokat" akiket hamar meg is pillantottam nem messze tőlünk. Amint észre védte Nancy őket, utánnuk rohant magával rántva Dankent és engem. Mikor már sikerült annyira közel kerülnünk hozzájuk, hogy mi láthassuk őket de ők ne vegyenek észre lassítottunk. Egyik oszloptól a masikhoz osonva kövedtük őket, mire a tervünk ellenére, hogy ne legyünk feltünöek nem jött össze. Körülöttünk az emberek furcsán nézték, ránk ami nem meglepő. Akkor nézték volna nagyon ha hallgatunk Nancyre és harisnyát huzunk az arcunkra. Szerencsére Dankennel lebeszéltük róla, de hiába még így is magával hozta. Csak remélni tudom, hogy nem kell majd felvegyük.

Noah és a lány előbb egy moziba mentek be, ahová természetesen mi is kellet menjünk. Egy nagy adag popkornal és kolával foglaltunk helyett két sorral fentebb mint Noahék úgy, hogy Danken legyen középen. A terv az volt, hogy majd figyeljük őket, de ez végül nem úgy sült el. Én belemerűltem a filmbe, míg Danken felfalt mindent unalmában, Nancy pedig Danken vállára hajolva aludt. Fel akartam kelteni, de túl boldognak látszott és nem csak ő. Valahogy Dankent sem zavarta a dolog sőt még át is karolta. Mikor észre vedte, hogy figyelem elmosolyodott :
- Ez maradjon a mi titkunk.
Bólintottam és vissza fordultam a filmhez. Nocsak mik ki nem derülnek. Egy aprot kuncoktam, majd ránéztem Noahékra akik úgy látszik elvannak. Nem beszélgetnek egymással csak nézik a fimet.

A film után egy kávézóba ültek, be ahol mi is kövedtü őket ügyelve arra, hogy a lehető leg távolabbi asztalhoz üljünk, nehogy észre vegyenek.
- Most komolyan, ilyen unalmas filmért fizettünk be. - kezdett nyafogni Nancy
- Mit számít az, ugyis végig aludtad.- vágott vissza Danken.
- Igenis számít, elvégre ennyi erővel othon is tudtam volna.
- Még te vagy megsétrődve, tudtommal én nem akartam eljönni.
- Most mi a bajod, úgyse lett volna jobb dolgod. Azt hittem valami izgi lesz erre csak filmeztek és most esznek.
Nem bírtam tovább elnevedtem magam, mire mind a ketten kicsit idegesen fordultak felém.
- Bocsi, csak olyan szórakozó nézni a vitátokat.
- Ez is a te hibád!
- Na de most fejezzük be, hisz nem ezért jöttünk.
- Igaz, éhes vagyok. Nem rendelünk valamit?
- Ez jó ötlet. Megyek rendelni, mit kértek?
- Nekem egy csokis gofri lesz, gyümölcs salátával mellé egy nagy adag epres bubble teát. Jah és egy vaníliás parfet ha már ott jársz.
- Esetleg a konyhát ne hozzam ki?
- Még itt vagy? - vágta vissza azonnal Nancy.
- És neked Rachel?
- Én egy csokis banános palacsintát kérek mellé egy tejes kávét, meg nekem is egy epres parfet.
- Hogy birtok ennyit megenni?
- Gyerekjáték, te csak hozzad. De vigyáz nehogy észre vegyenek.
- Sem hülye sem a szolgád nem vagyok, tudtommal.
- Ezt megcáfolnám.
Danken amíg elment mi egész végig a csajt bámultuk, aki elég sokszor fogta meg Noah kezét, vagy simogadta a vállát. Én eltorzulva néztem, Nancyt pedig egy darabig türte, de vegül le kellet fogjam, nehogy rájuk borítsa az asztalt. Szerencsére Danken épp időben érkezett vissza, mert már nem bírtam vissza tartani. Meghozva a kaját, dühösen kezdtük el enni, amitől mire feleszméltünk minden elfogott. Danken úgy nézett ránk, hogy a hambi is kiesett a kezéből.
- A lányok félelmetesek. Hogy tudtátok ezt mind megenni alig 5 perc alatt.
- Könnyen, dühösek voltunk.
- Aha. Inkább nem kérdeztem.
- De neked biztos elég az az egy kis hamburger? - kérdeztem rá, mert az tényleg elég kicsi volt.
- Persze. Bár gondolom nektek fél fogatokra sem elég.
- Hé, ne hidd, hogy igazad van. - kezdett volna vitába megint Nancy de le kellet álítsam őket. - Szívesen hallgadtom a vitátokat de az "alanyok" szökni probálnak.
- Azt már nem!
A pénzt az asztalon hagyva követtük a gerle párt. A séta közben a csaj hirtelen megállt és Noah felé fordult. Valamiről beszélgettek de nem igazán hallottuk. Egyszercsak a lány könnyes szemmel elszaladt mellettünk. Felesleges volt bármit mondani, tudtuk, hogy csajt elutasították. Ettől pedig eléggé kínossá vált a légkör.
- Menjünk most haza. Nancy minden rendben ?
- Igen.- mondta Nancy majd meglőkte  Dankent aki hangos csattanással borult a földre.
- Ti mit kerestek itt? - a hátunktól Noah döbbent hangját hallodtuk meg.
Kullogva bujtunk elő, mire Dankent is felállt. Csak nézett minket egy darabig mikor pedig szóra nyitotta volna a  száját egy hatalmasat dörgött és egy percel később szakadni kezdett.