AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

EMMA

"-Jól van, mit vársz most pontosan? – kérdezte kicsit lenyugodva Csaba. – Fogadjam boldogan, hogy egy kislányt hoztál haza? Mi lesz ezután? Kiderül, hogy felcsináltad? – hadonászott, mire félrenyeltem a falatot a számban."

-Az ég szerelmére, Emma is itt van! – szólt közbe az eddig csak a veszekedést hallgatva ülő Éva.

Egy kicsit köhögtem, mire Dávid gyengéden megsimogatta a hátamat.

-Jól vagy? – nézett rám továbbra is.

-Igen... – nyugtattam meg. – viszont azt hiszem, ezt inkább nektek kéne megbeszélni.

Dávid bólintott én pedig felálltam az asztaltól.

-Gyere Emma. – mosolyogtam rá. – Megmutatod a játékaidat?

-Ühümm... – bólogatott és leszállt a székről.

-Hagyjuk a többieket beszélgetni jó? – fogtam meg a kezét, mire bólintott.

Felsétáltunk a lépcsőn Emma szobája felé és közben felhallatszódott az újbóli üvöltözés lentről.

-Gyere, ülj le ide. – mutatott a kislány a babzsákjára.

Rámosolyogtam majd leültem.

-Nem jössz ide? – kérdeztem kedvesen, mire boldogan ült az ölembe és a mellkasomra dőlt.

-Miért nem örülnek neked anyáék? – kérdezte szomorúan.

-Mert... – kezdtem bizonytalanul. – úgy gondolják, hogy nem illek a bátyádhoz.

-De miért? Szerintem jók vagytok együtt.

-Szerintük... túl fiatal vagyok. – sóhajtottam és elkezdtem Emma haját simogatni. – És ez nem tetszik nekik.

-Én azt hittem, egyidős vagy a Dáviddal. – mondta őszintén.

-Először szerintem ők is...

-És most miért kellett feljönnünk? – kérdezősködött tovább. – Mi olyat mondott apa, amit én nem hallhatok?

-Hát... – bizonytalanodtam el. – apukád azt hitte odalent, hogy Dáviddal gyerekünk lesz...

-De azért miért haragudott? Mindenki örül egy kisbabának! – értetlenkedett.

-Ők úgy gondolják, hogy nem megfelelő az időzítés. Tudod, én iskolába járok és fiatal lennék még egy babához. – próbáltam elmagyarázni.

-Szerintem nem, én is szeretnék kisbabát, pedig fiatalabb vagyok nálad. – vont vállat. – Egyébként, tényleg babátok lesz? – kérdezte izgatottan.

-Igazából... igen. – mondtam ki, mire Emma felém fordult és szorosan átölelt.

-De jó! Majd eljössz újra, amikor már nagy hasad lesz? – csillant fel a szeme. – És majd vigyázhatok a babára én is?

-Persze... – mosolyodtam el. – persze.

-Úgy fogom hívni, hogy... – gondolkodott el. – Liza! – jött meg az ötlete. – Ő lesz Liza baba.

-Na és ha kisfiú lesz? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Akkor... Ádámnak fogják hívni. – gondolta ezt is ki egy pillanat alatt. – De inkább kislány babát akarok.

-Jól van. – mondtam halkan nevetve, mikor Dávid lépett be az ajtón.

-Nem zavarok? – mosolyodott el minket látva.

-Dehogy, gyere csak. – néztem vissza rá.

-Dávid! – pattant fel Emma és Dávidhoz szaladt, majd megölelte. – Úgy örülök, hogy babátok lesz! Olyan lesz, mintha a húgom lenne!

-Igen? – mosolygott továbbra is. – Na és jól kijöttök Eszterrel?

-Igeeen! – vált el tőle és újra hozzám futott és megölelt, mire nevetni kezdtem. – Nagyon szeretem őt, jó, hogy elhoztad ide!

-Reméltem, hogy kedvesnek találod majd. – bólintott Dávid és odajött hozzánk.

Emma elengedett a szoros öleléséből, majd megszólalt:

-Lemegyek befejezni a vacsorát.

-Jól van, de aztán segíts anyának lepakolni az asztalt! – emelte fel a mutató ujját Dávid, majd Emma egy bólintás kíséretében elfutott.