AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

MIKRE VAGY KÉPES? - DÁVID

-Te fel tudod emelni?

Eszter? Igen, ez ő!

-Megpróbálom.

Valaki a vállaim alá nyúlt és erőszakosan felemelt a földről. Morcosan néztem rá. Pintér.
Még beszéltek valamit, nem hallottam jól mindent, elnyomta a zene dübörgése. Majd a másik oldalamon Esztert láttam. Cipeltek valamerre. De hogy miért? Nem tudom.

-Tudtad, hogy szeretlek? - néztem Eszterre kifejezetten vidáman.

-Tudtam. - válaszolt röviden.

-Valóban? Hát ez király. - nevettem megint.

-Induljunk. - mondta Eszter gondterhelt arccal.

De mi baja lehet? Hiszem minden kurva jó!

-Tudjátok, - kezdtem neki a mondandómnak. - olyan vicces, hogy most itt vagyunk.

Felváltva néztem hol Eszterre, hol Pintérre, mindketten komoly fejet vágtak.

-Roppantul. - sóhajtott Eszter.

-Nem is az, inkább, hogy te itt vagy. - böktem oldalba azt a gyönyörű lányt. - Az aztán tényleg vicces. Nem is értem, miért csinálod. Te még fiatal vagy, olyan életed lehetne, ami így biztosan nem, akkor miért vagy itt velem? Miért?

Sóhajtva gondolkoztam el a dolgon, majd újra eszembe jutott, hogy terhes, amin megint muszáj volt nevetnem.

-Nem... nem tudom. - itt már nagyon nevettem.

-Jelenleg én sem. - mondta halkan Eszter, mire elszomorodtam.

Biztatni szokott, nem elszomorítani!
Újabb nagy huza-vona következett, beszéltek is valamit, majd az anyós ülésen találtam magam.

-Hé! Mi történik itt? Rossz helyen vagyok! Én vezetek! - összehúzott szemöldökkel néztem Pintérre, aki éppen bekötni próbált.

-Hát haver, sajnálom, de most nem. - mondta Pintér, majd becsapta rám az ajtót.

Mintha csak harangozni kezdtek volna, úgy visszhangzott a fejembe a csapódás hangja. Azt hiszem el is aludtam egy kicsit, ők még beszéltek valamit, aztán Pintér lelépett, majd elindultunk. Olyan lassan mentünk, azt hittem sosem érünk haza, és néha olyan hirtelen állt meg az autó, hogy szinte kizúgtam a szélvédőn, olyankor mindig nevetnem kellett.

-Megérkeztünk, szívem. - suttogta szinte az ajkaimra Eszter, felébresztve a kábulatból.

-Jézusom, milyen szépek a szemeid... - vesztem el a tekintetében. - Én még sosem találkoztam olyan tökéletes emberrel, mint te.

Csak úgy ömlöttek belőlem az őszinte szavak. Jelenléte, ilyen közeli jelenléte valamilyen szinten visszahúzott a valóságba, csak rá figyeltem, csak rá koncentráltam. Máris gyengébbnek éreztem a hatását annak az alkoholmennyiségnek, amit ma este elfogyasztottam, mégis a percenként lüktető fejem emlékeztetett rá, hogy mekkora nagy baromságot csináltam. Hiszen megígértem, hogy vigyázok rá, hogy megvédem, hogy gondoskodom róla, és így neki kellett rólam. Akkora barom vagyok! Gondolataim kitisztultak. A részegségemmel járó jókedvem elszállt, csak a tiszta vágy uralta a testem. Őt akartam. Egyedül szex közben érzem, hogy csakis az enyém, olyankor nem láthatja más, nem érintheti más, csak én, ez ad megnyugvást. Lehet beteges ez a birtoklási mánia, de ha valakinek egy ennyire gyönyörű és tökéletes lány a barátnője, akkor az megérti. Bár nincs még egy ilyen lány, mint ő.

-Fel kéne mennünk. - mondta halkan, de közben már a számat figyelte. Ő is akar engem. Tudom.

-Mindent megteszek, amit kérsz. - jelentettem ki alig hallhatóan.