Repülni és zuhanni (✓)

13.

-Gyere! Gyere csak be! Bori már nagyon várt téged!- hallom anyám hangját, amint kinyitja a bejárati ajtót. Azonnal lerohanok a lépcsőn és Niki nyakába vetem magam. Érzem, ahogy egy kicsit hátratántorodik, ahogy ránehezedek a súlyommal, még szerencse, hogy nem esik el a táskájában amit éppen kiejtett a kezéből, és maga mögé dobott.
-Én is örülök- kacag fel éles hangon. Még utoljára megszorítom, aztán elengedem és hagyom, hogy összeszedje magát.
-Menjünk a szobámba!- vigyorgok rá. Nézem, ahogy viszi felfelé a bőröndjét.
-Bori, segíts neki!- néz rám anyám megvető pillantásával, de én csak állok, és bámulom a bejáratot, hátha még egyszer kinyílik az ajtó, vagy kopognak, esetleg megszólal a csengő, de semmi. Csalódottan fordulok el, hogy segíteni menjek Nikinek.
-Biztosan mindjárt jön- veti oda halkan anya, mikor rájön, hogy mi az ami visszatartott. Rendkívül örülök Nikinek, főleg, hogy az utóbbi időben nagyon jóban lettünk. Azt kell, hogy mondjam nagyon megkedveltem ezt a lányt. Ennek ellenére nagyon hiányzik Anna társasága. Rá kellett jönnöm, hogy a szüleinek a válása miatt változhatott meg ennyire, és ez nagyon aggaszt. Mostanság gyakran mondta, hogy a velük kell lennie délután, így csak kevésszer tudtunk találkozni. Nagyon nyomaszt, hogy nem voltam mellette. Nem kérdeztem meg, hogy hogyan mennek neki otthon a dolgai, pedig kellett volna. Régen annyi időt töltöttünk együtt! Hiányzanak a vicces megjegyzései, és a vidám mosolya, amivel bárkit fel tud vidítani. Megígérte nekem, hogy ma itt lesz és együtt készülődünk a bálra. Tudom, mennyire várta már ő is. Tavaly egyfolytában arról beszélt, hogy ez a bál lesz a nagy lehetőség számunkra. Itt mindenki elengedi magát, és gondtalanul szórakozik. Aztán emlékszem tréfásan hozzátette, hogy a részeg fiúk biztosan nem bánják majd a társaságunkat. Sajnos akkor ebből nem lett semmi, azonban Anna sosem adja fel soha. Idén év elején megígértette velem, hogy gyakrabban eljárunk majd közösségi programokra, hogy mi legyünk a bálra a népszerű csajok, akiket majd mindenki körbeugrál.
-Imádja kicsípni magát, és tudom mennyire szereti, ha egy nagy társaság középpontjában lehet- panaszkodom, mikor a szobámba érünk Nikivel.
-Ha megígérte, akkor biztosan itt lesz- mondja, s közben lassan körbejárja a helyiséget. -Nagyon tetszik a szobád, olyan egyedi.
-Köszönöm- hebegem. Épp a képeket és a rajzaimat nézi. Észreveszem, ahogy egy pillanatra összevonja a szemöldökét, mikor meglátja a két szempárt, amit kitettem. Reménykedem benne, hogy nem ismerte fel, de ha mégis, szerencsére akkor sem tesz megjegyzést róla.
-Szerintem kezdenünk kéne a készülődést- szakítom félbe a bámészkodását.
-Persze- pördül meg, és látom, ahogy felcsillan a szeme.
Kettő teljes órába telik, mire sikerül összeszednünk magunkat, de azt kell mondjam, megérte. Amikor a tükör elé állok szinte magamra sem ismerek.
-Nagyon jól nézel ki- jegyzi meg Niki. Egy vörös testhez álló ruha van rajtam, ami combom közepéig ér, felül pedig egy laza pánt van csak rajta. Elég egyszerű, de kimondottan elegáns, és remekül kiemeli ez a szín a kék szememet, főleg, hogy Nikinek sikerült egy tökéletes vonalat húznia szemceruzával köréje. Van rajtam még halványan egy kis pirosító, de nem akartam túlzásba vinni a cicomázást. Valahogy nem érzem, hogy szükség lenne ilyesmire, de Niki győzött meg, hogy ez különleges alkalom és ezért muszáj kicsípnem magam, amennyire csak lehet, valamint rákényszerít, hogy vegyek fel egy fekete, pántos magassarkút, amitől még kényelmetlenebbül érzem magam.
