AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

APA

Miért is csinálom én ezt? Mert szeretek valakit. Nem is akárkit. Hanem a szemtelenül jóképű edzőmet.
Ott álltam apám háza előtt. Az előtt a hely előtt, amit régen otthonomnak neveztem. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy az ártatlan és tudatlan énem kilépett azon az ajtón és elindult edzésre. Azon a bizonyos november tizedikén. Amikor egyetlen lépéssel fenekestül felforgattam az életem. Vagyis Dávid felforgatta az életem.

-Igen? - szólalt meg apám hangja a kapucsengőn.

-Én vagyok. - mondtam halkan és máris hülyeségnek tartottam a korábbi ötletem, miszerint inkább csöngessek és ne csak beállítsak hívatlanul.

-Megjött az eszed végre? - kérdezte gúnyos hangon.

-Csak engedj be kérlek. Elmondok mindent. - sóhajtottam. Semmi kedvem sem volt a szomszédok előtt egy kapucsengővel vitatkozni.

-Gyere.

Hallottam a zúgást, majd kinyitottam a kertkaput. Még a bejárathoz sem értem, már nyílt az ajtó.

-Szia. - köszöntem apunak bizonytalanul.

Összehúzott szemöldökkel intett, hogy menjek be. Így tettem. Levettem a kabátom és a cipőm.

-Szóval? Mit keresel itt? - kérdezte karba tett kézzel, miközben elkezdett lefelé sétálni a lépcsőn.

Követtem, majd mindketten leültünk a szobám előtti előtérben lévő kanapéra.

-Az első, amit leszögeznék, hogy nem bocsánatot kérni jöttem, mert nincs miért, és nem is azért, hogy könyörögjek, hogy visszajöhessek ide.

-Ez jól kezdődik... - ingatta a fejét ironikusan.

-Mindössze azért vagyok itt, hogy elmondjak valamit.

-Még egy titok? Csodás... - forgatta a szemét.

-Nem titok, azért mondom el. - vontam vállat. - Csak szerintem tudnod kell, mert hát mégis csak az apám va...

-Mondjad már! - förmedt rám idegesen.

Nagyon nyeltem. Legszívesebben itt álltam volna fel, hogy otthagyom, ennyi, nekem ez nem kötelességem, de inkább csak egy nagy levegőt vettem és lenyeltem ideges szavait.

-Voltunk orvosnál Dáviddal, és kiderült, hogy...

-Elvetéltél? - kerekedett el a szeme. - Hát ez egyszerűen csodálatos. Minden lehet újra a régi. Megúsztad. Már nem kell mellette maradnod, haza jöhetsz és...

-Apa! - szakítottam mérgesen félbe. - Nem vetéltem el. Ikreim lesznek.

Ekkor megfagyott a levegő. Még levegőt sem vett egyikünk sem. Apa keze lassan ökölbe szorult, majd egyre vörösebb kezdett lenni az arca...

-Nem! Nem lehet! Nem igaz! - kiabálta. - Kislányom! Te egy gyerek vagy! Nem lehet egy gyereknek gyereke, ez... nem létezik!

-Nem vagyok már gyerek. - mondtam halkan. - Hamarabb felnőttem, mint az szokás, igen, de nem bánom. Szeretem a mostani életem. Amiben te nem szerepelsz. Nem vagy ott, hogy megmondd mit tegyek, mit mondjak, hova menjek, mit csináljak, vagy hogy milyen szakot válasszak. Nem vagy ott. Végre szabad vagyok a korlátaid nélkül. A szabályaid nélkül. Az uralkodási mániád nélkül. És ez csodálatos érzés, hogy olyan férfivel élek, aki szeret, és nem csak irányítani akar, hogy egyszer majd átvehessem a vezetői posztját a cégében.

Éles szavaim őszintén hangzottak. Lehet, hogy kegyetlenség, amit most tettem, de akkor is így van. És ha egy valamire megtanított engem az az, hogy mondjam ki, amit gondolok. Hát kimondtam.