AMIT NEM LENNE SZABAD | BEFEJEZETT

KATA

"-Ha ennyire ragaszkodik hozzá, menjen maga is vele. - nézett most rám szigorú tekintettel. "

Elértem a célomat, végre tudok vele kettesben beszélgetni. Lenyugtatni legfőképpen. Kata után léptem ki az ajtón, majd becsuktam azt. Egymás mellé ültünk le a folyosó hideg kövére, majd miután rájöttem, hogy ez nem biztos, hogy jó, inkább a falnak dőlve megálltam.

-Nem vagy semmi. - mondta halkan a barátnőm.

Úgy tűnik megnyugodott.

-Valóban nem. El se tudod képzelni milyen érzés, hogy az edzőm gyerekét hordom. - mosolyodtam el a szituáció abszurditásán.

-Hogy is tudnám? Nem vagyok akkor barom, hogy koton nélkül szexelek édesem. - forgatta a szemét.

-Te azzal együtt se teszed. - legyintettem.  

-Igaz. - értett egyet. - Az én edzőm egy ötvenes ősz csávó, ha nem haragszol, vele nem kezdenék ki. - mondta, mire mindketten elnevettük magunkat.

-Tudod, igazán jó barát vagy. Jó, hogy te megérted. - néztem a szemébe.

-Inkább úgy mondnám, felfogtam. Nem megértettem.

-Az is valami. - vontam vállat. - Egyébként veled mi újság?

-Ezek után mit mondhatnék? - vonta fel a szemöldökét. - Hogy képzeld, hétvégén megcsináltam a matek házit?

Erre megint nevetni kezdtünk, mikor valaki közeledni kezdett felénk a folyosó végéről. Varga tanár úr volt, a történelem tanárunk. Ki más, tényleg?

-Látom jól szórakoznak. - állapította meg, ahogy odaért hozzánk. - Megnyugtat, hogy nem csak az én órámat hagyja figyelmen kívül, kisasszony. - szavait egyenesen nekem címezte.

Erre mégis mit mondhattam volna? Hogy, hát igen, igaza van Tanár úr, én mindenkinek az óráját szétbaszom.

-Én csak... szóval... - kezdtem volna kimagyarázni magam.

-Ne fárassza magát, nem érdekelnek a kifogásai. - fojtotta belém a szót. - Milyen órájuk van éppen?

-Irodalom. - válaszolt Kata.

-Akkor majd beszélek Szatmáry tanárnővel. - bólintott, majd tovább sétált a lépteitől visszhangzó, üres folyosón.

Amint már nem hallottuk cipője kopogását, mindkettőnkből kitört a hangos, jóízű nevetés.

-Na most már nagyon utál. - jelentette ki még mindig kacagva a barátnőm.

-Hát az aztán biztos. - bólogattam.

Mikor végre sikerült lecsillapodnunk, Kata sóhajtott egy nagyot, majd így szólt:

-És most mihez fogsz kezdeni?

-Itt jön a legjobb része a sztorinak. - lelkesedtem, most, hogy minden megdöbbentő részleten túl voltunk. - Képzeld el, Dávidhoz költöztem.

-Nem mondod komolyan... - ingatta a fejét. - Hogy te mekkora faszom mázlista vagy. - bökött oldalba.

-Óriási nagy. - helyeseltem. - Szóval... már átvittem a cuccaimat tegnap hozzá. Van egy nagyon szép gardróbja... ahol... szóval ott is szexeltünk.

-Na most érzem azt, hogy nagyon le vagyok maradva. - ingatta a fejét. - Úgyhogy legalább akkor meséld el részletesen!

-Hát szóval az úgy volt, - kezdtem a történetet vigyorogva. - hogy tegnap reggel úgy Dávidnál ébredtem, az apámmal való hosszadalmas veszekedés után, és mivel este nem tusoltam, akkor mentem el. Ő meg persze követett. Történtek az események, tudod, ahogy az meg van írva, aztán mikor már majdnem elmentünk, valaki becsöngetett az ajtón. Hát Dávid persze nem volt túl boldog emiatt, de nem igazán zavarta, hogy várnak rá, folytattuk a dolgot. Aztán mikor már mindketten elélveztünk, egy szál törölközőben mentünk ajtót nyitni. Dávid egyik haverja, Dominik jött meg, borzasztóan zavarban volt szegény, úgyhogy elmentünk felöltözni, de hát tudod... szóval leesett rólam a törölköző, úgyhogy ne sokáig bírtuk, szinte Dominik szeme láttára dugott meg a gardrób padján. - zártam le a történetet, mire mindketten újra nevetni kezdtünk.

-Te... - próbált valamit közölni a barátnőm nevetés közben. - Én egészen megkedveltem ezt a Dávidodat. Most már azt kívánom, bárcsak elmentem volna veled röpire. Akkor talán engem választ és nem téged.

-Álmodozz csak... - nevettem még hangosabban, mikor kinyílt az osztályterem ajtaja.

-Látom élvezik a büntetést. - állapította meg rosszkedvűen a Tanárnő.

-De még mennyire. - mondta a könnyeit törölgetve Kata, mire oldalba könyököltem.

-Dehogyis, Tanárnő. - mondtam komoly arccal. - Biztosan valaki mást tetszett hallani nevetni.

-Hát hogyne. - forgatta a szemét. - Befelé! - intett.

Lehajtott fejjel követtük a terembe, majd leültetett minket az első sorba. Nem volt túlzottan ínyemre a dolog, de már szinte megsajnáltam a Tanárnőt, így teljesítettem a kérését.