Repülni és zuhanni (✓)

22.

Muszáj kiszellőztetnem a fejemet. Végre péntek, ami azt jelenti, hogy ma buli van. Jó, nem mintha nem járnék el bármikor amikor kedvem van. A srácokat és engem nem nagyon izgat, ha lógunk pár napot a suliból. De ma nem a bokszolókkal akarok menni. Kicsit már sok volt belőlük a hátra, ráadásul Dominik állandóan azzal zaklat, hogy mutassam be valamelyik kalandomnak. Pontosan úgy fogalmazott, hogy ő is elszórakoztatná kicsit.
-A nagy Diego Costa!- harsogja Szabi, amikor meglát az utca végén.- Rég láttalak öregem!
A srácon egy zöld kabát van, aminek bundás a csuklyája, alatta viszont egy szakadt bordó póló, és egy kék farmer, amiből kilátszik a bokája.
-Hol szerezted ezt a cuccot?- cukkolom.
-Jó, mi?- nevet fel.- A csajok tapadnak rá- mondja, majd a bár belsejében egy asztalra mutat, amikor már én is az ajtóba értem. A három lány hangosan felnevet, amikor meglátnak engem.- Na mit mondtam?
-Hát jó. Úgy tűnik ez a röhejes kinézet tényleg bejön nekik- bokszolok bele Szabi vállába.
-Még hogy röhejes!- színlelt felháborodást miközben befelé megyünk.- Lányok ő itt Diego, Diego ez itt Míra, Bianka és Lola- mutat be nekik.
-Hölgyeim, remélem nem gond, ha csatlakozom- mondom, mire pontosan azt a reakciót kapom, amit vártam. A három lágy újra felnevet, majd helyet szorítanak nekem is az asztalnál.
-Jól áll ez a dzseki, olyan igazi rossz fiús- bújik hozzám a mellettem ülő Bianka- azt hiszem ő az.
-Kössz- vetem oda a legcsábosabb vigyorom, majd közelebb hajolok hozzá és finoman a combjára teszem a kezemet.- Nekem meg tetszik a szoknyád- kacsintok rá, erre ő még közelebb húzódik.
-És honnan származol Diego?- kérdezi kíváncsian a velem szemben ülő Míra, akit Szabi szorosan ölel, akárcsak Lolát, ám úgy tűnik a két csajt egyáltalán nem izgatja ez. Mindegyik árgus szemekkel figyeli őt, amikor megszólal.
-Ugyan csajok! Ne beszéljünk most a múltról. A jelenben kell élni, nem?- szónokolja, mire mind elkezdenek kuncogni.- Igyunk a mára!- emeli az italát a magasba. Én is elveszek egyet az asztalról és a magasba emelem.
-És arra, hogy élvezzük!- teszem hozzá, majd egy húzásra kiiszom. Rendes volt Szabitól, hogy kimentett a helyzetből. Biztos vagyok, hogy látta az arcomon az idegességet. Ő az egyetlen haverom a suliból, úgyhogy állandóan együtt lógunk, ez idő alatt pedig biztosan megtanulta már, mennyire utálom, ha valaki a múltamról kérdezősködik. Őt sem avattam be túlságosan. Egyrészt, mert nem akarok emlékezni arra az időszakra, másrészt meg mert minél kevesebbet tud, annál inkább biztonságban van. Ennek ellenére néha elkísér egy- egy átadásra. Elvisz engem kocsival, ha a város másik felében kell eladnom az árut, ami elég rendes tőle. Talán azért is kedvelem ennyire, mert nem kérdezősködik sokat, csak elfogadja, hogy ilyen vagyok. Kevesen teszik ezt meg.

-Manuel Diego Comallo Costa- szólít fel a tanárnő. Kicsit ideges vagyok, amikor felállok a helyemről. Hallom a sutyorgást a hátam mögött, de próbálok nem foglalkozni vele. Ez már a kilencedik osztály. Sajnos itt nem bújhatok meg, úgy mint régen. A korombeliek már nem olyan ártatlanok. Az általánosnak vége. Itt már hallották a nevemet. Az apám nevét. Tudják ki ő és mit tesz.
-Sziasztok! Manu vagyok. A tengerparttól nem nem messze lakom a családommal...
-A bűnöző apáddal!- kiált közbe valaki. A mellkasomon egyre erősebb a szorítása. Számítottam rá, hogy ez lesz, de azt reméltem, hogy az első napon még elkerülhetem a fújolást.
-Hugo! Itt mindenki meghallgatja a másikat- néz rá a tanárnő szúrós tekintettel, majd biccent felém, hogy folytassam.
-Szeretek zenélni és... és...- dadogom. Csak be akartam illeszkedni! Az sem érdekel, ha nincs sok barátom, csak ne utáljanak ennyire. Tudom, hogy nem éppen legális, amit apám csinál, de akkor sem találom igazságosnak, hogy így bánjanak velem.
Olyan gyorsan leülök, amennyire csak lehet, de tudom, hogy így is a figyelem középpontjában vagyok. Óra után sietve pakolom a cuccaimat, amikor valaki meglök hátulról.
-Van nálad anyag? Ki vele!- kérdezi a fiú. A hangjából ítélve ugyanaz, aki órán is a megjegyzést tette.- Meséltek ám a szüleim a magad fajtáról. Undorító, amit csináltok!- szinte köpi a szavakat. Nem akarok neki válaszolni. Én is tudom, hogy a drog mennyire tönkre teszi az embereket. Gyakran keresnek meg függők, hogy bár nincs nekik pénzük, de adjak nekik anyagot.- Ne merj elmenni!- rántja meg a pólómat Hugo.- Hozzád beszélek!- érzem, hogy szorosabbra fogja a kezét a felsőmön, de mielőtt bármit tehetne gyomron vágom, olyan erősen, ahogy csak tudom. Azonnal elenged, és a földre rogy.
-Hagyj békén- közlöm vele, majd kisétálok a teremből.

Néhány órával később a szokásos helyünkhöz visszük Szabival a lányokat. Annyit jártunk már ebben a diszkóban, hogy szinte törzsvendégek lehetnénk. A belépés teljesen ingyenes, így ez a környék legkedveltebb szórakozó helyek. Az egyetlen, amit meg kell fizetni, azokat az italok. Kegyetlenül drágák, de hát ezért is ittunk inkább egy másik bárban. Annyit vedeltünk, hogy már nincs arra szükségünk, hogy itt is igyunk.
Bianka- és tényleg így hívják- azóta, hogy leültem mellé nem szakad el tőlem, a másik kettő pedig Szabolcson lóg továbbra is, aki felettébb élvezi a helyzetet. A mosoly levakarhatatlan az arcán. Biztos vagyok benne, hogy mindegyikőjüket haza viszi ma éjjel.
-Tartsunk egy kis szünetet- mondja Bianka, majd ártatlanul rám néz és folytatja.- Nem jössz velem?
-De- vonom meg lazán a vállam, és átnyomakodom vele a táncoló tömegen. Nem néz hátra. Tudja, hogy követem. A kis ribanc! Tudja, mit akar, és tudja, hogy tőlem megkaphatja.
Egyenesen a hátsó kijáratoz sétál. Amint kilépünk Bianka a falhoz lök, és rögtön elkezd matatni a nadrágom gombjával.
Még hallom az újonnan induló számot bentről, mielőtt Bianka sóhajai elnyomják azt.

"Szoros a nadrág,
mert már ingerled régen
Letolom flegmán térdig,
ülj bele szépen
Ne tagadd látom rajtad,
hogy te is akarod
Fél perc és rajtam ugrálsz,
a levegőt kapkodod"