AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

A NEHEZEBB ESET

"-Mi volt ez a kiabálás? – jött ki a szobájából Milán és mikor meglátott minket megtorpant. – Ez ki? "

Lesétáltam a lépcső, hogy vele azonos szinten legyek, közben magammal húzva Dávidot is.

-Milán, ő itt Dávid, a barátom. – mutattam be nyugodtan. – Dávid, ő itt Milán, az idősebbik bátyám.

-Örülök. – nyújtott kezet Dávid.

-Szintén. – rázta meg Milán gépiesen, még mindig lefagyott arccal. – Szóval ti... ti ketten... – kezdett magához térni. – Biztos csak képzelődőm...

-Nem-nem. – ingattam a fejem. – Ez teljesen valóságos.

-Hogy mi? – esett le neki a dolog. – Ez nem helyes! Nem jó! Nem lehet! Te túl öreg vagy! – mutatott Dávidra.

-Kösz. – nevetett halkan a mellettem álló férfi. – Azért talán még van egy pár évem hátra.

-Nem úgy értem... – rázta a fejét Milán. – A húgomhoz. Ugye tudod, hogy ő tizennégy?

-Már egy ideje. – bólintott.

-És hogy képzeltétek, hogy együtt vagytok? – realizálta a dolgokat, és kezdett kiabálni. – Ez nem jó... nem jó. Nem lehettek együtt! Te már felnőtt vagy, de ő egy gyerek! Az én kishúgom!

-Megértem, amit mondasz, igazad is van, nagy a korkülönbség, de az csak egy szám! – magyaráztam neki. – Ha jól megértjük és szeretjük egymást, akkor semmit sem jelent!

-És így van?

-Így. – bólintott Dávid és átkarolva magához húzott.

-Az őrületbe kergetsz te lány! – fogta a fejét, majd nagyot sóhajtott. – Te lettél volna az utolsó, akiről feltételeztem volna, hogy teszel bármi olyat, ami a szüleinknek nem tetszik... hát úgy tűnik tévedtem. Rohadtul ki fognak akadni, az biztos. – ingatta a fejét, de már a saját haragja helyett az esélyeinket latolgatta.

-Pont így gondolom én is... – mondtam szomorúan. – Főleg... hogy van még más is...

-Most az jön, hogy terhes vagy? – jött oda Geri is még mindig jókedvűen, egyértelműen poénnak szánva a szavait.

Miért következtet mindig mindenki erre először? – tűnődtem magamban.

-Hát... nem tévedsz. – suttogtam.

-Te most szórakozol velem ugye? – nevetett cinikusan Milán.

-Annyi eszed nem volt ember, hogy ha már megbaszod a húgom, használsz egy kurva kotont? – lett dühös Geri. – Na ehhez aztán nem gratulálok. Ennyi idősen azért lehetne egy kis eszed! – közeledett Dávidhoz fenyegetően.

-Geri, állj meg. – álltam közéjük és a bátyámra néztem. – Nem az ő hibája, oké?

-Ki másé lehetne, áruld már el! – kiabálta vörös fejjel. – Az, hogy nem húzott óvszert?

-Használtunk, minden alkalommal, de...

-Minden alkalommal?! – szólt közbe idegesen Milán és közben egy olyan tipikus „ezt nem hiszem el" arcot vágott. – Többször is lefeküdtetek? Mégis mióta ismered őt? – nézett rám összehúzott szemöldökkel.

-Hát... – kezdtem. – Most ez tényleg ennyire fontos? – kaptam fel én is a vizet.

-Hányszor basztad meg a húgomat? – lépett ő is közelebb Dávidhoz fenyegető tekintettel.

-Nem tudom, úgy... nyolcszor... attól függ mit számolunk annak. – hátrált kicsit Dávid és pedig most Milán és közé álltam.

Ez nem lesz jó... Ennek nem lesz jó vége. Nagyon rossz úton haladunk.

