Gyerekkorom küszöbén

Már vártam

Ahogy meghallodtam nagyapa szavait, döbbenten néztem rá, majd Noahra, aki szintén meglepődve állt melletem. Nagyapa komoly fejjel figyelte a reakciónkat és várta, hogy fel tudjuk fogni a hallodtakat. Szó nélkül futottam ki a szobából, elmenve Nancy és Danken mellet akik csak álmos fejjel, zavartan néztek utánam. De nem törödve velük, úgy ahogy voltam, Noah ruhájában szaladtam ki az utcára taxit fogni. Szerencsémre épp a ház előtt ment el, így még épp, hogy sikerült megállítanom. Beszálva jutott csak eszembe, hogy nem tudom hol is van a kórház és még pénz sincs nálam. Szomorúan száltam volna ki, mikor is Noah lihegve szált be mellém, elmondta a sofőrnek, hogy hova vigyen és még ki is fizette az utat. Hálásan néztem rá, aki csak miután már rendesen kapott levegőt, hozzám fordult.
-Néha azért megvárhatnál.
-Bocsi, csak nem bírtam várni, mindennél jobban látni akarom.
- Tudom, és megértem. De előbb gondolkozz, mielőtt örült modjára szaladgálsz. Nekem kellet valahogy meggyöznöm Nancyt, hogy nem kell a rendőrséget hívni, sem valami baltás fazont, vagy kit akart.
-Baltás fazont? Mire?
-Azt hitte valami baj van, és szerinte segíthet.
-Aha. Szerintem jobb ha nem tudom honan ismeri.
-Mindenkinek jobb úgy. Dankenre bíztam még mielőtt bármit is csinálhatott volna. De ha vissza megyünk lesz mit megmagyarázni nekik, úgy készülj fel.
-Tudom. De az most ráér. - mondtam, majd kinézve az ablakon teljesen elmerültem az elmosódott tájban.
Lassan 2 hónapja már annak, hogy megtudtam Carlos a városban van, és eszméletlenül fekszik, azóta Noahval a kapcsolatunk is kinossá vált. Már nem igazán beszélünk, és még a tegnapi dolgora sem sikerült rákérdezném. Mióta ismerte azt a lányt és mért nem mutatta be nekem soha. De az, hogy tegnap szemtanui lehettünk, hogy elutasította, csak még inkább kínos lett a hangulat. Szeretnék rákérdezni, hogy pontosan ki volt számára az a lány és minek utasította vissza. Erre talán most lenne a legjobb alkalom rákérdeni, de félek hogy így csak még inkább eltávolodna tőlem, amit nem akarok.
Hirtelen a soför nagyot fékezett, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk. A hirtelen fékezéstől előre estünk, mire sikeresen bevertem a fejem a fej táblájába. De nem törödve vele sietösen száltam ki a kocsiból, egyenesen az épületbe irányába. A portán Naoh míg bejelentkezett, addigra én már a gyors léptekkel szeltem át az ismerős lépcsőfokokat. Mikor először jártam itt zavarosan és félve mentem nem tudva mi fog rám várni, de jelenleg igaz még most sem minden tiszta Carlos körül de bátrabban jártam a folyosókat. Mikor pedig ahoz a bizonyos ajtóhoz értem, megszeppentem, mert mi van ha még ha fel is ébredt már nem emlékszik rám, vagy látni sem akar. Ezek a gondolatok cikáztak végig rajtam de akkor láttam ahogy Noah int, hogy menjek. Kicsit megnyugodtam, majd egy kis bátorságot össze szedve remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. Ahogy nyílt az ajtó, úgy tárult elem az egész szoba, és akkor megláttam őt. Az ablaknál állt, háttal nekem kihajolva nézte a kinti tájat. Mikor pedig maghalodta az ajtó nyilásátt lassan megfordulva vett csak észre. Az arcán leolvasható volt, a meglepődés ami hamar átváltott boldogsággá, mire én félve tettem meg felé egy lépést. Csak nézett, nem mondott semmit, mire én már nem bírtam magammal és a nyakába ugrottam. Majdnem hátra estünk, de megtámaszkodott az ablak párkány szélében. Szorosan öleltem magamhoz, és éreztem ahogy ő is előbb félénken karolja át a derekam majd kicsit bátrabban magához húzott. Szavak nélkül egymást szorosan átkarolva álltunk, nem tudom meddig, mikőzben minden megszünt körülöttem. Egy idő után, azonban nehezen de elengedtük egymást. Akkor vedtem csak észre, hogy a könnyeimmel teljesen átáztattam a felsőjét. Szembe nézve láttam, hogy nem csak én vagyok az aki sírt. A szemei könnybe lábadtak, míg én nem birtam, volna abba hagyni a sírást. Mosolyogva letörölte az arcomról a könnyeket, majd a homlokomhoz nyúlt.
