Repülni és zuhanni (✓)

50.

Állandóan hazudok. Mindenkinek. Igazából minden nap. Ha megkérdezi valaki hogy vagyok, azt mondom jól. Végül is ezt várják el az embertől, nem? Valójában senki sem kíváncsi arra, hogy hogyan érzem magam, mit dolgozok, kinek és miért. Csak letudják a kötelező kérdéseket, én meg adom a kötelező választ: minden rendben, jól vagyok. És ezt annyiszor mondtam az évek alatt, hogy mostanra már nem esik nehezemre eltitkolni az igazat. Könnyen megbirkózom vele, hogy letagadjam, egy mocskos díler vagyok, most azonban nem tudom, hogy magyarázzam meg a kék foltot a szemem körül, a zúzódásokat a karomon. Bassza meg! Tudom, hogy egyszerűen csak annyit kellene mondanom, hogy a boksz miatt van, és ez még hihető is lenne, de nem tudom megtenni. Nem, mert most Borinak kellene hazudnom. 

-Diego még bent van?- hallom a hangját, ahogy megszólítja az öltözőből éppen kilépő Dominikot.

-Ja. Bemehetsz, ha akarsz- válaszolja a srác, amiért ha mellettem lenne, lehet, hogy most képen vágnám, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozza a barátnőmet.Bori nem az a csaj, aki csak úgy besétál egy férfi öltözőbe. Sok csajjal találkoztam már, aki szemrebbenés nélkül megtette volna, de az az igazság, hogy egyikőjük sem ért fel Borihoz. Ez a lány egy csoda, és nem tehetem meg, hogy hazudjak neki. Annyi titkom van így is előtte. Dolgok, amik nem akarom, hogy kiderüljenek, hogy nem tehetem meg, hogy ezt sem mondom el neki.

-Te jó ég!- kiált fel, ahogy kilépek én is az öltözőből. Azonnal eldobja a táskáját és felém nyújtja a karját, hogy megérintse az arcomon éktelenkedő foltot.- Mi történt veled? Ez az edzés volt?

-Nem egészen- válaszolom. Nem tudom hogyan közöljem vele, hogy a bátyja tud rólunk. Bár az is lehet, hogy már Bori is tisztában van ezzel. Fogalmam sincs róla, hiszen egész hétvégén nem találkoztunk, és üzenetben sem említette. Ma azonban hétfő van, ami annak ellenére, hogy mindig egy újabb kibaszott hét első napja, mostanság a kedvenc napom, hiszen ilyenkor mindig találkozunk Borival az edzőteremben, így elkerülhetetlen volt, hogy ma is összefussunk.

-Nem értem. Ki tette ezt?- kérdezi óvatosan, amitől rohadtul ideges leszek. Tudom, hogy azért nem meri feltenni ezt a kérdést, mert általában kiabálni kezdek vele, ha valami túl személyeset kérdezek. Biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, a drog bizniszhez van köze. És tuti, hogy fél, hogy  ideges leszek. Fél tőlem, a picsába is! Pedig őt sosem bántanám.

-A bátyád volt.

-Verekedtél a bátyámmal?- kerekedik el a szeme, és egy óvatos mozdulattal ismét végig simít az arcomon.- Ne haragudj, el kellett volna mondanom, hogy tudja, hogy mi...

-Lala, hagyd abba!- fogom meg mindkét kezét. Egy pillanatra elmélázok azon, hogy az ujjai milyen tökéletesen illenek az enyémekhez, és hogy milyen különös ez. Ha hinnék az ilyesmiben, azt mondanám, hogy talán egymásnak lettünk teremtve, de már rég óta nem hiszek ilyesmiben. A való élet nem egy tündérmese. Itt nincsenek csodák. Bár tény, hogy nem tudok semmi értelmes magyarázatot arra, hogy Bori belém szeretett, de ez nem jelenti azt, hogy akkor innentől boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Nem. Egy filmben talán így lenne. De sajnos ez nem egy film. Bárcsak az lenne!- Nem tehetsz róla, hiszen igaza van. Csak félt téged. Megmondtam, hogy én nem vagyok hozzád való.

