Repülni és zuhanni (✓)

63.

A nap egyenesen a szemembe süt. Meleg van, nagyon meleg. Az arcomat forró szellő érinti és ekkor meghallom a hangot, amely számomra egész életemben az otthont jelentette: a tengert. Aztán meglátom Őt, a lányt, aki megváltoztatta az életemet.

-Jössz már?- fordul hátra bori. Csak egy vékony köntös van rajta, amit akkor kapott tőlem, amikor először elhoztam őt ide. Meg akartam mutatni neki ezt a  varázslatos helyet, a a helyet, ahol felnőttem. Nem is csoda, hogy szinte azonnal belement a költözés ötletébe. Talán ő is beleszeretett a napsütésbe, de az is lehet, hogy a víz hangja érintette meg, akárcsak engem, de a lényeg, hogy itt vagyunk, itt lakunk, azon a helyen, ahol mindig nyár van, ahol többé nem érhet minket semmi gond.

-Persze- válaszolom, és ledobom a maradék ruhát, ami rajtam van, hogy Bori után szaladhassak a vízbe. Amint meglátja, hogy közeledem egyre hevesebben halad befelé. Szőke haját, amely a szokottnál is világosabb a nap erősségének köszönhetően, ide oda dobálja a szél. Sosem láttam még őt ilyen boldognak, és sosem éreztem magamat ilyen szabadnak.

-Diego- kiáltja, de a hangja, mintha egészen távoli lenne.- Diego.

A szememet elvakítja a fehér fény, ami úgy tűnik, hogy egyenesen rám világít. Hol vagyok? Hová lett a tenger és a napsütés? Istenem, mennyire hiányzik! El akarok menni innen, baromira el akarok menni innen, de már nem egyedül. Hol van Bori?

-Bori!- mondom, mire mintha egy alak rajzolódni ki előttem.

-Itt vagyok- válaszolja. A kép egyre tisztább.- Itt vagyok- mondja és végre felismerem őt. Előttem ül az ágyon, egy fehér szobában, de nem vagyunk egyedül. Itt van Szabi is, aki fel alá járkál, láthatóan mind a ketten aggódnak.

-Haver, te meg miért vagy ilyen ideges- kérdezem. Azt hittem hangosabb leszek, de úgy tűnik szinte csak suttogok, amitől valamiért nevetnem kell. Megvertek. Engem. Itt fekszem a kórházban, mert megvertek. Engem. Ilyen korábban még sosem fordult elő. Általában én szoktam sürgősségire juttatni az embereket és nem ő engem. Ez nevetséges.

-Hogy miért vagyok ideges? Órákig eszméletlen voltál és most tényleg azt kérdezed, hogy miért vagyok ideges?

-Jól van, jól van- válaszolom, bár még mindig a nevetéssel küszködök. Hihetetlen, hogy ide jutottam. Azt hiszem mostanáig fel sem fogtam igazából milyen nagy bajba is kerültem. Sosem gondoltam arra, hogy ez velem is megtörténhet. 

-Hogy érzed magad- kérdezi Bori. Csak most, ahogy egyenesen rám néz jövök rá, milyen különleges színe van a szemének. Se nem kék, se nem zöld. Vagyis inkább egy kicsit mind kettő. Látom rajta, hogy próbál mosolyogni, de nyilvánvalóan nehezére esik. Annyira örülök, hogy itt van velem.

-Most már jobban, mi amor.

-Akkor jó- válaszolja és az arcán enyhe pír jelenik meg. Nem tudja mit mondtam, de talán sejti. Sosem éreztem még ilyet, amit iránta. Nem érdekel mi történik ezután. Végig kell csinálnom. Meg kell próbálnom egy jobb útra térni. Nem tudnám elviselni ha nem így lenne. Azok után, ami kettőnk között történt nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Basszus! Hihetetlen, hogy pont én mondom ezt. Egy évvel ezelőtt még versenyt rendeztünk a srácokkal abból, hogy ki dug meg egy hét alatt több nőt, és ha valaki azt mondta nekem, hogy szerelmes lett, akkor komplett hülyének néztem. Sosem értettem, hogyan változtathat meg bárkit is az, ha párkapcsolatba kerül. De most már értem. Mert ha megtalálod az igazit, akkor onnantól kezdve minden megtennél, hogy te legyél számára a tökéletes.

