Repülni és zuhanni (✓)

66.

Nem tudom, mit gondoljak. Mi a fenét keres itt Borinak a bátyja, aki mellesleg ki nem állhat engem. Érthetetlen az egész. Annyira örülök, hogy Bori itt van. Aljas volt, amit írtam neki, én is tudom, de azt akartam, hogy itt legyen. Nélküle már nem tudnék úgy szórakozni, ahogy régen, mert minden lányról az jutna eszembe, hogy ők nem ő. Egyikőjük sem lehet sem olyan szép, sem olyan okos, mint Bori. Istenem, és az a ruha, amit felvett! Nem tudom, hogy direkt csinálja e ezt velem, de egyszerűen kikészít. Már attól begerjedek, ha ránézek, főleg, hogy egy olyan póló van rajta, ami jócskán átlátszó. Még csak nem is kell erőlködnöm, hogy lássam a melltartójának a vonalát... A nadrágja feszes, és tökéletesen simul a fenekére... De most nem gondolhatok erre. Egy cseppet sem gondolhatok arra, hogy legszívesebben lerántanám róla az összes ruhát itt helyben. Nem lehet.

-Diego- szólal meg András nem sokkal azután, hogy a táncparkettre lépünk. Int a fejével, hogy kövessem őt, mire Bori értetlenül engem figyel. A tekintetemmel próbálom megnyugtatni őt, amiben nem vagyok biztos, hogy sikerült, de annyiban hagyja a dolgot, és nem követ, amikor a testvére után megyek.

-Mi a helyzet?- kérdezem, amikor kilépünk a hátsó ajtón. András tekintete nagyon komolynak tűnik. Remélem nem azért jött ide, hogy belém kössön. Most semmi kedvem ehhez. Érdekes, hogy régebben még élveztem is, ha összebalhéztam valakivel, azt hiszem így büntettem önmagam, azért a sok rosszért, amit tettem. De most... Csak azt szeretném, hogy végre minden rendben legyen. 

-Van nálad fű?- tér rá rögtön a lényegre, mire hirtelen a torkomon akad a szó. Azért jött el ide, hogy drogot vegyen tőlem? Ezért van itt, hogy betépjen? Ráadásul a saját húga előtt?

-Hogy mi?

-Mennyiért adod?- kérdezi, mit sem törődve az értetlen arckifejezésemmel. Azt hiszem tévedtem. Nagyon is szívesen verekednék vele most. Hogy képzeli ezt.

-Nem árulok semmit.

-Jajj, ne játszd már itt nekem az eszem- forgatja András a szemeit. Még mindig nem vagyok képes felfogni ezt. Tényleg tőlem akar anyagot szerezni?

-Igazad van, pontosabban fogalmazok. Neked nem árulok semmit- válaszolom nem kis ingerültséggel a hangomban. Legszívesebben azt is hozzátenném, hogy már amúgy sem akarok árulni, de ez nem olyan dolog, ami rátartozik. Nincs kedvem elmondani neki, hogy miért is kellett azt tennem, amit még akkor sem a húga miatt akarok megváltozni, ami talán egy kicsit javítaná a rólam alkotott képét.

-Ne már. Nem kell sok. Biztosan van nálad.

-Öreg, nincs nálam semmi. Ki akarok ebből az egész szarból szállni- bököm ki. Nem hiszem el, hogy ki kellett mondanom ezt. Már éppen hátat fordítok, hogy faképnél hagyjam őt és visszamenjek Borihoz, amikor András utánam szólj.

-Várj, csak teszteltek!

-Mi van?- fordulok vissza. Mi a faszt képzel ez magáról? Mit cirkuszol itt? Miért nem tudta csak lerakni Borit a fenébe, aztán meg elhúzni a fenébe? 

-Csak kíváncsi voltam milyen srác vagy igazából- vonja meg a vállát. Eszem megáll. Most tényleg azt akarja mondani nekem, hogy letesztelt, méltó vagyok e a testvéréhez? Ha így van, akkor meghívhatott volna egy italra, mint egy normális ember!

-És átmentem a teszten?- fonom keresztbe a karomat a mellkasomon.

-Mondhatjuk. De igazából attól függ.

-Mitől függ?- kérdezem idegesen. Semmi kedvem ehhez. Tudom, hogy nem kedvel engem. Sokan nem kedvelnek. De engem meg már régóta nem érdekel mások véleménye. Csak Borival akartam lenni. Ennyi. A csajommal, aki rohadtul dögösen néz ki és éppen odabent vár rám.

-Komolyan mondtad, hogy ki akarsz szállni?

-Soha nem is akartam benne lenni- vágom rá. Ez az igazság, bár továbbra sem akarok éppen Andrással beszélni erről, de miért is ne mondhatnám el neki az igazat? Bori csak arra ébresztett rá, hogy van választási lehetőségem. Azt igazából mindig is tudtam, hogy én nem ezt a fajta életet akarom élni. Talán csak nem volt elég indokom rá korábban, hogy változtassak. De most van. És bármilyen nehéz is lesz ezután- mert a változás sosem könnyű- most már tudom, hogy megéri küzdeni.