-Nem hiszem el, hogy már megint ezzel jössz- lép hátra egyet, ezzel távolságot teremte közöttünk.- Nem akarom, hogy ezt ismételgesd újra meg újra. Majd megoldjuk valahogy. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de...- hallgat el, és lenéz a földre. Az ajkát rágcsálja és látom rajta, hogy nehezen megy neki, hogy folytassa.

-De?

-De én veled akarok lenni- fejezi be.- Szóval majd kitalálunk valamit. Megoldjuk anélkül, hogy állandóan verekednétek.

-Nem verekedtünk- mondom neki, mire azonnal keresztbe fonja a karjait maga előtt.

-Nem? De hiszen te mondtad, hogy a bátyám miatt van monoklid.

-Igen, így van- erősítem meg, mire értetlenül néz rám.- Nem verekedtünk, mert csak ő ütött engem. Én hozzá sem értem.

-Mi?- mondja és az arcán tisztán látható, hogy most még kevésbé érti a dolgot.

-Nem ütöttem vissza- válaszolom, de amint kimondom én magam is rájövök ez milyen furcsán hangzik az én számból. Sosem voltam egy nyugodt alkat, ráadásul bokszoló vagyok, régebben, tuti nem hagytam volna senkinek, hogy így elverjen. Sőt! Az Istenért! Egy hónappal ezelőtt sem hagytam volna. De azóta rengeteg dolog változott. Egy kicseszett hónap, és mintha a feje tetejére állt volna a világ. Az én világom. És kizárólag egy okból. Emiatt a lány miatt.- Megérdemeltem.

-Hogy mondhatsz ilyet?- kérdezi, majd hirtelen közelebb lép és szorosan átölel. -Nem érdemelted meg.

-De igen- suttogom és én is szorosan átkarolom őt.- Nem vagyok jó ember, és teljesen megértem, ha a családod nem akar engem a közeledben látni.

-Ennek semmi értelme- rázza a fejét, és hallom, hogy akadozik a hangja. Csak nem fog sírni? Megfogom az állát, hogy magam felé fordíthassam az arcát, és azzal kell szembesülnöm, hogy könnyek csillognak a szemében.- Az a gond, hogy ők nem is akarnak elfogadni téged. Ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen vagy. Még csak nem is ismernek téged, de eldöntötték, hogy nem vagy elég jó.

-Mert ez így van, Bori. Én nem vagyok elég jó hozzád.

-Hagyd ezt abba!- szipogja.- Hát nem látod, mennyire boldog vagyok veled? Minden nap azt várom, hogy végre láthassak, és állandóan rád gondolok, és én még sosem éreztem ilyet...- hadarja olyan sebességgel, hogy kell egy kis idő, hogy felfogjam mit is mond. Annyira furcsa ezeket a szavakat hallani tőle, hiszen régóta lemondtam már arról, hogy valakiből ilyen érzéseket váltsak ki. Annyira elcseszett vagyok, hogy ez az egész képtelenségnek tűnt. És most... most itt van ez a lány, és úgy néz rám... de úgy, hogy  világot látom a szemeiben. A világot, amit már régen elveszítettem. Egy világot, ami tele van reménnyel és álmokkal. Egy világot, ahol talán (de csak talán) létezik a boldog befejezés.

-Szeretlek- szakítom félbe, mire teljesen lefagy, és a szemei még jobban csillognak, mint az előbb. Basszus! Kimondtam, és hihetetlen mennyire jól esett. Teljesen oda vagyok ezért a csajért, aki most úgy néz rám, mintha nem hinné el, amit mondtam, pedig igaz. Megőrülök érte, és talán hibát követek el, de adni akarok egy esélyt kettőnknek. Azt szeretném, ha működne. Ha az az ember lehetnék, akinek ő lát engem. Az a srác akarok lenni, aki túl tud lépni a múltján és aki képes boldoggá tenni őt.- Szeretlek- ismétlem.