Repülni és zuhanni (✓)

56.

-Odébb lányok, odébb!- lép be a szobába egy szőke hajú srác. Nagyon ismerős. Tudom, hogy találkoztunk már.- Adjatok helyet nekem Bori mellett!

-Te vagy Diego legjobb barátja, ugye?- kérdezem félénken, mire ő először csak elmosolyodik, és lehuppan mellém a kanapéra. Ezután színpadiasan felém fordul, és kezet nyújt nekem.

-Személyesen. Szabi vagyok. Örülök, hogy hivatalosan is megismerhetlek.

-Én is- mondom halkan. Úgy tűnik egészen hasonló a stílusuk Diegoval. Ő is olyan magabiztos és rámenős, amivel őszintén szólva nem tudom, hogy mit kezdjek. Már akkor kellemetlenül éreztem magam, amikor Diego itt hagyott ezzel a két lánnyal, de most még inkább úgy érzem magam. 

-Nagyon jó hatással vagy ám rá- szólal meg Szabi néhány másodperc hallgatás után.

-Tényleg?- kérdezem meglepődve. Abban biztos vagyok, hogy ő jó hatással van rám, hiszen azóta a majdnem három hónap óta, mióta együtt vagyunk sokkal jobban ki tudom fejezni magam. Őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy elmondom majd anyáéknak, hogy engem nem érdekel a gazdaság. Bár ha őszinte akarok lenni magammal, akkor korábban nem is nagyon gondoltam erre. Azt mondták oda tanuljak tovább, én pedig tudtam, hogy a legjobbat akarják nekem, szóval nem vitatkoztam. Az utóbbi időben viszont már gyakran megkérdőjelezem mi is a legjobb nekem. Olyan kérdéseket teszek fel magamnak, amiket előtte soha. Már nem vagyok benne biztos, hogy egy jó élethez elengedhetetlen, hogy most kitűnő tanuló legyek, vagy hogy sokat keressek. Már nem vagyok benne biztos, hogy megéri feláldozni a fiatal éveimet azért, hogy később jól keressek. Azonban nem tudom, hogy én miben lehetek jó hatással Diegora. Én vagyok különleges. Más vagyok, mint a többiek, ez tény, de sokkal inkább a furcsa, vagy a különc szóval jellemezném magam a különleges helyett. Mi az, amivel én hatással lehetnék rá.

-Igen- bólogat Szabi.- De nem hiszem el, hogy nem vetted észre. A héten még én is alig hallottam káromkodni, pedig előtte nagyon durván nyomta- magyarázza, és ha bele gondolok, akkor igaza van. tényleg kevesebbet hallok tőle csúnya szavakat. Ezen kívül, ha egy zebrához közeledünk már van, hogy megáll körül nézni, és nem csak úgy átsétál. Az elején gondolkodás nélkül átment, akkor is ha piros volt, erre határozottan emlékszem. Ugyanakkor abban még mindig nem történt előrelépés, hogy a múltjáról beszéljen, ami őszintén szólva ennyi idő után nagyon elszomorít. Talán nem bízik bennem?

-Hé ne vágj ilyen arcot!- szól rám Szabi, miután észreveszi a hangulat változásomat. - Digo egy jó ember, csak nehéz sors jutott neki.

-Tudom- válaszolom. Egy percig sem kételkedem abban, hogy ő jó ember, mindannak ellenére, amit tudok róla. Biztosan megvan a maga oka arra, amiért drogot árul, tudom, hogy így van, csak sosem beszél róla. És lássuk be, sokkal könnyebb lenne megértenem őt, ha beavatna néhány dologba, mert tudom, hogy nem szép dolog, de néha még én is elbizonytalanodom, hogy mi ketten összeillünk-e. 

-Nézd, ahogy most rád nézek, úgy gondolom, hogy nem sok mindent osztott meg veled, de higgy nekem, ez nem véletlenül van így.

