Gyerekkorom küszöbén

Perzselő düh

Hirtelen egy csapat maszkos ember vette körül az egész szóbát. A fegyvereiket rám és az előttem tornyosodó alakra emelték, William Carterre. A szemem sarkából még láttam, ahogy Dake hitvány módon kiugrik az ablakon, meglépve az előbb érkezőktől. Csak gúnyos mosolyt húztam a számra, majd egyenesen szembe néztem az előttem állóval. William rezzenéstelenül nézett körbe, majd elnevette magát.
  - Szép, azt kell mondanom nagyon szép parádét csaptál, de mi lenne, ha már befejeznéd a bujkálást és elő tolnád a nyamvadt képed, még mielőtt itt helyben le nem puffantom, szeretett unokádat.- húzta elő a pisztolyát egyenesen felém célozva, mire a többi maszkos ember élesítették eddig William re szegezett fegyvereiket. - Na mi lesz? Ha azt hiszed, hogy nem vagyok képes rá tévedsz hisz végül is így végeztem a te drága szerelmeddel is. De várj, nincs értelme ezt elmondanom neked, hisz a két szemeddel nézhetted végig nem igaz, bátyám?
- Valóban, nagyon is jól emlékszem rá, és pont ezért jött el az ideje, hogy végre megbűnhődjél tettedért.- lépett ki hirtelen nagyapa a sok ránk szegezett fegyveres emberek közül.- Ma végre lezárul az a sok éves szenvedés, amit okoztál. -szegezték egymásra pisztolyaikat
- Na-nagyapa, kérlek segíts - az előbbi sírásnak köszönhetően egy nagy gombóc keletkezett a torkomra, ezért csak halkan, alig hallhatóan tudtam ki nyögni a szavakat.- Nagyapa csak meglepődve nézett rám, mint aki csak most jött volna rá, hogy épp egy mindjárt kibontakozó fegyveres támadás közepén vagyok, szétbőgött, duzzadt szemekkel, erőtlenül és fáradtan.
- Rachel azonnal menj attól az embertől távolabb, veszélyes.- mondta, mire én próbáltam volna fel állni de még mindig alig volt erő a lábamban, így William könnyedén megragadta a karomat és erőteljesen magához húzott, a fegyvert pedig nagyapára szegezte.
- Lassan a testel aranyom, ne hidd, hogy olyan könnyedén megtudsz lépni előlem. Megmondtam te az enyém vagy, és eszerint is fogsz viselkedni.
- Majd ha fagy, öregember- vágtam rá indulatosan, és a még megmaradt erőmmel erősen beleharaptam a karjába. A fájdalomtól azonnal el eresztett, így én egyenesen nagyapához futottam, ahogy csak tudtam. Nagyapa gyengéden megölelt és lágyan simogatta fejemet.
- Semmi baj, most már minden rendben. - ekkor hírtelen egy nagy dörrenés  hallatszott el, a hátam felől, mire csak azt láttam, hogy nagyapa fekete kabátja pirossá változik. William felé néztem, aki az egyik kezét a harapás nyomra szórítja, míg a másikkal a fegyvert egyenesen felém, vagyis inkább nagyapa felé tartja. Ekkor a többi fegyveres alak is golyó záport nyitott felé, de sajnos alig volt aki eltalálta.
- Elég!- ordította nagyapa - Azonnal fejezzétek be és hagyjátok, hogy ezt én intézzem.- mondta ellentűrés nélküli hangon, mire a többi szót fogadott, leemelték a fegyvereiket és Dake után eredtek.
- Úgy látom végre hajlandó vagy szembenézni a tetteddel, bátyám.- mondta William vidáman- Épp ideje volt. Előtte viszont engedd el az a lányt, engem illet.
- Soha. Bármibe is kerüljön, nem engedem át neked.
- Oh. Micsoda kis szent lett itt valaki. Megvettem, így hát engem illet.- mondta úgy mint aki nem tartja többnek a létezésemet egy holmi cipőnél.
