Gyerekkorom küszöbén

Ígéret

- Mi tartott eddig?!- szólt rájuk azonnal Nency, miután már megunta a megható találkozásunkat
- Jöttünk volna mi is, de előbb a pincébe mentünk, remélve, hogy ott van Rachel, aztán szembe találkoztunk néhány gyanús alakkal, és valahogy meg kellet szabadulni tőle.- magyarázta Danken
- És eddig tartott? Tudod, ha tényleg el akarod nyerni apám jóváhagyását, akkor ennél sokkal többet kell nyújtanod, úgyhogy készülj fel ez után egy jó darabig mindenhova magával fog rángatni.- mondta Nancy szórakozottan, mire Danken lesápadt
- Na de az később, most inkább a menekülésre koncentráljunk. - mondta parancsolóan- Hisz még túl kéne jutnunk az alattunk lévő csatázáson, de előbb, Danken el hoztad nekem a kenyérpirított?! - csillant meg szeme - Mondtam már, hogy szeretlek - vette kezébe a pirítot- Na most jöjjetek, kezdődhet a harc- lendített egyet vele, elkapva Danken vállát, aki ezt követően ki is vette Nency kezéből- Na, kérem vissza
- Ne szórakozz vele, hanem koncentrálj.- szidta le azonnal- Meg amúgy is jobban örülsz ennek, mint esetlen nekem?- kérdezte fáradtan
- Ha azt mondóm igen, akkor nem adod, vissza igaz?- kérdezte ártatlanul, mire mellettem Carlos el nevette magát
- Tudod mit, fogom és ki dobom a kukába- vált dühössé egyből
- Na, ha meg mered tenni mész vele. - fenyegetőzött Nency
- Haver most komolyan egy kenyérpiritóra vagy féltékeny?- szórakozott tovább Carlos, majd odament elvenni azt
- Hé, ennél soha nem lehet tudni a fontossági sorrendet- mondta komolyan Danken, mire Nency oldalba vágta
- Pedig lehet, ha figyelnél is- mondta kicsit zavartan.
- Oh, hát persze- forgatta szemeit Danken, és folytatta Nency zavarba hozását
- Ha tényleg ennyire fontos lennék, miért örültél jobban ennek?- kérdezte ismét, megjátszva a sértettet
- Mert ezzel meg tudom védeni magam, téged pedig nem akarlak hozzájuk vágni, mert ...- akadt meg hirtelen
- Mert?- kérdezték egyszerre Danken és Carlos
- Ha azt várod, hogy ki mondjam, tud meg, nem fogom- duzzogott
- Nyugi, nem kell, hisz már az előbb mondtad, hogy szeretsz- mondta széles mosollyal Danken, mire Nancy egy darabig szótlanul állt, de mikor le esett neki rák vörös lett, majd fejbe vágta a piritóval.
- Te szemét- akadt ki teljesen Nancy, de mikor már a második csapásnál volt, Carlos ki rántotta a keze közül a fegyvert. Erre őt kezdte el csapkodni Nancy. Szórakozottan figyeltem a már teljesen  megszokott vált vitájukat, mikor is feltűnt, hogy csak Noah van mellettem, szótlanul.
- Noah, minden rendben?- kérdeztem érdeklődve
- Rachel , én annyira sajnálom ami veled történt. Ha az nap éjjel nem hagylak magadra, akkor nem kellet volna átélned azt a sok szenvedést. - mondta sajnálóan
- Még ha akkor nem is, bármikor máskor meg történhetett volna. Ez elkerülhetettlen volt. Te pedig csak rossz helyen voltál rossz időben.- erre csak a szemembe nézett szomorúan
- Sajnálom, hogy tehetetlen vagyok. De most ígérem, bármi áron is de ki jutunk innen, együtt.- mondta elszántan- Kerüljön bármibe is.
- Rendben. Akkor számítok rád. - mondtam mosolyogva
- Ha tudnád, mennyire féltem attól, hogy majd utálni fogsz.
- Nincs rá okom, nem te tehettél róla.- öleltem át. Szemem sarkából láttam Carlos tekintetét, de csak bólintott egyet megértően.
- Szeretlek. - mondta váratlanul továbbra is átölelve, mire zavartan néztem ismét Carloshoz aki bosszankodva nézett minket, mire csak elmosolyodtam
- Én is nagyon szeretlek Noah. - mondtam és komolyan is gondoltam- Még ha te más értelenben is - erre elengedett és összeborzolta hajamat. Bár mosolygott, mégis láttam a szemében a szomorúságot, amitől össze sajdult a mellkasom. Már mondtam volna valamit mikor is Carlos oda üvöltött
- Hé gerle pár, készüljetek indulunk.