-Mi számolunk annak? – lett még idegesebb Milán és ijesztően kidagadt egy ér a homlokán.

-Na jó, elég lesz! – néztem mélyen az idősebbik bátyám szemébe. – Nem ez a lényeg.

-Nem ez a lényeg? Igen? – tartotta a szemkontaktust. – Mi az, ami „attól függ, mit számolunk annak„? Hm? Leszoptad vagy mi?

-Mondtam már, hogy ez most nem fontos! – emeltem fel a hangom.

-Tehát igen! – ingatta a fejét ideges nevetéssel Milán. – Elmesélnéd, drága kishúgom, hogy mi mindent műveltél még az elmúlt pár hétben amiről nem tudok?!

-Azt próbálnám, ha nem akadnál fönn minden apróságon! – vágtam vissza.

-Apróságon? Apróságon... – bólogatott ironikusan.

-Ne forgasd már ki a szavaimat! – fogtam a fejemet dühösen.

-És legalább jól csinálta? Élvezted? – feszegette tovább a témát. – És te is viszonoztad a kényeztetését? Kinyaltad a húgomat? Mondd bátran, már nem lepődőm meg semmin. – hagyott figyelmen kívül engem Milán és Dávidhoz szólt, de mielőtt bármit is mondhattam volna, vagy Dávid, Geri halkan megszólalt.

-Ha igaz, amit mondotok, és védekeztetek, akkor mégis, hogy estél teherbe? – emelte fel a földről a tekintetét.

A hangja nyugodtan csengett, nem éreztem benne semmi utálatot, haragot vagy ítélkezést.

-Először mi se értettük, de elolvastam az óvszer leírását, és volt egy apró betűs rész, ahol leírták, hogy nem százszázalékos a védelme. – sóhajtottam és én is egy kicsit lenyugodtam. – Szóval... a közé a körülbelül egy százalék közé tartozok, aki így is terhes lett. – jelentettem ki az igazságot.

Ekkor mindkét bátyám néma csöndben próbálta felfogni a hallottakat, majd Milán megszólalt.

-És mit fogtok most kezdeni?

-Először is elmondjuk anyáéknak, Dávid szüleinél már jártunk múlt hétvégén... ami végül is nem volt katasztrofális. – vontam vállat. – Aztán reméljük, hogy egybemarad a családunk. Például én azt terveztem, hogy megpróbálom meggyőzni a két családot, hogy karácsonykor ünnepeljünk együtt. – pillantottam Dávidra. – Mit gondolsz?

-Örülnék, ha sikerülne. – mosolyodott el és hátulról átölelt.

-De romantikus. – pillantott ránk Milán. – Mindjárt el is mosolyodnék, ha nem járna az eszembe, hogy mit műveltetek ti ketten!

-Hé, hagyd már őket. – nyugtatta Geri. – Mit vártál, hogy apáca lesz a húgodból?

-Azt nem, de remélni mertem, hogy nem ennyi idősen fogja elveszteni a szüzességét és orálisan kielégíteni a barátját! – háborodott föl.

-Miért te mikor voltál először lánnyal? – húzta féloldalas mosolyra a száját Geri, mert tudta, hogy ezzel győzött, mivel Milán pontosan tizennégy volt akkor.

-Az más.

-Hogyne. – nyugtázta elégedetten Geri.

Milán csak megforgatta a szemét, majd egy sóhaj kíséretében hozzánk szólt.

-Azt hiszem, le kéne mennünk. Már biztosan nem értik hol maradtok ilyen sokáig. Velük is lesz mit megbeszélni.

Bólintottam, majd elindultunk mindannyian a nappaliba, ahonnan isteni illatok jöttek és az asztal már megterítve állt. Apa már elfoglalta a helyét az egyik asztalfőn, anya pedig az utolsó villát rakta a helyére, mikor mi négyen beléptünk az ajtón.