- Nem érdekel. Amíg én élek addig soha nem fogom hagyni, hogy elvidd őt.
- Nos ha valóban így áll a helyzet, akkor kénytelen leszek előbb megölni téged. Na de ha már amúgy is egybe gyűltünk, mi lenne előtte egy kicsit izgalmasabbá tennénk a dolgokat.- William széles mosolyt húzott a száján  
- Izgalmasabbá? Fejezd be a játszadozást, és add meg magad.- változott át a hangja egyre ingerültebbé nagyapának
- Kizárt. De mond csak, ha tényleg ennyire fontos neked a lány, mikor szándékozod neki elmondani az igazat?- kérdezte szórakozottan, mire én csak kérdőn néztem nagyapára, akinek a homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság.
- Fejed be de azonnal!- ordította rá nagyapa
- Na mi van, ne mond, hogy nem tudja?- nevette el magát
- Mit nem tudok nagyapa?- kérdeztem félve, mire választ nem kaptam. Nagyapa nem nézett a szemembe, helyette a földet bámulta feszülten.
- Hát tényleg nem mondtad el neki?! Na ha már te nem, én fogom- mondta mire a szemébe néztem- Tudod aranyom, nem véletlen, hogy téged anno a szüleid pont hozzá hoztak. És persze az sem véletlen, hogy annyira utálnak. A kurva nagymamád, Olivia és ez az ember még régebben szerelmesek voltak, úgy, hogy közben hozzám készült feleségül jönni. Hát nem mókás. Nade az izgalmas rész csak ez után jön, mert bármennyire is próbálták ezt eltitkolni egy idő után bizony rá jöttem és nem csak én, hanem az akkori főnökünk is aki a maffia vezére. És mint maffia tagok, mindent úgy kellet csináljunk, ahogy ők kérték. Ez egy tőrvény volt amit ha megszegünk, halál volt a büntetés. Az akkori főnökünk nagyon szigorú volt, így amikor a fülébe jutott Olivia létezése, azon hatállyal elrendelte, hogy öljük meg őt, és tippelj ez kinek a feladata volt, na kinek hát nem másnak mint a szeretett bátyámnak, aki mint kiderült nem csak férj, de család apa is lett. Micsoda klisé nem? Na de ezt követően nagyapád és az a nő el akartak szökni itt hagyva mindent, amit ugyebár én mint öccse nem hagyhattam, ezért hát kénytelen voltam én magam végezni vele. De sajnálatos módon nagyapád és a gyerek eltűntek hosszú időre, és mire elő kerültek a gyerek felnőtt és unokája lett. A finálé pedig az egészben az, hogy simán elkerülhette volna ezt a tragédiát és talán még a maffiában is maradhatott volna, ha letagadja viszonyukat. Ezért, hát te, aki egy az egyben úgy nézel ki mint Olivia a te fellelőséget vállalni a nagyapád  árulásást és nagyanyád tettét, mégpedig úgy, hogy nagyapád helyett te fogsz bérgyilkosként dolgozni, ezzel is hűséges kutyájává válsz a maffiának. Ezt mind tudva és elfogadva nevelt fel a te szeretett nagyapád, hogy ezzel is magát mentse a bűntudattól, amit születésed óta érzett. Megvezette a szüleidet egy ártatlan kifogással és még téged is be csapott.- csendben hátrálni kezdtem nagyapa közeléből -  Hát nem önző egy cselekedet. Egész életedben kitaszítottként kellet éljél, szeretet nélkül, pusztán azért, mert egy vén ember nem tud túl lépni a múlton, és inkább eladott, minthogy elfogadná sorsát. Na de ne félj, azért is vettelek meg, hogy én bepótolhassam neked mindazt amit ez az ember miatt nem kaphattál meg. Hisz te az én tulajdon vérem vagy.  Gyere velem és én mindent meg adok neked, amire csak szükséged lehet a maffia köreiben.