- Mi történt veled?
-Jah, ez. Érkezéskor a taxis hirtelen fékezett így bevertem a fejem.
-Mért van az, hogy annyi év után, mikor ismét találkozunk ugyan úgy teli vagy sebbel mint először.
-Nem tehetek róla.
-El sem tudom képzelni, mi történhetett veled, míg nem voltam melletted.
-Csak ami eddig is volt. Pár dolog eltéréssel.
-Örülök, hogy újra látlak. Hiányoztál.
-Ha tudnád nekem mennyire. Annyira magányos voltam nélküled -mondtam a sirás határán.
-Khm. Khm- hallodtam meg a hátam mögül Noaht, aki karbatett kézzel, az ajtó félfának dölve nézett minket, valószínűleg az elejétől kezdve.
-Nem szívesen zavarom meg a beszélgetéseteket, de én is itt vagyok.
Noah közelebb ment Carloshoz, hogy kezet rázzon vele és pár szót tudjon beszélni vele. Olyan furcsa volt ismét hárman lenni, de egyben boldog is voltam. Ha valaki év elején azt mondta volna, hogy idén így megfog változni az életem, és még barátaim is lesznek ott helyben megütöttem volna,de most mégis boldog vagyok, hogy így lett. A gondolataimból Carlos ébresztett fel.
-Rachel, amúgy mi ez a ruha rajtad?
-Az én ruháim. Tegnap megáztunk és kölcsön adtam az enyémet. Igaz?!
-Igen, így történt.
-Hmm. - Carlos csak hosszasan nézte a ruhám majd Noaht aki álta a tekintetét. Hiába néztem felváltva Noaht és Carlost, nem értettem, hogy miért, lett hirtelen fagyos köztük a levegő. Hosszú idő után, azonban Noah törte meg a csendet.
-Na de nekem most mennem kell mert még van pár dolgom. Már egy ideje hívogat Danken. Addig ti maradjatok és beszélgessetek, ugyis van mit. - Noah meg sem várva, hogy mondani tudjunk valamit elment.
- Ki az a Danken? - kérdezte Carlos.
-Danken a diáktanács elnöke, újabban folyton vele és Nancyvel vagyok. Nancy egy elég furcsa lány, úgymond vad, de jó fej a maga módján. És mikor viatakoznak élvezet hallgatni. Mindenképp találkoznod kell velük, biztos jól kijönnétek.
-Úgy látszik szereztél pár barátot.
-Úgy tűnik, de nem rajtam múlott. - mondtam mosolyogva.
-Örülök. Jó ismét mosolyogva látni.
Erre nem tudtam mit válaszolni így zavartan elfordítottam a fejem.
Carlos csak kuncogott rajtam, és belefeküdt az ágyába. Úgy nézett rám, és jelzett, hogy menjek közelebb. Tettem ahogy kérte, mire megfogta a kezem, és maga mellé rántott. Egymás szemébe nézve vártam, hogy megszólaljon, miközben éreztem, ahogy az arcom egyre forróbb lesz.
-Így sokkal kényelmesebb beszélgetni. - mondta, majd megpuszilta a homlokom, mire nekem a szívem érthetetlen módon, zakatólni kezdett.
Ebbe a pózban maradtunk egész nap és csak beszélgettünk. Minden amit annyi év alatt magamban öriztem, most kiadtam, Carlos pedig fogyelmesen hallgatott, párszor nevettünk, de voltak komoly pillanatok is ahol pár kósza könnycsepp kiszaladt a szememből. Párszor nagyapa jött el, hogy hozzon nekünk ételt, de hamar el is ment, magunkra hagyva. Carlos mellkasára hajtottam a fejem és úgy hallgadtam a szívvesrését, amitől átjárt a nyugalom, míg lassan mély álomba kerültem.

Álmomból egyszercsak egy ajtó nyikorgás és léptek zaja keltett fel. A fáratságtól nem bírtam kinyitni a szemem de hallodtam mindent.
-Nem fogom hagyni, hogy bárki közbe avatkozzon. - mondta, majd erős léptekkel kimenet, becsapva maga mögött az ajtót. A hirtelen erős zajra megijedtem és a fejemet Carlos melkasába furtam, hogy aztán ismét álomba merüljek.