Repülni és zuhanni (✓)

53.

-Várj, ne menj még!- kiált rám Diego, mielőtt éppen eltűnnék a cukrászda konyhájában.- Elfelejtettem megkérdezni valamit.

-Igen?- fordulok vissza, mire egy hatalmas mosollyal fogad, amitől én azonnal elolvadok. Nem tehet róla. Minden egyes alkalommal amikor ezt csinálja, ilyen reakciót vált ki belőlem. Olyan mintha törölnének mindent hirtelen a fejemből és csak rá tudok gondolni. Emlékek árasztják el a fejemet, pillanatok, amiket együtt éltünk meg. Jók és rosszak is. De a lényeg, hogy akárhányszor így néz rám, egy kicsit még jobban belé szeretek.

-Az egyik edzőtársamnak a hétvégén lesz a születésnapja. Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem.

-Mi? De hát miért?- nézek rá értetlenül, hiszen nem hinném, hogy beleillenék abba a társaságba. Ők jóval másabbak, mint én, és különben sem vagyok egy bulizós típus.

-Gondoltam hivatalosan is bemutatnálak a srácoknak- közli lazán, mire nekem teljesen elakad a lélegzetem. Jól hallottam, tényleg be akar mutatni a haverjainak? 

-Mármint úgy mint a barátnődet?- kérdezek vissza, mire ő elneveti magát. Istenem, de aranyos, amikor nevet. Kár, hogy még mindig csak nagyon ritkán láthatom így. Az a helyzet, hogy Diego nem sokat nevet. Biztos vagyok benne, hogy a múltja miatt. Vagy legalábbis ezt gondolom. De az is lehet, hogy egyszerűen a természete ilyen borús. Mindenesetre, ha őszinte akarok, így is rengeteget fejlődött ezen a téren, hiszen korábban mosolyogni is alig láttam, emellett szinte semmi személyeset nem volt hajlandó megosztani magáról, mostanában viszont egyre több dolgot tudok meg róla. Apró lépésekben ugyan, de jól haladunk tulajdonképpen. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz.

-Igen, pontosan úgy- mondja fülig érő szájjal.

-Bori, hol vagy már?- szakítja félbe a csevegésünk Lilla kiáltása.- Leltár van ma! Gyere légyszi - üvölti.

-Azt hiszem mennem kell- mondom Diegonak és egy lépést közelebb lépek, akárcsak ő. Utálok búcsúzkodni. Minden egyes alkalommal amikor elválunk, attól félek, hogy történik valami és az a bizonyos búcsú az utolsó, mert ha őszinte akarok lenni, a mi esetünkben ki tudhatja. Mármint ott van a bátyám is, aki ki nem állhatja őt, és Dávid is, aki valószínűleg még mindig haragszik rám. Arról meg már ne is beszéljünk vajon hány lány bukkanhatna fel Diego múltjából. Szupermodellek, akikkel ki tudja mit csinált. Lányok, akik sokkal tapasztaltabbak, mint én, pasik téren...

-Jól van, baby, de akkor a hétvégén legyél szabad, mert programunk van- válaszolja, majd egy hosszú és érzéki csók után távozik is. Én meg csak állok, és fel sem tudom fogni, mi történt. 

-Bori, az istenért!- kiált fel megint Lilla, ami azonnal észhez is térít és a konyhán átrohanva egy pillanat alatt a raktárban termek.

-Itt vagyok nyugi.

-Helyes. Tudod, hogy utálok raktározni- mondja miközben egy sámlin állva pakol pár dobozt az egyik állvány tetejére. -Amúgy a lovagod távozott már?

-Mármint Diego?- nevetek fel a megnevezésen. Érdekes, hogy Lilla az egyetlen, aki az elejétől fogva támogatta a kapcsolatunkat. Azt mondta, hogy legalább próbáljam meg. És milyen jól tettem, hogy hallgattam rá. Hiszen, amúgy sem volt, mit veszítenem. Ahogy ő mondaná: "Ha nem lesz semmi komoly, legalább akkor is szép emlékeket szerzel." És mennyire igaza volt.- Igen, épp az előbb ment el. Képzeld...

