AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

NEM VÁRT VENDÉG

-Szia Dávid! - hallottam meg egy számomra ismeretlen srác hangját még a folyosón sétálva.

Mikor a nappaliba léptem, két szempár is egyenesen rám szegeződött. Dávid ugyan elmosolyodott, de az idegen az ajtóban, aki körülbelül Dáviddal lehetett egyidős, csak meredt arccal nézett rám, majd zavartan lesütötte a szemét. Először nem értettem,  miért is, majd leesett, hogy bizonyára levágta a szituációt. Gyanúsan vizesek voltunk mindketten, ráadásul - jutott eszembe - egy vörös folt is ott díszelgett a nyakamon, na meg persze nem volt rajtam ruha. Erre a megállapításra elvörösödve lesütöttem a szemem és azt gondoltam, mégis jobb lett volna a fürdőszobában maradni.   

-Szóval, Dominik, ő itt Eszter. - nyújtotta Dávid felém az egyik kezét.

Ismerősen hangzott a név... meg is van! Dominikról mesélt egyszer Dávid, hogy ő rendezte be a lakását és ha jól emlékszem, a képzőművészetire jár.

-Szia! - sétáltam oda Dávid mellé, mire ő átkarolta a derekamat.

-Öhm... látom rosszkor jöttem. - kezdte zavartan Dominik. - Visszajöhetek máskor is, ha az úgy jobb.

Láttam Dávid arcán, hogy legszívesebben élne a barátja felajánlásával, de mégsem akart bunkó lenni, úgyhogy így szólt:

-Ugyan, gyere csak be.

Erre Dominik még mindig kicsit megilletődve jött be a lakásba és levette a cipőjét, kabátját.

-Tehát... hogy hogy itt vagy? - kezdte Dávid.

-Tudod, szerintem jobb lenne, ha előbb... mondjuk felöltöznétek. - vakarta meg a tarkóját és lerítt róla, hogy borzasztó kényelmetlenül érzi magát, így hogy rajtunk csak egy-egy törölköző van.

-Ó, persze, máris. - kapott észbe Dávid. - Teljesen igazad van.

Felém fordult és nem zavartatva magát két karjával alám nyúlt és az ölébe kapott, mire elnevettem magam.

-Na, de szívem! Ez nem igazán... - néztem Dominikra. - Nem ketten vagyunk.

-Mindig is jó volt a helyzetfelismerő képességed. - állapította meg mosolyogva Dávid, mire megint nevetnem kellett.

Elindult velem az ölében a gardrób felé, de mondván, szereti hallgatni, ahogy nevetek, egyik kezével folyamatosan csikizett, mire csak próbáltam kiszabadulni a karjaiból, amit ugyan nem sikerült elérni, csak annyit, hogy a sok mozgolódástól az engem takaró törölköző a földre hullott. Erre még jobban nevetnem kellett. Dávid gyorsan hátranézett, lát-e minket Dominik, majd mikor rájött, igen, tökéletesen, még jobban magához szorítva engem, futva tette meg azt a maradék távolságot a gardróbig. Szinte láttam a szemeim előtt, ahogy erre Dominik zavartan újra lesüti a szemét.
A kis szobába érve Dávid lefektetett a középen álló padra. Fölém mászott és hevesen megcsókolt. Visszacsókoltam és a még mindig vizes hajába túrtam. Nem sokáig maradtunk így, Dávid felállt, majd a pad végénél lévő puncimhoz guggolt. Lábaimat szétterpesztette, majd egy kaján mosollyal a szemembe nézett.

-De... Dávid... - állítottam meg egy pillanatra. - Itt van a lakásban Dominik! Itt van tőlünk pár méterre, és mellesleg téged vár!

-És?

-És?! És még csukva sincsen az ajtó! - juttattam az eszébe.

-Nem érdekel! Hadd hallja. - vont vállat, mire elnevettem magam.

-Te nem vagy normális. - ingattam a fejem.

Erre már nem válaszolt, csak sietősen a fedetlen puncimra tapasztotta a száját, mire a pad szélébe markoltam és megpróbáltam elfojtani a nyögéseimet. Körkörösen mozgatta a nyelvét a csiklóm körül, majd először egy, később kettő ujját dugta belém. Ütemesen pumpált, mire már nem bírtam megállni, előtörtek hangos nyögéseim. A gardróbba található ruhák felfogták a hangom egy részét, de így is biztos voltam benne, hogy Dominik tisztán hall mindent a nappaliból, de nem érdekelt. Ebben a pillanatban semmi más nem érdekelt, csak Dávid.
Ekkor abbahagyta a kényeztetést, fölém mászott és egy pillanat múlva már belém is tolta péniszét. Még hangosabbat nyögtem, de most már nem csak én, Dávid is. Gyorsan mozgott bennem és minden tolásnál megmozdult kicsit a pad is alattunk. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a belőlem kitörő hangokat, több-kevesebb sikerrel. Még egy-két lökés múlva elmentem és nem sokkal utánam Dávid is. Vadul ziláltam a gyors menettől és úgy dobogott a szívem, hogy szerintem Dávid is érezte a ritmusát. Felállt rólam és a hátát a falnak döntve várta, míg újra egyenletes lesz a légzése. Akkor rám nézett, én pedig rá. Egy ideig csak fürkésztük egymás tekintetét, majd mindkettőnkből kitört a jóízű nevetés. Amikor végre abba tudtuk hagyni, felültem a padon és elkaptam a Dávid által felém dobált ruhákat. Ő is felöltözött, majd együtt mentünk ki a kis szobából.
Jókedvűen tette a derekamra a kezét, úgy sétáltunk végig a folyosón. Dominikot nem láttam a nappaliban és egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy lelépett, miközben mi... szóval elment, de aztán észrevettem, hogy a cuccai még itt vannak, és az erkélyajtó pedig nyitva áll.