-Túl feltűnő leszek!- panaszkodom, de Niki csak nevet rajtam. Neki sokkal jobban mennek az ilyen lányos dolgok! Sminkelni sem tudok, bár el kell ismernem, hogy nagyon jól néz ki így, hogy Niki segített. Még a végén én is megtanulok én is...
Niki elvégzi még az utolsó simítást magán, aztán ő is a tükör elé áll. Rajta egy halvány rózsaszín darab van fodros szoknyarésszel. Szerintem inkább hasonlít egy balerina ruhára, mint egy buliba való öltözethez, de inkább nem teszek rá megjegyzést, mert elég csinos benne.
Megszólal a csengő. Mindketten kérdőn nézünk a másikra, és egyszerre hagyjuk el a szobát. Anya már az ajtóban áll, ám én gyorsabb vagyok és még előtte kitárom. Anna áll a túloldalon tetőtől talpig fehérben és rám mereszti csillogó barna szemeit.
-Azt reméltem még csatlakozhatok... - mondja félénkén, de meg sem várom, hogy befejezze a mondatot egy erőteljes mozdulattal berántom a házba.
-Annyira örülök neked.
Szerencsére nem kell sokat várnunk, megérkeznek a kísérőink is. Pár napja Dávid összeszedte magát és megkért, hogy menjek vele, nekem pedig nem volt szívem visszautasítani, úgyhogy értem ő jött. Anna természetesen Arnold társaságát élvezi, azonban Nikihez a testvére csatlakozik, mert a lány akármennyire kérlelte Tamás hallani sem akart róla, hogy mással menjen.
Az utat két kocsival csendben tesszük meg, és akkor sem szólunk túl sokat egymáshoz, amikor megérkezünk. Szerencsére a zene már hangosan szól, úgyhogy én egyszerűen belevetem magamat a tömegbe.
Nem sokára lezajlik egy megnyitó. Ekkor már majdnem az egész iskola itt van. A tornacsarnok megtelt. A lámpákat lenyomták és felkapcsolták a lámpásokat, amiket délután együtt raktunk fel a lányokkal. Csodálatosan néz ki az egész, később meg is dicsérem majd Annát, aki annyi gondot fordított erre az egészre. Azonban most az italos pult felé veszem az irányt. Egyértelmű, hogy hivatalosan nem megengedett az alkohol felszolgálása és fogyasztása sem, de a tanárokat nem nagyon zavarja, ha ezt a szabályt megszegjük, így az asztal, akárcsak minden évben, most is tele van rövid italokkal.
Elveszek egy piros poharat, amibe valami rózsaszín löttyöt öntök és gyorsan lehajtom. A torkom ég és már bánom, hogy nem néztem meg mi is az, amit elveszek. Vodka szörppel. Meggy vagy talán málna. Nem tudom eldönteni, a vodka túlságosan elnyomja. 
-Nem tudtam, hogy szereted az erőset- hátrafordulok és Dávid zöld szemével találom szemben magam.
-Nem is- szeppenek meg.- De ez egy kivételes alkalom, nem gondolod?- kérdezem ahelyett, hogy elkezdeném magyarázni, hogy meg sem néztem mi az, amit magamhoz veszek. 
-Ha te mondod...- látom, ahogy halvány mosolyra húzza a száját, majd ő is iszik egy pohárral.- Van kedved táncolni?
-Nem tudok- jegyzem meg halkan. Emellett nem túl sok kedvem van vele menni, de ezt már nem teszem hozzá.
-Nem baj, itt úgyis inkább csak ugrálni, meg lépegetni kell. Gyere!- gyengéden megfogja a kezemet, hogy magával húzzon, ám mikor észreveszi mit tesz, gyorsan elhúzódik.- Bocsánat- hebegi, ahogy a pontot bámulja, ahol megérintett. 
-Nem baj, menjünk- biccentek neki. Látom mennyire kínos neki, úgyhogy inkább vele tartok. Tulajdonképpen jól esik, hogy bocsánatot kért, hiszen ez aszt jelzi, hogy komolyan vette a kérésemet, miszerint le kellene lassítanunk.