-Jól nézel ki- mérek végig a barátnőmön, aki egy kissé sokat mutató toppot visel, és enyhe smink van rajta. Azt hiszem amióta együtt vagyunk sokkal jobban odafigyel a külsejére. Bár szerintem ruha nélkül a leggyönyörűbb...

-Köszönöm- válaszolja szelíden és egy apró pír jelenik meg az arcán. Imádom amikor zavarba jön, hihetetlenül aranyos.

-Elég ebből- szólal meg Szabi, amivel hirtelen visszaránt a valóságba.- Kik voltak azok az emberek, Digo?

-Apám emberei- mondom, mit sem törődve azzal, hogy Bori milyen hitetlenkedő arcot vág. Itt az ideje, hogy megtudja az igazat.- Azt mondtam nekik, ki akarok szállni.

-Értem- sóhajt fel Szabi. Ő nyilvánvalóan tudja, amit Bori még nem. Ebbel a bizniszből nem lehet kiszállni. Főleg, ha az apád a főnököd. Az a mocsok még azt is hagyta, hogy évekig a javító intézetben legyek, annak ellenére, hogy tudta milyen bánásmódok kapok. És azután? Elküldött egy országba, ami több ezer kilóméterrel arrébb van, és még csak nem is beszélem a nyelvet, nem is ismerek senkit. Nem volt kérdés számára, hogy ezt kell tennie. Talán már gyerekkorom óta ezt tervezte, hiszen így jócskán bővítheti a hálózatát. Az a rohadék!

-Én ezt nem értem, mi ezzel a baj?- kérdezi Bori. Ahogy ránézek, egy részem nagyon irigyli őt. Annyira naiv. Egy rózsaszín világban él, ahol az emberek tisztességesek, és senkinek nem esik bántódása. Számára az élet happy enddel végződik, akárcsak a mesékben. Bárcsak én is úgy láthatnám a világot, mint ő. Talán egy kicsit hamis lenne a kép, de mindenesetre nagyon sok szenvedést megspórolhatnék.

-Zsarol engem- vallom be. Az a megdöbbentő, hogy nem is volt nehéz ki mondani, pedig hónapok óta be akartam avatni Borit, nem akartam titkokat köztünk. Végül is azt mondják minden kapcsolat alapja az őszinteség. És most végre sikerült megosztanom vele a legnagyobb titkomat. Furcsa érzés ez. Egyszerűen most már nem aggódom amiatt, hogy tudja, mert úgy érzem sikerült eljutnom oda, hogy hiszek benne, hogy minden megoldódik majd. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan.- Van egy húgom, aki még mindig vele él. Azzal fenyeget, ha nem segítek neki, akkor eladja őt kurvának.

-Istenem- sóhajt fel Bori. Látom rajta, hogy meg van rémülve, mert tudja, hogy az igazat mondom. Fájdalmas lehet ez neki. Az ő világában hercegek és hercegnők vannak, az enyémben meg sárkányok és gonosz varázslók. Látom ahogy könnyek gyűlnek a szemébe, és halkan szipogni kezd.

-Hé, gyere ide- húzódok odébb az ágyon, mire ő szó nélkül elfekszik mellettem. A fejét a mellkasomra hajtja. Még sosem feküdtünk így. Mivel a szülei nem fogadják el a kapcsolatunkba, a lakásba pedig nem akartam fel vinni a bokszolók közé nehogy kellemetlenül érezze magát, így általában csak azelőtt találkoztunk, hogy a cukrászdába ment, vagy miután vége lett az edzésemnek, így valójában még sosem volt lehetőségünk így összebújni. Hihetetlenül jó érzés. Bárcsak lenne egy idő gomb, amit meg lehetne nyomni, hogy itt maradjunk ebben a pillanatban, mert nem tudom mikor leszünk legközelebb ennyire közel egymáshoz, és nem akarom, hogy ennek vége legyen. -Minden rendben lesz. Ígérem.