           Csendben próbáltam megemészteni a hallottakat, de egyszerűen képtelen voltam fel fogni az imént mondottakat. Egész életemben kerestem a válaszokat, hogy miért utálnak a szüleim, de most meg tudtam, és úgy érzem alig kapok levegőt. Egy nehéz súly nehezedik a mellkasomra, a kezeim remegnek és képtelen vagyok józanul gondolkodni. Csak egyetlen szóval tudom leírni amit érzek, az pedig a düh ami uralja az egész testem. Teljesen meggyötörten de mégis dühvel melegedve, haladok egyenesen a szemem előtt lévő felé. Lábaim remegnek, szemeim szikrákat szórtak, úgy tekintek arra a személyre akit mindig is a családomnak gondoltam, de úgy látszik tévedtem. Már senkiben sem bízhatok, de ha az kell, hát legyen úgysem számít már mi van velem, nem igaz, hisz számára csak egy mentsvár voltam.
- Rajta! Mondj valamit .......Nagyapa! Egész idő alatt a bolondját akarod járatni velem, csak mert annak a nőnek az unokája vagyok, akit egykor szerettél. Azt hittem te más vagy, de úgy látszik tévedtem..... - mondtam könnyes szemmel ,megpróbálva határozott lépeséket tenni William felé. - Menjünk, itt nincs már mitt keressek.- mondtam keserű szájízzel, mikor is az előttem lévő ájultan dőlt el. Riadtan néztem az esését, majd megláttam Nancy boldog arcát.
- Ezt neked te rohadék, így most már megtanulod, hogy ne packázz a barátommal.- mutogatott az ájult felé, kezében egy.....egy serpenyővel?..
- Nancy! Mit keresel itt? És miért van nálad egy serpenyő?
- Hogy hogy miért. Hát jöttem, hogy megmentselek. A serpenyőt meg ne sértegesd, mert elég praktikus egy eszköz. Meg amúgy is Carlos nem engedte, hogy a bárdot hozzam.- mondta, miközben a szuszt is ki szorította belőlem a szoros ölelésével- Na de mindegy is, mutasd hogy vagy, fáj valahol? Miért ennyire pirosak a szemeid, ugye nem drogoztak be?
- Mi? Nem Nancy, nyugodj meg, nem drogoztak be, csak sok minden történt...
- Na akkor majd elmondod otthon, de most siessünk, mert, bár rohadt vagány fegyver a serpenyő, nem lehet vele sok ideig ki ütve tartani egy embert.
- Menj, én nem megyek.- léptem el tőle
- Mi az hogy nem jössz? Megvesztél vagy mi?
- Nem, de jelenleg semmi kedvem nincs az az ember közelébe maradni.- mutattam nagyapa felé, mire Nancy csak meglepetten nézett rám, és nagyapa zavart arcára
- Akkor ő marad itt, bánom is én, de most tényleg siess.
- Nancy, én- akadtam meg mikor megérkezett William erősitése. Mindenki előtt pedig Dake állt.
- Apa!- ordított oda, mire William is ébredezni kezdett, és azon percben bele is lőtt a láb száramba, mire én ismét a földre rogytam, erre Nancy idegesen hozzá vágta Dakehez a serpenyőt, de az sajnos célt tévesztett.
- A francba, tudtam, hogy a bárd jobb választás lenne, vagy ha a kenyér pirított el hoztam volna.- morgolódott hangosan, miközben leguggolt hozzám föl segíteni 
- Agyjátok fel, innen ti már nem juttok ki élve- mondta magabiztosan Dake, mire Noah, Carlos és Danken jelentek meg egy rendőr kíséretében.

Sziasztok! Hosszú idő után de meg érkezett a folytatás, ezzel is fel pörgetve a dolgokat. Mostantól minden nap igyekszek hozni egy részt :)))