AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

FÉLELEM

"A villamosmegállóban állok, és mégis, fogalmam sincs, merre tartok. Sötét van már, üresek az utcák, ilyenkor már mindenki az otthon melegében tölti az idejét. Hideg van. Az utcai lámpák gyéren megvilágítják a szállingózó hópelyheket. Egy fuvallat süvít végig a völgyben, mire megborzongok és a kézfejemre húzom a kabátom ujját. Egyszerre csak egy alak jelenik meg a megálló túlsó végében. Nem foglalkozom vele, inkább tovább szuggerálom a síneket a láthatárig, remélve, hogy már nem kell sokat itt állnom. Lépteket hallok közeledni. Balra nézek a hang felé és a fekete alakot látom, ahogy felém siet. Kicsit meghátrálok, de a férfi csak jön és jön, majd ahogy odaér hozzám fölém hajol. Tömör alkoholszag árad belőle. Remegve nézek fel az idegenre és egy vágásokkal teli középkorú férfival találom szembe magam. Hátrálok, de alig két lépést tudok megtenni, mert a megállót jelző táblának ütközök.

-Öhm... bocsánat... segíthetek valamiben? - kérdezem idegesen, de közben nagyon remélem, hogy a férfi mindjárt sarkon fordul.

-Ó, hát ha már ilyen kis kedvesen kérded... - vigyorodik el és még közelebb hajol az arcomhoz.

Legszívesebben elrohannék, vagy megütném, de attól félek, gyorsabb lenne nálam, esetleg nem tudok elég nagyon ütni és csak mérges lesz rám.

-Mit szólsz cicám... - kezdi és a derekamra teszi a kezét, majd az ágyékát az enyémnek nyomja. - Csináljunk valami jót együtt!

Ez most nem úgy hat rám, mintha Dávid tenné ugyanezt. Ez nem jóleső, ez kényelmetlen érzés.

-Én... én nem... én haza akarok menni. - próbálok kitérni előle, de csak annyit érek el, hogy erősebben kezd szorítani.

-Ugyan... ne kéresd magad szépségem... - folytatja a mondandóját és az olcsó bortól bűzlő leheletétől majdnem elájulok. - Élvezni fogod...

Megcsókol. Erőszakosan próbálja a nyelvét a számba dugni, miközben a ruháim alá nyúl és elkezdi leerőszakolni rólam azokat. Megpróbálom elfordítani a fejemet és mindkét kezemmel eltolni őt, de erősebb nálam.

-Hagyjon... hagyjon békén! - kiáltom, de abban a pillanatban befogja a számat.

Nyugodt arccal vigyorodik el és az egyik kezét a farmeromhoz nyújtja. Ellenkezni próbálok, de leszorít, érintése nyomán kék-zöld foltokat hagyva. Kigombolja a nadrágom, majd erősen tartva engem a bugyimba nyúl..."

-Ne! Ne! Hagyjon! Nem akarom! - kiáltottam és ijedtemben kipattant a szemem, felültem az ágyon.

Ziláltam, kivert a verejték és olyan gyorsan vert a szívem, hogy szinte kiugrott a helyéről.

-Hé, hé, hé! - riadt föl Dávid is, aki eddig békésen aludt mellettem. - Jól vagy? Minden oké?

Simogatni kezdte a hátamat én pedig a mellkasára dőltem.

-Csak... csak... - próbáltam beszélni és alig, hogy visszagondoltam a borzalmas rémálmomra, elsírtam magam.

Zokogtam, csak zokogtam és közben olyan szorosan kapaszkodtam Dávidba, mintha az életem múlt volna rajta.  

-Shh... shh - nyugtatgatott és meleg karjaival átölelt, miközben még mindig a hátamat simogatta. - Biztosan, csak egy rossz álom.

-De olyan... olyan volt, mintha valóság lenne... és én... én annyira féltem... - próbáltam elmagyarázni, de a folyamatosan potyogó könnyeim ezt megnehezítették.

-Minden rendben van. - suttogta és visszafeküdt az ágyra velem együtt, de nem szakította meg az ölelésünk.

-Megpróbált... ő... az a férfi... hozzám ért... - sírtam tovább, de Dávid nyugtató szívverése már egy kicsit lecsillapított.

-Itt nem bánthat. Biztonságban vagy. Itt vagyok. - csókolt a hajamba. - Semmi baj.

Egy kis ideig még hullottak a könnyeim, de egy idő után a könnycsatorna is kiapad. Megtöröltem a szemeimet és Dávidra néztem.

-Szeretlek. - suttogtam és két kezemmel közrefogva az arcát egy puha csókot nyomtam a szájára.

-Én is. Én is szeretlek. - mosolyodott el és a derekamon pihentette a kezét, a tudta nélkül is biztonságérzetet adva nekem. - Tudsz tovább aludni?

-Azt hiszem, de azért így maradhatunk?

-Persze... persze.

Visszahúzta ránk a puha takarót. Nem kellett sok idő, pár pillanat múlva már újra egyenletesen szuszogott, de nekem még sokáig nem jött álom a szememre. Többször összerezzentem ijedtemben, vagy éppen úgy éreztem, valaki figyel, ilyenkor alaposan végigkémleltem a szobát. Az ablakon át szemléltem az este gyönyörűen kivilágított várost, majd egyre lassabbakat pislogtam, míg végül elaludtam.