-Mesélj nekem valami szaftosat- szakít félbe vidáman, mire ismét nevetnem kell. Lilla indig annyira vidám. Még sosem láttam őt elkeseredve, valahogy túl tud lépni a dolgokon. Gyakran irigylem őt ezért, és azért is mert nagyon jó kapcsolata van az édesanyjával. Persze, én is jól kijövök anyuval, de az a helyzet, hogy nekünk sosem volt olyan szoros kapcsolatunk, mint nekik kettőjüknek. volt, hogy láttam, ahogy együtt stírölnek egy pasit, aki fagylaltot vett, és annak is voltam már szemtanúja, hogy együtt táncoltak, mikor valami klassz szám szólalt meg a rádióban. -És add oda azt kérlek- mutat rá egy földön lévő kartonra.

-Oké. Szóval Diego elhívott a hétvégén a haverjaihoz.

-Ó, ez klassz- lelkesedik fel Lilla, amitől hirtelen rádöbbenek, hogy valahogy én kevésbé örülök a dolognak, mint ő.

-Igen, de nem tudom, hogy ez jó ötlet -e - vallom be, miközben én is lekezdek néhány dobozt rendezgetni. - Mármint nagyon örülök neki, hogy ennyire komolyra fordult ez az egész, de...

-Mi az, hogy de?- kiált fel a barátnőm. Bár nem látom az arcát, de pontosan tudom, hogy zöld szemei jelenleg szikrákat szórnak. A hangjából ítélve ugyanis nagyon felháborodott, azon a bizonyos de szócskán. Pedig azt mondják, hogy a lényeg mindig csak a de után jön. Szóval igazából Lilla még nem is hallotta a lényeget, de már kiakadt. -Állj, nincs de! elmész és nagyon jól fogod érezni magad. És tudod miért? Azért, mert van egy nagyon klassz pasid, akinek komoly szándékai vannak feléd. Úgyhogy ne merj nekem megijedni ettől, és megfutamodni!

-Én nem is...- kezdeném a magyarázkodást, de Lilla ismét félbeszakít. Szokása az ilyesmi.

-De igen, megijedtél- közli velem. Egy pillanatra még meg is áll a pakolászásban, hogy felém forduljon és úgy mondhassa:- Látom rajtad, hogy be vagy rezelve. Ismerlek, és egyébként teljesen megértelek. Mármint, tudom, hogy mennyire utálod a változásokat. Emlékszel mennyire utáltad, amikor tavaly rávettelek, hogy kóstold meg a sajttorta ízű fagyit?- kérdezi, én pedig felidézem magamban azt a napot, és kénytelen vagyok elmosolyodni, hiszen tudom, hogy rettentően ki voltam akadva az ötlet miatt. Azt mondtam, hogy nekem tökéletesen megfelel a szokásos csokoládé.- És emlékszel, hogy végül mennyire ízlett?

-Jó, de ez más. Ez nem egy édességről szól- védekezek. - Tudod, hogy utálok bulikba járni és mindig is úgy éreztem, hogy kilógok azok közül az emberek közül. Ráadásul ezek Diego barátai. Mi van, ha nem kedvelnek?

-Ezt most nem mondod komolyan- néz rám szigorúan. - Elég a kifogásokból. Mi a bajod, igazából?

-Nem mehetek el- bököm ki. Hihetetlen Lilla hogy átlát rajtam, mert ha jobban belegondolok nem is őt próbáltam meggyőzni arról, hogy nekem nincs helyem azon a bulin, hanem magamat. Mert az igazság az, hogy még ha jó is lenne ott lenni, szóval ha sikerülne túltennem magamat azon, hogy én nem szeretem az ilyesfajta dolgokat, akkor sem lehetek ott.- Anyáék tuti, hogy nem engednének el.

-Hm- komolyodik el egy kicsit ő is, belátva, hogy ez már tényleg nem csupán egy kifogás, hanem egy valós probléma.- És ki mondta, hogy tudniuk kell róla?

-Ne szórakozz!- vágom rá azonnal. Még sosem vertem át a szüleimet. Én egyszerűen nem ilyen vagyok.

-Csak mondd azt, hogy nálunk alszol és kész- javasolja, ami egy pillanatra elgondolkodtat. Lilla egyáltalán nem mondd hülyeséget. Ha őt szóba hozom, akkor biztosan elengedne anya és apa. A gond csak az, hogy nemigazán tudok hazudni. -Csak próbáld meg!- teszi hozzá, mintha pontosan tudná, mi jár a fejemben.

-Oké. Megpróbálom.