Gyerekkorom küszöbén

Festmény

Reggel. Egy új reggel egy új házban, számomra idegen szobában körül véve azokkal a dolgokkal amire ha rá nézek emlékek töltenek el. De ezek csak szomorúsággal és magánnyal vannak tele. Hiába tudok hamar alkalmazkodni az új környezetemre, mégis egész éjjel forgolódtam. Vajon azért mert a mellettem lévő szobában Noah alszik, vagy mert tegnap Carlossal aludtam. De az is lehet, hogy az idegesség miatt, mert ma találkozok Nancyvel és le szedi a fejem. Legjobb lesz, ha mindent elmondok neki Carlosról és még a múltamról is. Még soha nem beszéltem erről senkinek. Csak tűrtem és tűrtem had beszéljenek ki a hátam mögött, úgy sincs szükségem rájuk. De azért remélem Nancy nem így fog tenni.
Minél jobban rágottam ezeken a gondolatokon annál jobban ment ki a szememből az álom. Mivel úgy sem volt semmi dolgom felettem az egyenruhát majd a fürdőbe mentem, arcot és fogat mosni. Mire kész lettem még mindig korán volt. Le mentem a konyhába, hogy igyak egy kis teát ami reggelinek bőven elég is, mikor ismét a festményt vettem észre. 
- Vajon miért késztet ez a festmény mindig maradásra? - gondolkoztam hangosan, mikor a hátam mögött zajt halottam.
- Nocsak. Máris mész a suliba?
- Nagyapa. Nem igazán, csak nem tudtam aludni így elkészültem.
- Van valami baj a szobával esetleg? Vagy miért nem aludtál?
- Mi?! Nem, imádom meg minden csak furcsa ez az egész helyzet. Még szoknom kell.
- Ez csak természetes. Nem várom el, hogy egyből minden rendben legyen, és nem is kényszerítelek rá, hogy azt mond. Neked kell eldöntened, hogy kinek mondod el. De ha egyszer úgy érzed elakarod mondani én itt leszek, de nem csak én ha körül nézel, megfogod találni azokat akik ugyan így gondolkodnak. 
Nagyapa mindig is olyan volt, mintha csak belém látna. Amit az imént mondott az is olyan hatást kelt, hogy tudja, hogy ma készülök elmondani Nancynek azt amit még se Carlosnak se Noahnak nem sikerült. Amit eddig minél jobban titkoltam, és féltem, hogy nem értenék, de épp ezért akarom elmondani Nancynek, mert ő az én első lány barátom és , hogy lássa én is a barátomnak tekintem őt. De nem értem nagyapa ezt honnan tudja?
Továbbra is nagyapát figyeltem, hátha rájövök valamire, de semmi. Ő kissé álmos fejjel nézett rám, majd a festményre pillantott.
- Elragadó nem igaz? Valahányszor rá nézek mindig megnyugtat.
- Nos, valóban egy nagyon szép kép. De én inkább misztikusnak mondanám. 
- Hmm. Mire érted?- vette le a tekinteték a képről, hogy felém pillanthasson. 
- Nehéz megmagyarázni, de érzek benne valami különlegest, megmagyarázhatatlant. 
- Ez csak egy egyszerű kép. Ne magyarázz bele mást. - széles mosolyt húzott a száján, várva a válaszom. Nem fogom hagyni magam.  
- Ha tényleg az lenne, nem vetted volna meg. Te is látsz benne valamit nagyapa, ne tagadd.
- Haha. Most megfogtál. Valóban én is furcsának találom.
- Kíváncsi vagyok a festőre mire gondolhatott vagy ki volt számára a lány. 
- Azt sajnos nem tudhatjuk meg. A szerző ismeretlen. 
- De akkor honnan vetted?
- Nem vettem. Mindig is a birtokon volt, elrejtve a padláson. Nyáron találtam meg, mikor pár fontos iratért mentem amit ott hagytam. Mit mondhatnék, nagyon meglepődtem mikor megtaláltam. Magam sem értem egy ilyen szép festményt minek rejtettek el. 
- Ez furcsa.... Talán túl fájdalmas volt rá nézni.
- Fájdalmas mi?! Akárhogy is legyen nem hagyhattam,hogy ott porosodjon ezért elhoztam. Most már jó kezekben van.