-Igazából szereted őt, ugye?

-Igen- válaszolom magabiztosan. A kérdése ugyan meglepett, de a válaszban nincs semmi kétség. Szeretem őt, úgy, ahogy még senkit sem. Annyi lánnyal volt már dolgom, és egyikük sem keltett bennem ehhez fogható érzéseket. Amikor Borival vagyok nem kell megjátszanom magam, nem kell aggódnom amiatt, hogy elítél, vagy hogy elvár valamit tőle. Ő türelmes, kedves és valami érthetetlen oknál fogva elfogad engem úgy, ahogy vagyok. 

-Ha bántod őt, én esküszöm kicsinállak.

-Értettem- mosolyodom el. Valamiért nevetségesnek találnom a gondolatot, hogy megbántom őt. Mármint, nem vagyok egy szent, de annak sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy az én szívem fog összetörni... Úgy értem, Bori simán találhat valaki nálam sokkal jobbat, akiért elhagyhat engem, de én kétlem, hogy valaha is találnék még egy olyan lányt mint ő. Valakit, aki ennyire tiszta, és ennyire jó.

-Vigyázz rá- nyújtja felém a kezét András, én pedig szorosan megfogom azt. Ahogy a szemébe nézek, úgy látom mintha ezzel a kézfogással azt akarná üzenni, hogy támogat minket, vagy legalábbis nem áll a húgával való kapcsolatom útjába. El sem hiszem. Nem mondom, hogy valaha is igazi haverok leszünk, de már az is hihetetlen, hogy nem vagyunk ellenségek Nagy Andrással.- Megyek, hozok egy italt- mondja, amint ismét belépünk a diszkóba. Én azonnal a táncparkett felé indulok, hogy megkeressem a barátnőmet, de ő hamarabb rám talál.

-Minden rendben?- lép hozzám hirtelen oldalról. Látom a tekintetén, hogy aggódik. A szeme ide oda cikázik rajtam, azt hiszem,l verekedésre utaló jeleket keres.

-Persze, minden a legnagyobb rendben- vigyorodom el. Nem tudom, hogyan közöljem vele, ami történt. Ha elmondom, szerintem ő sem hiszi majd el. Tulajdonképpen még én is küzdök a dologgal.- Azt hiszem a bátyád áldását adta ránk.

-Hogy micsoda?

-Jól hallottad- mondom neki, és finoman megfogom a kezét, hogy végre közelebb húzhassam magamhoz és megszüntessem a kettőnk között lévő távolságot. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kérdése van Borinak, ami érthető is, de most egyáltalán nem akarok erről beszélni. Nem érdekel miért döntött úgy a bátyja, hogy ad egy esélyt nekünk, és az sem, hogy miért éppen most. Az egyetlen ami számít nekem jelenleg az az, hogy most már végképp nem kell azon aggódnom, hogy megcsókolhatom e barátnőmet vagy nem. Már nem számít, hogy ki lát meg minket, persze ez engem eddig sem igazán érdekelt, de tudom, hogy Borit igen, és most végre neki sem kell aggódnia. Egy hirtelen mozdulattal neki nyomom az ajkamat az övének. Egy pillanatra érzem a meglepettséget rajta, de csupán egy másodperc is elég ahhoz, hogy visszacsókoljon. A szája finoman szétnyílik, hogy beengedje a nyelvemet. Azt akarom, hogy érezze mennyire vágyom rá, hogy vele akarok lenni, és senki mással. A karomat óvatosan a derekára csúsztatom, ahogy egyre hevesebben csókolózunk, majd egyre lejjebb megyek, és finoman a fenekére teszem a kezemet.

-Gyere, menjünk táncolni- mondja Bori. A mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, az arca teljesen kipirosodott. Látszik rajta, hogy ő is hozzám hasonlóképpen érez.

-Rendben- sóhajtok, és követem őt a táncparkettre, bár legszívesebben most lelépnék valahova, ahol kettesben lehetünk, hogy megszabaduljunk a ruháinktól, és ott folytassuk, ahol előbb a csókot abbahagytuk. Ehelyett hagyom, hogy Bori magával vonszoljon bele a tömegbe, és együtt kezdjünk el táncolni az éppen induló számra.

Nyisd ki a szemedet, na mondd mit látsz,
Nyújtsd ide a kezed, megyek hozzád /csak úgy szaladok/
Ordítsd a nevemet, csak szólj hozzám,
Kérlek, kérlek, mert én akarlak téged!
Mikor meglátlak téged, a szívem bedobban,
A tűz úgy éget engem, ne kérd, hogy eloltsam,
Tested mikor hozzám ér, úúú tudod mire gondolok.

(Horváth Tamás: Akarlak téged (ft. Raul))