AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

GERI

Az ezelőtti alkalmat sikeresen túléltük. Na az ez után következőt igen nehezen fogjuk.
Egy hét telt el a Dávid családjánál tett látogatás óta és ez a hét eseménymentesen telt. Bejártam az iskolába, otthon tanultam, edzésekre mentem és minél több időt próbáltam a családommal tölteni, arra az esetre is gondolva, hogyha nagyon összevesznénk akkor vasárnap. Dáviddal chaten megbeszéltük, hogy idejön aznap este hatra, ahogy a múlt vasárnap is tettük. Szombaton feldíszítettem a házunkat, hogy a közös vacsoránkra már teljes karácsonyi díszben pompázzon, de két kis égősort a fiókomba rejtettem, azzal a tervvel, hogy beváltom az ígéretem és Dávid lakását is kicsit feldobom. Vasárnap reggel ismét egy hányingerre keltem. A már megszokott úton futottam a fürdőszobába és a wc fölött térdelve jött ki belőlem az a kevés kaja, ami még bennem volt. Kicsit már úgymond belejöttem a dologba és hamar felálltam. Kiöblítettem a számat, majd reggelizni indultam.

Később, úgy délután négy körül kezdtük el anyával a vacsora készítését. Quich-t csináltunk és olaszos paradicsomlevest. A főzés jó hangulatban telt és néha pár percre megjelent az egyik bátyám, hogy belekóstolhasson a készülő finomságokba. Ilyenkor szúrós szemmel néztem rájuk, de ők csak nevettek rajtam.

-El a kezeket! – csaptam rá Geri kézfejére, ahogy egy kis sajtot próbált elcsenni. – Mi marad így vacsorára?

-Van mirelit pizza. – vont vállat. – Egyébként... – öltött kaján vigyort és leült az egyik bárszékre. – mesélj erről a titokzatos Dávidról! Hol? Mikor? Hogyan?

-A válaszaiddal meg kell várnod, míg ideér. – ráztam le. – Este elmeséljük...

-Hát jól van. – adta meg magát.

Ez elég könnyen ment. – gondoltam  meglepetten.

-Akkor én engedem be. – húzta győzedelmes mosolyra a száját. – Nagy ez a ház... Mire lekísérem idáig, tudni fogok mindent.

Még mindig vigyorogva kapott be egy falat sajtot, majd felment a lépcsőn.
Azt tudni kell, hogy a mi házunk nem volt igen átlagos. Egy hegyoldalban laktunk, így a ház tetején kellett bejönni. Onnan lefelé lehetett elindulni a lépcsőházban. Hat szintből állt összesen a ház. Az előszoba alatti volt az én és a két bátyám szobájának szintje, ezalatt egy fürdő és egy dolgozószoba kapott helyet, majd a szüleim szobája következett, utána még egy fürdőszoba egy vendégszobával mellette. És végül legalul volt egy nagy nappali-konyha-ebédlő egyben. Mindig is nagyon szerettem ezt a házat. Olyan barátságos, mégis letisztult és modern stílusa volt.
Ekkor megszólalt a kapucsengő.

-Ez Dávid lesz. – emeltem fel a fejem és a telefonhoz siettem. – Igen? – vettem fel. – Máris nyitom. – mosolyodtam el.

Felszaladtam a lépcsőn, remélve, hogy meg tudom előzni a bátyámat, de csak áltattam magamat, ő már rég az ajtóban állt, mikor én odaértem. Diadalittas vigyorral fordította el a kulcsot a zárban, és nyitotta ki az ajtót, de amint szembe találta magát Dáviddal lefagyott az a mosoly az arcáról. Gondolom egy nála sokkal alacsonyabb, sima arcú kisfiúra számított, de közel sem ezt láthatta maga előtt. Dávid vele egy magas volt, pár napos borostával és Geriéhez hasonló, izmos testalkattal.

-Sajnálom haver, de szerintem rossz házba csöngettél be. – mondta végül, ezt gondolva az egyetlen lehetséges magyarázatnak.

-Tudod... igazából jó helyen van. – sütöttem le a szemem.

-Hogy mi? – döbbent le újra. – Mi? Hogy te, meg a húgom? Te... és te... – mutogatott felváltva ránk. – Ez nem stimmel... – zavarodott össze végül.

-Hát ez azért jobb, mint az üvöltözés. – vont vállat Dávid és odajött hozzám. – Szia... – suttogta a számra, majd megcsókolt és kezeit a derekamra csúsztatta.

-Hé, hé, hé, álljon meg a menet! – csukta be az ajtót és nézett ránk, mire elváltunk egymástól. – Hány éves is vagy?

-Huszonhárom. – nézett vele szembe Dávid magabiztosan.

-Akárhogy számolom, ez kilenc év! – kiabálta az utolsó két szót.

-Igen, igen, annyi, de... – kezdtem.

-De? – lett egy kicsit pirosas árnyalatú Geri feje. Ideges fejének látványa egészen meglepett. Talán még sosem láttam ilyen mérgesnek.

-De szeretem. – vágott közbe Dávid.

Erre Geri, aki már készült volna újból valamit a fejünkhöz vágni, megállt egy pillanatra. Látszott, hogy pár pillanatig mérlegeli magában a hallottakat, majd már szinte mosollyal az arcán így szólt:

-Hát nem vagytok semmik... – ingatta a fejét végül a bátyám megenyhülve. – Főleg te! – mutatott rám. – Nem néztem volna ki belőled, te mintagyerek! Lesz itt ma nagy veszekedés ugye tudjátok? – nevetett.

-Nem úszhatjuk meg az biztos. – helyeseltem mosolyogva és Dávidra pillantottam.

-Amúgy, be sem mutatkoztam. Kiss Gergely. – nyújtott kezet Geri.

-Kerekes Dávid. – rázta meg a barátom boldogan.

-Sok sikert hozzá. – utalt rám. – Nagyon makacs. Ó, és azt hiszem a szexre majd kicsit még várnod kell, tudod, nem egy könnyűvérű lány. – vette suttogóra.

-Igen? Különös, én nem így tapasztaltam... – vigyorodott el kajánul Dávid.

-Szép volt haver, pacsi! – tette fel a kezét röhögve Geri.

-Hé, hé! Én is itt vagyok! – néztem rájuk mérgesen, mire a bátyám letette a kezét és mindketten abbahagyták a nevetést.

-Bocsánat, szívem. – karolta át a csípőm Dávid és így közelebb húzva magához hevesen megcsókolt.

-Jól van, elég lesz, még a többieknél is kell magyaráznotok magatokat... – integetett sürgetően a kezével Geri. – Ó, és ez a szeretem szöveg nagyon jó, ez talán bejön.

Erre csak megcsaptam a karját és összehúzott szemöldökkel néztem rá, de ő csak vigyorgott. Geri jól fogadta, az biztos.

-Mi volt ez a kiabálás? – jött ki a szobájából Milán és mikor meglátott minket megtorpant. – Ez ki?