- Megyünk!- szoltam vissza majd felálltam, de azonnal össze is rogytam
- Rachel, minden rendben?- kérdezte aggódva Nancy, mire csak bólintottam
- Persze, csak, úgy tűnik, túl fáradt vagyok, hogy lábra álljak.
- Hát akit meg lőttek, nem is kéne futkározzon- szólt oda Nancy
- Meglőttek?- kérdezte aggódva Carlos, Noah és még Danken is döbbenten nézet
- Igen, de ez a ma történtekhez képest, már semmi.- mondtam felidézve rémes napomat
- Akkor is, nem kéne nagyon erőltetned.- mondta Carlos, majd egyszerre Noahval felém nyújtották kezüket. Noah azonnal értve ,vissza húzta kezét, így Carlos húzott fel. A karom alatt átbujt, hogy rá tudjak támaszkoni, úgy bicegtünk a többiek felé.
- Akármit is mondott Noah, tudd, hogy én is pont úgy gondolom.- suttogta oda nekem
- Tudom. - néztem rá boldogan - Esetleg történt valami kettőtök között amíg nem voltam?- kérdeztem kíváncsian
- Megbeszéltük a dolgokat, fiúk módjára.
- Vagyis?- érdeklődtem
- Vagyis behúztam neki, majd ő nekem. - mondta úgy mintha természetes lenne
- Aha. De ugye tudod, hogy egy olyan személy aki csak pár hete jött ki a korházból nem kéne csak úgy fiuk módjára beszélgetnie
- Hát jókor szólsz, hisz épp egy fegyvertámadás elől bujkálunk - mondta szórakozottan
- Igazad van. És amúgy jól vagy?- kérdeztem félve
- Hát még nem lőttek agyon, szóval igen, jól.
- Nem erre gondoltam...Noahval kapcsolatban- mondtam félve
- Nincs mit csináljak vele. Fontos neked és neki is te. Ameddig nem hajt a csajomra addig engedem, hogy vele legyél.
- A csajod?- kérdeztem zavartan
- Hát igen. Vagy ne mond, hogy te nem párként gondolsz ránk?- kérdezte félve
- De, csak nem tudtam biztosan, hogy azok vagyunk e. - vallottam be
- Ha haza érünk nyilvánossá tesszük. - mondta vidáman, mikor végre be értük Dankenéket
- Miért álltatok meg? - kérdeztem furcsán
- Psz. Valami furcsa.- mondta Danken
-Igen. Túl nagy a csönd.- gyanakodott Nancy
- Lehet, hogy már vége van?- kérdezte Carlos
- Valakinek előrébb kéne menjen körül nézni- tanácsolta Noah
- Majd én- jelentkezett Nancy- Csak adjátok ide a piritót
- Biztos?- kérdeztem aggódva
- Persze. Csak nálam van rendes fegyver, szóval én megyek- mondta elszántan
- Vigyázz magadra. - eresztettük el , mire mi pár lépéssel le maradva követtük őt
- Amúgy mióta számít a kenyérpiritó rendes fegyvernek- kérdezte furcsálva Carlos, mire Danken csal legyintett, amolyan hagyd rá dologban
Mikor le értünk, meglepődve vettük észre, hogy az egész helyiség üres volt. A szőnyegen egy rakás töltény hevert szerte szét, a függöny, bútorok, kanapé apró lyukak díszelegtek, az ablakok betörve.
- Hol van mindenki?- kérdezte elsőként Noah
- Ugye nem halttak meg?- kérdezte Danken félve
- Ne hülyéskedj, látsz bárhol is vér nyomokat?!- akadt ki Nency, ,mire mind körbe néztünk, és valóban sehol egy vércsepp sem
- Nem- válaszolta Noah
- Na akkor mit kell ijesztgetni a jó népet. Inkább örülnél, hogy senki sincs itt, és mi hamarabb le lépnénk.
- Ez igaz- értett egyet Carlos- Nyomás indult, magával húzva engem. Ezzel pedig a többiek is szorosan kőrénk gyülve haladtunk egyenesen a kijárat felé, amikor is ordítozások zaja hangzott fel, mire lefagytunk és mind a hangok irányába fordultunk.