-Tudom- mondom ismét.- Csak ez így néha nagyon nehéz. Alig tudok róla valamit- vallom be. Próbálok türelmes lenni, és megvárni, amíg eljön az idő, hogy már gátlások nélkül tudjon nekem beszélni a sebekről, amiket a múltban szerzett, de egyre nehezebben megy. Persze, én sem vagyok jobb, hiszen még sosem mondtam neki, hogy szeretem. Sosem mondtam neki, hogy én hiszek benne, hogy egyszer majd megvalósítja az álmait, és azt sem említettem, hogy véleményem szerint bármennyi rosszait is tesz most, akkor létezik számára valahol egy boldog befejezés. Szóval összességében nagyon nehezen megy nekünk a kommunikáció, ezért is merül fel bennem időnként, hogy bármennyire is oda vagyunk egymásért, talán mégsem fog működni ez a dolog kettőnk között. Azt meg még nem is említettem, hogy mennyire nem illek be Diego barátai közé. Ők annyira önfeledtek, és ellentétben velem, tesznek arra, mait mások gondolnak. És tudom, hogy sosem leszek ilyen.

-Oké- mondja Szabi, és vesz egy mély levegőt.- Kérdezz valamit, amire kíváncsi vagy vele kapcsolatban, én pedig válaszolok- közli, mire én egy pillanatra ledermedek. Miért csinálja ezt? Nem hinném, hogy ha megtudná ezt Diego, akkor örülne neki. Úgy értem, most Szabi el akarja mondani nekem a titkait? Azokat a dolgokat, amiket Diego egész idáig rejtegetett előlem?- Segíteni akarok neked, mert én is tisztában vagyok vele, hogy Digo nem egy könnyű eset, de tudom, hogy nagyon fontos vagy neki, szóval szeretném, ha jól alakulnának a dolgaitok- teszi hozzá értetlen arcom láttán.

-Nem tudom mit kérdezzek- bököm ki. Nem tudom hol kellene kezdenem, hiszen annyi dolog van, amit nem értek. 

-Csak mondd, ami először eszedbe jut.

-Miért mondod, hogy nehéz sorsa van?- kérdezem pár pillanat múlva?- És miért árul drogot, ha utálja ezt csinálni? Mármint nekem nagyon úgy tűnik, hogy ki nem állhatja. És egyáltalán miért nem mond nekem semmit?- fakadok ki. Annyi minden van, ami nem tiszta számomra. Tudom, hogy azért jár most a 12. osztályba, annak ellenére, hogy húsz éves, mert év vesztes, valamint egy évig először nyelvet kellett tanulni. Azzal viszont úgy szint nem vagyok tisztában, hogy miért költözött ide. Hiszen utálja a hideg időt, és itt sokkal hűvösebb van, mint ott, ahonnan jött. Ezenkívül ha szóba kerül a tenger, szabályosan sóvárog utána. Nem értem, ha ennyire hiányzik neki az a hely, akkor miért van itt.

-Huh, azt hiszem neked tényleg elég sok kérdésed van- neveti el magát Szabi, amitől egy kicsit kellemetlenül érzem magam. Gyakorlatilag nekiestem a srácnak, de mentségemre szóljon, ő ajánlotta fel, hogy kérdezhetek.- Szóval akkor kezdjük a legelején- mondja, mire bólintok. El sem hiszem, hogy végre eljött ez a pillanat is. Persze, azt hittem majd maga Diego lesz az, aki beavat az élete apró részleteibe, de azért ez is valami.- Digo az apjának dolgozik. Nem volt választása. Annyit tudok, hogy zsarolják őt valamivel. Azt még nekem sem árulta el, hogy mivel tartják sakkban, de elhiheted, hogy komoly dolog. Szóval nem tehet mást, csinálnia kell, és ugyanez az oka annak is, amiért az anyjával ideköltözött. Mármint, azt sem önszántából tette.

-Te jó, ez így nincs jól!- bukik ki belőlem. Nem rég még Diego beszélt nekem arról, hogy mindig van választásunk, és hogy a saját utunkat kell követnünk. Nem értem hogyan mondhatta ezt nekem, hogyan képes hinni ebben, amikor neki sosem volt rá lehetősége. Ebből is látszik mennyire jó ember ő igazából. Most már én is biztos vagyok benne, hogy az.- Miért nem száll ki?

-Lala, mennünk kell!- ront be Diego a nappaliba, ezzel megszakítva a beszélgetésünket Szabival.  Láthatóan nagyon ideges.  Történt valami.