Csak annyira lennék még kíváncsi, hogy ki lehetett az a lány. És ez a háttér..........Várjunk csak, itt valami nem stimmel.
- Nagyapa én már jártam itt?
- Hol? - kissé zavart lett a tekintete, ami picit meglepett, de nem engedtem, hogy ez megzavarjon.  
- Itt, a festménynél. Eddig nem tűnt fel, mert a lányra koncentráltam, de határozottan állíthatom, hogy én már jártam ezen a helyen. Halványan de emlékszem rá. Jártam itt ........ugye? 
- Az már csak te tudhatód. De most siess és keltsd fel Noaht mert a végén elkéstek. 
Gyorsan a kakukkos órára kaptam a tekintetem, ami már jelzett, hogy idő van.  Sietve mentem fel a lépcsőn Noah szobája felé aki akkor lépett ki az ajtón. Fekete egyenruhában amilyenben én is voltam. Meglepően passzolt a szőke hajához és barna szeméhez.  
- Hova sietsz ennyire?
- Hozzád. - fújtam ki nagy nehezen a levegőt.
- Hozzám? Akkor gondolom keresnünk kell papot meg persze tanukat is. Hmm meg mondjuk egy koszorús lány is kéne. 
- Mi? Ne szórakozz már, tudod , hogy értettem.
- Tudom, csak látnod kellet volna magad olyan arcot vágtál, hogy nem bírtam ki. Na de menjünk mert tényleg elkésünk. - beletúrta a kezét a hajamba ezzel is össze borzolva.
- Mióta érdekel téged a suli? 
- Nem érdekel, csak nem akarom, hogy a feleségem hiányzást kapjon. 
- Mióta lettem én a feleséged?!- lepődtem meg teljesen. Nem számítottam erre a válaszra.
- Hogy hogy mikor? Most mondtad , hogy hozzám jössz épp az imént, Nahát, hogy ilyen rossz legyen a feleségem memóriája. 
- Azt csak azért mert... na.... tudód jól, hogy értettem, ne próbáld kicsavarni a szavaimat. 
- Tudom, tudom, én is ezt mondanám. 
Itt már elszakadt a húr és meg akartam csapni a fejét, de mivel túl kicsi és lassú vagyok hozzá képest így az lett  a vége, hogy  a hirtelen lendülettől egy közeli bokorra estem. 
- Mint a régi szép idők nem igaz.- mondta mellettem szakadva a nevetéstől.
- Hé, ma már így is szívtad a vérem, most légy úri ember aki kiment a bokor csúf karmai közül. 
- Ezt akartam , de ha már mondod, még meggondolom.
- Szemét. - itt már én is vörös fejjel kacagtam az abszurd helyzetemen. Nem is figyelve a körülöttünk megbámuló embereket. 
- Jól van segítek. Szóval te csak maradj ott és ne csinálj semmit. Ja és csukd be a szemed. 
- Oké. De ehhez feltétlenül be kell csukjam a szeme?
- Feltétlenül. - gyanúsan kezdett el mosolyogni. 
- Bármi is történjen velem az elkövetkezendő percekben, tudd , hogy ha bármi olyat teszel amit nem akarok rád uszítom Nancyt. 
- Már alig várom- szakadt ki belőle a nevetés.
Végül félve de becsuktam a szemem várva, hogy mi fog történni. Éreztem ahogy lassan kiemel a bokorból és óvatosan elválassza a ruhám anyagát a tüskéktől meg apró ágaktól. Közben fel fel szisszentem a karcolásoktól de csak erősebben leszorítottam a szemem várva legyen már vége. 
- Készen vagyunk, most már ki nyithatód a szemed. 
Ahogy ki nyitottam a szemem már nem a bokorban voltam, de meglepetésemre a szilárd talajon sem. Noah menyasszony pózban tartott a karjai között. 
- Tényleg köszi, hogy ki mentettél meg minden, de ez most így mi?
- Szét van szakadva a harisnyád és teli vagy karcolásokkal, nem hagyhatóm , hogy így menj a suliba. Meg amúgy is ma azt mondtad, hogy hozzám jössz, szóval semmi probléma.
-Igen vagyis nem. Csinálj amit akarsz- adtam fel végül és hagytam, hogy akkor így vigyen a suliba. Ha már eddig volt olyan aki nem nézett minket most már garantált, hogy azok is észre vettek.